Szerző: Asztalos Olivér

2019. október 31. 13:16

A Qualcomm 5G-s csúcsmodemét kapja az iPhone 12

Jóformán biztos, hogy a 2020 őszén érkező iPhone-ok támogatni fogják az 5G-t, amely mellett további változásokat eszközöl az Apple.

Részleteket közölt a jövő szeptemberre datált iPhone készülékekről a Nikkei. A távol-keleti forrás szerint az Apple mindhárom jövőre érkező készülékébe a Qualcomm X55-ös modeme kerül, vagyis az iPhone 12, iPhone 12 Pro és Pro Max készülékek is 5G támogatással érkeznek majd. A rádiós egység mellett a processzor is frissül, az A13-as chipet már 5 nanométeres csíkszélességgel gyártatja az Apple. A Nikkei szerint többek között a kijelzőhöz is hozzányúl a cupertinói cég, a két Pro modell ugyanis hajlítható OLED panellel érkezik, amely a kijelző körüli kávák eltűnését vetítheti előre.

Az 5G támogatás tehát már borítékolható, akárcsak a Qualcomm ismételt szerepvállalása, amelynek az áprilisi kiegyezés ágyazott meg. A tervezőcég X55-ös fejlesztése a piac első olyan chipje, amely az 5G mellett a 4G, 3G, illetve 2G támogatással is rendelkezik. A modemet gyakorlatilag az összes szabványosított technológiára felkészítette a Qualcomm, beleértve a milliméteres hullámhosszú (mmWave) kapcsolatot is. Az X55 mindhárom licencelt frekvenciatartományt támogatva, 26 és 28 GHz mellett a 39 GHz-es sávban is képes kommunikálni a modem. Ezek közül 26 GHz-es tartomány támogatása emelendő ki, az Európai Unió országaiban erre építenek majd a szolgáltatók.

qc_x55_modem

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ugyancsak fontos fejlesztés, hogy az X55 már FDD módban is támogatja az 5G NR-t (New Radio) a 6 GHz alatti spektrumban. A frekvenciamegosztásos FDD (Frequency Division Duplexing) esetében a rendszer a kimenő és beérkező adatoknak két külön csatornát dedikál, ezzel szemben a TDD (Time Division Duplexing) egyetlen sávval is megelégszik, amelyen váltják egymást a küldött és fogadott adatok. Utóbbi előnye, amellett, hogy kisebb frekvenciaszeletet használ fel a működéshez, illetve nem kell feltétlenül egyenlő arányban felosztani rajta a le- és feltöltéshez szánt időtartamokat, így például igény szerint nagyobb sávszélesség dedikálható a letöltésnek, illetve kevesebb a számítási feladat, amelyet a rendszernek másodpercenként sokszor el kell végeznie a rádiósugárzás pontos vezérlése érdekében.

Az 5G-s technológiák mellett a 4G-s hálózatok is teljes körűen kezeli a modem. Az X55 támogatja az UE LTE Cat. 22 fokozatát, amely teoretikusan 2,5 Gbps-es letöltési sebességet enged meg nyolcszoros vivő aggregáció és 256-QAM moduláció mellett. A 4G technológia várhatóan még sokáig piacon marad, az átállás ugyanis várhatóan lassú és fokozatos lesz egyfajta konvergens 4G-5G hálózat kiépülésével, amelyben a két generációt támogató hardverek egymás mellett dolgoznak - ebből pedig fokozatosan kophatnak ki a 4G megoldások.

Új készülékdizájn

Korábbi pletykák szerint az Apple 2020-as készülékeinek tervezését az iPhone 4 formaterve inspirálta, a jövő szeptemberre datált okostelefonok ugyanis állítólag szögletes(ebb) dizájnnal érkeznek. A formaterv mellett a készülékek képátlójához is hozzányúl az Apple. Az 5,8 hüvelykes iPhone 11 Pro közvetlen utódja kisebb, 5,4 hüvelykes kijelzőt kaphat, amely vélhetően kisebb készülékházat is eredményez. A legnagyobb méretű, jelenleg iPhone 11 Pro Max néven futó modell utódjának képátlója 3 százalékkal, 6,7 hüvelykre nőhet, nagyobbra nyitva az ollót a kisebbik modellhez képest.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról