Szerző: Koi Tamás

2019. október 29. 10:12

Bejelentkezett a Google a Fitbitért

Lapértesülések szerint Fitbit felvásárlását fontolgatja a Google, pontosabban annak anyacége, az Alphabet Inc. A döntés logikus lenne, hiszen a Google-nek nagyon hiányzik a portfóliójából egy olyan termékkör, mely viselhető eszközökből áll.

Ajánlatot tett a Fitbitre a Google anyacége, az Alphabet Inc. - számolt be névtelen forrásokra hivatkozva hétfőn a Reuters. Az ügynökség úgy tudja, az ajánlattétellel hosszabb távon a Google márkájú viselhető hardvereszközök piacra dobása lehet a cél, hogy az Alphabet ezen a területen is képes legyen versenytársat felmutatni olyan nagyágyúk termékei mellett, mint a Samsung vagy az Apple.

A Google Pixel márkanevű okostelefonjaival évek óta piacon van (a készülék negyedik generációja éppen az elmúlt hetekben jelent meg), a hardverkínálat pedig az okoshangszórótól kezdve az okostermosztáton át meglehetősen szerteágazó, mindeddig nem szerepelt a kínálatban semmilyen hordható kütyü - például okosóra vagy fitnessz karperec. A Reuters forrásai szerint mindez önmagában még nem feltétlenül garancia arra, hogy az üzlet ténylegesen létrejön, így egyelőre az ajánlat részletei (legfőképpen a vételár) sem ismertek.

fitbit_display

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A felvásárlásra éppen abban az időszakban kerülhet sor, amikor a Fitbit piaci dominanciáját komolyan fenyegetik a szegmens feltörekvő kínai gyártói, a Huawei vagy éppen a Xiaomi - hívják fel a figyelmet szakértők. A cég legutóbb éppen júliusban korrigálta éves árbevétel-előrejelzését, miután a 160 dolláros Versa Lite a várakozásokhoz képest lényegesen rosszabb fogadtatásban részesült. A vállalat utoljára augusztusban mutatott be okosórát, a Versa 2 többek közt támogatja az Amazon Alexa hangasszisztens-szolgáltatást, valamint saját háttértárral rendelkezik a zeneszámok tárolására.

A Fitbit potenciális felvásárlásának hírére a cég részvényárfolyama 27%-kal kilőtt, a vállalat piaci értéke ezzel 1,4 milliárd dollárra nőtt. A társaság éppen november 6-án tervezi közzétenni harmadik negyedéves üzleti eredményeit.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról