Szerző: Asztalos Olivér

2020. szeptember 16. 00:00

Új iPhone helyett két Apple Watch és két iPad

Új iPhone(-ok) nélkül maradt idén szeptemberben az okostelefonos piac. Az utóbbi hónapok pletykáinak megfelelően végül elmaradt a hagyományos leleplezés, a keletkezett űrt pedig két új okosórával és két új táblagéppel próbálta feltölteni az Apple. Így érkezett meg az Apple Watch Series 6 és az olcsóbb Watch SE. Hasonló volt a felállás az idén a 10. születésnapját ünneplő iPadnél is: a jelentősen átszabott új Air mellé egy ráncfelvarrott modellt, a 8. generációs "sima" iPadet dobta be a cég. A bemutató érdekességét az A14-es chip jegyezte, mely amellett, hogy tovább gyorsult, elsőként alkalmazza az 5 nanométeres gyártástechnológiát.

Ha az elmúlt évek eseményeinél is lényegesen unalmasabbra sikerült bemutató termékeiből ki kellene emelni a legérdekesebbet, akkor az új (2020-as) iPad Airre esne a választásunk, még, ha az nem is sokkal előzi meg a Watch Series 6-ot. A legfrissebb iPad Air formaterve ugyanis kísértetiesen hasonlít a két éve bemutatott iPad Prókéhoz: mintha épp csak egy hajszállal kisebb, 10,9 (pontosabban 10,86) hüvelykes Prót terveztek volna Cupertinóban. Ennek fényében érdemesebb a különbségekre kitérni, melyekből amúgy nincs túl sok. Méreteit tekintve csupán vastagságban van eltérés a 11-es iPad Próhoz képest, az új Air ugyanis elhanyagolható mértékben, 0,2 milliméterrel vastagabb. A készülékek tömegét tekintve már az újdonság van előnyben: az Air 458, a 11-es Pro pedig 471 gramm (4G modem nélkül).

apple_ip_air_colors

A két iPad közötti első jelentősebb különbséget a biometrikus azonosítás mikéntje jelenti: míg a Próban arcfelismerés, azaz Face ID dolgozik, addig az Airban visszatért a Touch ID, vagyis az ujjlenyomat olvasó. A lépésnek minden bizonnyal gazdasági okai voltak, az arcfelismeréshez szükséges hardver ugyanis komplexebb, így pedig költségesebb, mint az ujjlenyomat olvasó. Utóbbi érdekessége, hogy az iOS-es eszközök kínálatát tekintve először került a keskeny bekapcsológombba a szkenner. Ennek megfelelően az Apple állítja, egy teljesen új hardvert tervezett, amely minden eddiginél gyorsabb és pontosabb azonosításra képes. Kisebb, illetve vélhetően leginkább a maximális hangerőben észlelhető eltérés, hogy négy helyett csak két hangszóró került az új Airbe, ám azok legalább a ház két végben kaptak helyet, így landscape (fektetett) módban biztosított maradt a sztereó hangzás.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A 0,1 hüvelykkel kisebb kijelző 112 784 darabbal kevesebb pixelt is jelent, ám ennél szembetűnőbb lehet a ProMotion támogatás, vagyis a legfeljebb 120 hertzes képfrissítés hiánya. E mellett bő 16 százalékkal alacsonyabb, 600 helyett csak 500 nites lehet a kijelzőpanel maximális fényereje. Öröm az ürömben, hogy a második generációs Apple Pencil támogatása megmaradt, a ceruza pedig a Prónál már látott, kényelmes módon a készülék mágnessel szerelt oldalára helyezhető töltéshez és tároláshoz. A nyers specifikációk alapján a 7 megapixeles előlapi kamera fényértéke egy hajszállal jobb (f/2.2 helyett f/2.0), a hátoldalon azonban be kell érni egyetlen széleslátószögű (f/1.8) lencsével, mögötte pedig egy 12 megapixeles érzékelővel, optikai zoom tehát nincs. A Wi-Fi 6 (802.11ax), Bluetooth 5.0 támogatás, illetve az opcionális 4G modem megmaradt, mint ahogy az USB-C aljzat is, amelyhez egy 20 wattos gyári töltőt lehet csatlakoztatni, meg persze igény szerint bármilyen más támogatott USB-s eszközt.

apple_ip_air_sum

Az új, valamikor októbertől kapható iPad Air tehát kellemes előrelépést jelent a tavalyi modellhez képest, azonban ennek most is megkéri az árát az Apple. A táblagép kereken nettó 100 dollárral múlja felül a közvetlen előd árcéduláját, amely a 64 gigabájtos alapmodell esetében nettó 600 dollárt, vagy bruttó 240 000 forintot jelent, tehát sajnos nem csak specifikációiban hasonlít a Próra az újdonság.

