Szerző: Habók Lilla

2019. november 6. 09:35

Projekttervező funkcióval újított a ZenHub

A GitHubot projektmenedzsmentre is használó fejlesztőcsapatok számára egy hasznos új funkció érkezett a felületbe integrált ZenHubba. Az új eszköz automatikusan mutatja a GitHub adatok alapján a fejlesztési projektek előrehaladását.

Globálisan elérhetővé tette roadmap funkcióját az agilis fejlesztőcsapatok körében kedvelt ZenHub. A projektmenedzsment eszköz alapból a GitHubba integrált, így a projekt aktuális állásának, és tervezésének felrajzolásához is könnyedén igénybe tudja venni a csapatok GitHubon fellelhető fejlesztési adatait. A cég közleménye szerint ezzel megkönnyíti a projektek minden szereplője, vagyis a programozók mellett az üzleti felhasználók számára is az átláthatóságot. A ZenHub egyébként eddig is lehetővé tette a projektek követését a táblákon keresztül, ahol a sprinteknek megfelelően látható például a backlog és a már elvégzett feladatok, de a roadmap ennél egy átfogóbb képet mutat a projektekről.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A megoldás alapból megjeleníti egy tervezőfelületen a GitHubba már felvitt projekteket és epic szerint összetartozó feladatokat. A különböző idővonalakból és az azokon feltüntetett százalékos mutatóból jól látszik, hogy hol tart éppen a projektek megvalósítása. A százalékos érték valós időben mutatja, hogy elvégzett Story Pointok vagy hibajavítások alapján mi a fejlesztés aktuális státusza, és ez a fejlesztők mellett a projektmenedzsereknek és a product ownereknek is egyértelmű információval szolgál az előrehaladásról. Az elvégzett feladatok követhetők heti, havi és negyedéves bontásban, így a menedzsment könnyen lekérheti az épp szükséges jelentéseket.

zenhub_roadmap

Az új fejlesztés elsősorban az eleve GitHubot használó, kisebb cégeknek lehet hasznos, amelyek nem tudnak megfizetni egy nagyobb roadmap-követő projektmenedzsment eszközt - mutat rá a TechCrunch. A ZenHub alapítójának megfogalmazása szerint a konkurens megoldások "idejétmúltak", és nem reflektálnak rá eléggé, hogy a csapat éppen min dolgozik. A megfogalmazás túlzó, de a ZenHub kétségkívüli előnye a GitHub integrációja, és hogy ennek köszönhetően az adatok közel valós időben jelennek meg a roadmapen.

A ZenHub jelenleg 150 ezer felhasználóval rendelkezik a cégalapító, Aaron Upright közlése szerint. A szolgáltatás 14 napos próbaidőszakot követően felhasználónként havi 50 dollárba kerül az alapcsomagban, amely már tartalmazza a roadmap funkciót is. Ehhez képest viszont például a Jirában 2018 óta megtalálható roadmap funkció már a 10 felhasználóig ingyenes csomagból is elérhető, míg a standard csomag felhasználónként havi 7 dollárba kerül.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról