Szerző: Hlács Ferenc

2020. szeptember 1. 09:57

Szárnyalt a Zoom az elmúlt negyedévben

Továbbra is kitart a videochat szolgáltatás lendülete, a cég négyszeres bevételnövekedésről számolt be.

A július végén zárult negyedévben is hasított a Zoom, a videomeeting szolgáltatásáról ismert vállalat bevételei a tavaly ilyenkor jelentett érték több mint négyszeresére lőttek ki, 355 százalékos növekedéssel. A cég frissen közzétett, saját naptára alapján 2021-es üzleti évének második negyedévére vonatkozó pénzügyi jelentése szerint ez 663,5 millió dolláros bevételt jelent, amelyhez 186 millió dolláros profit társul. Ez utóbbi szintén elképesztő ugrás a megelőző év hasonló időszakához képest, mikor a cég nyeresége 5,5 millió dollár környékén mozgott.

A sikernek a drasztikusan megnövekedett ügyfélbázis adta a hátszelet, a gyarapodás a Q2-es időszakban a Zoom pénzügyi igazgatója Kelly Steckelberg szerint 81 százalékban az új ügyfeleknek volt köszönhető - akik között egyebek mellett olyan nevek is ott vannak mint az ExxonMobil, illetve az Activision Blizzard.

zoomill

Mint a vállalat beszámolt róla, a második üzleti negyedév végén több mint 370 ezer olyan céget tudhatott ügyfelei között, amely több mint 10 alkalmazottat foglalkoztatott - ez 458 százalékos növekedés a megelőző évhez viszonyítva. Emellett a korábbi 12 hónap bevételeihez már a cég 988 ügyfele járult hozzá 100 ezer dollárt meghaladó összeggel - ez ugyancsak látványosan, 112 százalékkal haladja meg az előző üzleti év hasonló negyedévének számait.

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Persze a Zoom tempós növekedésében a globális koronavírus-járvány miatti kényszeredett távmunka és távoktatás továbbra is jelentős szerepet játszik, amire az őszi iskolakezdés még egy lapáttal rátehet. Noha a hirtelen jött siker az év első felében a Zoom nem elhanyagolható biztonsági problémáira, illetve néhol erősen félrevezető kommunikációjára is rávilágított, a cég azóta gőzerővel dolgozik ezek orvosolásán - és mint látható, a fiaskók dacára nem csak kitartanak a felhasználók a szolgáltatás mellett, bázisuk töretlen lendülettel növekszik is

A kitűnő Q2-es teljesítményt követően a vállalat teljes üzleti évre vonatkozó várakozásai is derűlátóbbak lettek, 2,37 helyett már 2,39 milliárd dolláros éves bevételre számít, ami 284 százalékos növekedést jelenthet az egy évvel korábbi számokhoz viszonyítva. A harmadik üzleti negyedévben a cég 685 és 690 millió dollár közötti bevételt vár.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.