Itt az 5 nanométeres Apple A14

A 2020-as iPad Air igazi érdekessége sokkal inkább a különbségekben, egészen pontosan egyetlen eltérésben manifesztálódik: a processzorban. Rendhagyó módon ugyanis az új iPhone-ok helyett a friss iPad Airbe került be az Apple legújabb chipje, mely egyben az iparág (illetve a TSMC) első 5 nanométeres csíkszélességen tömeggyártott lapkája is. Az elmúlt években diktált kemény fejlesztési tempót látva már szinte meg sem lehet lepődni azon, hogy a félvezetőpiac nagyágyúi, vagyis például az Intel, az Nvidia, vagy épp az AMD helyett inkább az Apple valamely termékében jelenik meg a következő jelentős csíkszélességváltás első gyümölcse.

apple_tim_millet

A cupertinói cég legújabb chipjéről Tim Millet, a platformarchitektúra részleg vezetője beszélt. A Half Life laborjeleneteit idéző bemutatójában a szakember szokás szerint lényegre törően emelte ki a legfontosabb és legkönnyebben kommunikálható részleteket. Többek között kiderült, hogy a 2 teljesítményre és 4 hatékonyságra kihegyezett új processzormagokat kínáló chip CPU-s számításokban akár 40 százalékkal is gyorsabb lehet, habár ezt rendhagyó módon nem a közvetlen előd A13-hoz, hanem az előző iPad Air chipjéhez, az A12-höz mérte az Apple. Grafikában 30 százalékos javulást hoz az új lapka, a 16 magot tartalmazó neurális motornak hála pedig duplájára nőtt a gépi tanulásos műveletek végrehajtásának tempója. A javulás fényében érdekes kérdést vet fel, hogy az A14 mire lesz elég az iPad Prókban található A12Z-vel szemben.

apple_a14_sum

Millet végül kiemelte, hogy az integrált képfeldolgozó (ISP), illetve a biometrikus és egyéb kényes felhasználói adatokat tároló biztonsági tárolóegység (Secure Enclave) sebessége, illetve elérési ideje is javult, amely bizonyos szituációkban ugyancsak észrevehető lehet majd a felhasználók számára. Mindezek fényében a 11,8 milliárd tranzisztorból álló A14 egy újabb tisztességes iparosmunkának tűnik, amely minden bizonnyal a tesztek élvonalában tartja az Apple-t. Bár erről nem esett szó, borítékolható, hogy az A14 az új iPhone-okba is bekerül, a cupertinóiak júniusi bejelentése nyomán pedig még az sem zárható ki, hogy pár hónapon belül egy kisebb MacBookból is visszaköszön majd.

Frissített Apple-gazdaságos iPad

A drágább iPad Air mellett a relatíve olcsó "sima" iPadről sem feledkezett meg az Apple. A belépő táblagép formaterve nem változott, tehát maradt az egyre korosodó lekerekített dizájn és a 10,2 hüvelykes kijelző, csupán a tömeg nőtt elhanyagolható, 7-8 grammos mértékben. A 8. generációs iPad egyetlen említésre érdemes fejlesztése a processzort érinti. Az előző generációban található A10 (az iPhone 7-tel jelent meg) helyét ugyanis a két éve bemutatott A12 (az iPhone Xs processzora) vette át. Csodát ettől ne reméljünk, a várható szoftveres támogatás hosszát ugyanakkor garantáltan kitolja az újabb chip, legalább 2 évvel. Jó hír, hogy a belépőszintű (iskolai) iPad árához továbbra sem nyúlt az Apple, így maradt a nettó 329 dolláros kezdőár, amely idehaza bruttó 135 000 forintot jelent.

