Szerző: Hlács Ferenc

2020. június 9. 10:55

Kéretlenül irányított át partnerlinkekre a Brave böngésző

A cég plusz bevétel reményében nyúlt az affiliate linkekhez, azóta elnézést kért a felhasználóktól.

A 2016-ban megjelent, Chromiumra építő, nyílt forrású Brave böngésző elsősorban az adatvédelemre helyezett kiemelt hangsúlyával igyekszik megkülönböztetni magát a piacon - emiatt különösen fájdalmas a szoftver frissen napvilágot látott fiaskója, ugyanis mint kiderült, a böngésző egyes kriptovalutákkal foglalkozó weboldalak URL-jeit automatikusan partnerlinkekre irányította át, mintegy bevételkiegészítés gyanánt.

Az ügyről először a Decrypt számolt be, a lap szerint a Brave több kriptovaluta-oldalnál is alkalmazza az affiliate, azaz partnerlinkeket, beleértve a Binance, a Coinbase, a Ledger és a Trezor felületeit is. Így mikor egy felhasználó például a binance.us címet írja be a Brave keresősávjába, azt a böngésző automatikusan a megfelelő partnerlinkké egészíti ki. A felhasználót persze ez is a Binance oldalára továbbítja, miután azonban a hasonló hivatkozások bevételgenerálásra, illetve működéséből adódóan a felhasználók követésére is használhatók, használatuk élesen szembemegy a böngésző által képviselt értékekkel. A helyzetet súlyosbítja, hogy a gyakorlatról a Brave egyáltalán nem tájékoztatta felhasználóit - akiknek havi bázisa mintegy 15 millióra rúg.

braveill

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás?

Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás? Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Brendan Eich a Brave vezérigazgatója és társalapítója igyekezett gyorsan elnézést kérni a felhasználóktól a "hiba" miatt, hozzátéve, azt a fejlesztőcsapat már "javította". A vezérigazgató azt ígérte, a böngésző többé nem módosítja majd a beírt URL-eket. Eich nem tagadta, hogy új bevételi forrásként vezették be az affiliate linkek használatát, miután a böngésző csapata igyekszik "működőképes üzletet" felépíteni - jelenleg a Brave a felhasználóknak azok magánjellegű adatait tiszteletben tartó hirdetéseket szolgál ki, amelyekért azoknak blockchain tokeneket fizet. Mindenesetre az igazgató szerint a Brave számára nem létfontosságú a partnerhivatkozásokból befolyó bevétel.

Eich sietett hangsúlyozni, hogy a hivatkozások átirányítása során semmilyen felhasználói adatot nem szolgáltatott ki a böngésző, csupán magát a céget azonosította a partnerek felé - ettől függetlenül a cég kigyomlálta a kéretlen partnerlinkeket a szoftverből. A funkcionalitás egyébként több hónapja jelen volt a Brave-ben, és ahogy a vezérigazgató is igyekezett kiemelni, miután nyílt forráskódú szoftverről van szó, azt eddig is bárki láthatta.

a címlapról

DMA

0

Megúszta az Apple Maps a szigorúbb uniós szabályokat

2026. február 6. 11:30

Az Európai Bizottság arra jutott, hogy az Apple Maps, valamint az Apple Ads szolgáltatásaira nem fognak vonatkozni a digitális piacokat szabályozó törvényi rendelkezés szigorúbb passzusai.