:

Szerző: Koi Tamás

2020. szeptember 1. 12:59

Csak idén 75 millió 5G-s iPhone-nal számol az Apple

Vélhetően jelentős lökést adhat az 5G-s hálózatok népszerűségének, illetve valamelyest felgyorsíthatja majd a fejlesztési tempót az Apple ősszel várható új iPhone-sorozatának boltokba kerülése. A cég csak idén 75-80 millió 5G-s iPhone-t szabadíthat rá a piacra.

Lapértesülések szerint alsó hangon 75 millió 5G-s iPhone legyártását rendelte meg idénre partnereitől az Apple, ezzel a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártója versenytársaihoz képest némi késlekedéssel belép az 5G-korszakba. Szakértők ezzel együtt nagyjából egyetértenek abban, hogy az Apple 5G-s iPhone-jainak megjelenése minden korábbi gyártói próbálkozáshoz képest nagyobb nyomot hagy majd piac dinamikájában, azaz a széria megjelenésével végre tömegek vehetik használatba az új generációs hálózatokat - már ahol azok elérhetők.

Piaci pletykák szerint az Apple új generációs iPhone-jairól a megszokott időszakban, októberben ránthatják majd le a leplet. Nem hivatalos információk szerint a cupertinói cég jövő hónapban négy új iPhone-modellt dob majd piacra, különböző méretű kijelzőkkel és dizájnnal. Az új sorozat mindegyik tagja olyan modemet, illetve rádiós egységet kap majd, mely képes 5G-s kommunikációra.

iphone12

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Az Apple 75 millió iPhone legyártására vonatkozó állítólagos megrendelése ezzel együtt nem kirívó mennyiség a tavalyi és tavalyelőtti számokhoz képest (2018-ban és 2019-ben lényegében ugyanez a rendelési mennyiség lett leadva a partnereknek), ám a jelenlegi, illetve tavaszi járványhelyzet tükrében mindenképpen ambiciózus tervszámnak bizonyul. Az új iPhone-ok forgalmát ugyanakkor éppen az 5G-s képesség húzhatja valamelyest fel, vagyis könnyen elképzelhető, hogy az 5G-kompatibilitás miatt többeket rá lehet majd bírni a készülékváltásra, mint azt egyébként a jelenlegi helyzetben várni lehetne.

Az eladásokat segítheti az is, hogy a négy új idei iPhone közül (nem számítva a tavasszal boltokba került SE-t) kettő várhatóan az eddig megszokott árszinthez képest valamelyest olcsóbban kerülhet forgalomba, ráadásul ezek a készülékek kerülhetnek fel először a boltok polcaira. A kínálat csúcsát az Apple-léptékekkel mérve óriási, 6,7 hüvelykes kijelzővel szerelt Pro (csúcs)modell jelentheti majd.

Az újdonságokat még a járványhelyzet súlyossá válása előtt tervezték, a gyártási és ellátási lánc nyári akadozása miatt ugyanakkor az új iPhone-ok a tavalyi, szeptember végi premierhez képest néhány héttel később debütálhatnak.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.