Apple Watch Series 6 és Watch SE

Az vállalat legújabb okosórája inkrementális fejlesztéseket mutatott be. Mindez többek között azt is jelenti, hogy maradt a Series 4-gyel megjelent formaterv. Ugyancsak tovább várat magára a lényegesen magasabb fényerőt és hosszabb akkus üzemidőt ígérő microLED kijelzőpanel, mint ahogy a vérnyomás mérése vagy a non-invazív vércukorszint ellenőrzés sem került fel a képességek listájára. Az egyetlen új, hardveres alapokon nyugvó funkciót a beépített véroxigénszint mérésére is alkalmas szenzor adja, mely azonban a piacon egyáltalán nem számít újdonságnak, hisz jóformán már az összes valamirevaló konkurens kínál hasonló képességgel rendelkező órát vagy karperecet. Mindez persze semmit sem von le a funkció értékéből, amely olyan veszélyes betegségek felderítésében lehet segítség, mint az éjszakai légzéskimaradás, vagy más néven alvási apnoe.

apple_wat_ser6_design

A Series 6 frissített processzort kapott. Az S6 típusjelzésű lapka az A13 egyes részegységeit hasznosítja újra, mely 20 százalékkal nagyobb teljesítményt jelent valamivel alacsonyabb fogyasztás mellett. Bár a bemutatón erről nem esett szó, az iPhone után órájába is integrálta U1 jelölésű chipjét az Apple. Ez az Ultra Wideband (UWB) rádiós technológiára alapozva segítheti a beltéri navigációt, illetve az azt támogató különféle eszközök helyzetének egészen pontos behatárolását. Ugyancsak a rádiós részt érinti az egyik régi adósság rendezése, a Watch Series 6 ugyanis végre az 5 GHz-es Wi-Fi hálózatokhoz is képes kapcsolódni.

A véroxigénszint mérés mellett a többi, igazán hasznos újdonságot már a küszöbön álló watchOS 7 hozza. Ezek közül a két legfontosabb a beépített alvásfigyelés, illetve a most meglebegtetett Family Setup. Utóbbival ugyancsak egy régi adósságát rendezi az Apple, a funkció élesítését követően ugyanis nem feltétlenül szükséges minden egyes Apple Watchhoz iPhone-t társítani, egyetlen telefonhoz több, családon belüli óra is kapcsolható, szeparált fiókokkal. A vállalat ezzel nem titkoltan a gyerekekre gondol, akiknek így okostelefon helyet elég lehet egy órát adni ahhoz, hogy szükség esetén könnyen elérhetőek, illetve nyomon követhetőek legyenek. Ezen két funkcióhoz elég lesz egy korábbi, Series 4 vagy újabb (4G modemes) modell, tehát nem szükséges megvásárolni a Series 6-ot. A Family Setup első körben csupán 12 országban lesz elérhető, az Apple ugyanakkor azt ígéri, hogy még idén tovább bővül a lista, remélhetőleg hazánkkal együtt.

apple_wat_ser6_sum

A Series 6 mellé egy olcsóbb modell is érkezett, az iPhone-oknál már jól ismert SE jelöléssel. A Watch SE a Series 6-hoz hasonló házzal rendelkezik, így 40 és 44 milliméteres méretben érhető majd el. Az Always-On Retina kijelzőről le kell mondani, mint ahogy az EKG funkcióról, illetve természetesen a véroxigénszint mérésről is. Processzorát tekintve a tavalyi modell köszön vissza az S5-tel karöltve, ami az Apple szerint kétszeres tempót jelent a korosodó Series 3-hoz mérten. Jó hír, hogy a 4G modem opciója megmaradt, így a feljebb említett Family Setuphoz ideális választás lehet majd a Watch SE, amennyiben épp egy csuklóra erősíthető gyerekcsőszre lenne szükség.

apple_watches

Az immár akár kék vagy piros színezéssel is elérhető Watch Series 6 nettó 399 dolláról (bruttó 160 000 forint) indul, aminél a Watch SE kezdőára mintegy 120 dollárral olcsóbb (bruttó 110 000 forint). Az SE modell ellenére pedig a Series 3 is a piacon marad 199 dolláros (bruttó 78 000 forint) árcédulával. Apró, ám érdekes adalék, hogy a környezetkímélésre hivatkozva az Apple mostantól nem mellékel hálózati adatpert okosórái mellé, csupán a töltőkábel lesz a dobozban. A kétség kívül divataos indoklás hitelessége azonban megkérdőjelezhető, a drágább (Watch Hermès és Watch Edition) modellek mellé ugyanis továbbra is jár az adapter. (Kerül-e majd töltő az iPhone 12 dobozába?)

Mikor jönnek az új iPhone-ok?

A 8. generációs iPadet és az új órákat péntektől, a friss iPad Airt pedig valamikor októbertől lehet megvásárolni. Bár hivatalos információ továbbra sincs, minden bizonnyal a legújabb Apple okostelefonok is ekkor, tehát a következő hónap során mutatkoznak be, vélhetően néhány további újdonsággal együtt. Az Apple operációs rendszereinek legújabb főverziója holnap érkezik, élen az iOS 14-gyel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról