Szerző: Hlács Ferenc

2019. október 11. 13:35:00

A Windows 10-es átállás adott lendületet a PC-piacnak

A szegmens növekedni tudott az idei harmadik negyedévben, a gyártók rangsora most sem hoz meglepetést.

Érzi a Windows 10-es frissítési hajrát a PC-piac, az utóbbi időben zsugorodó szegmens vékony növekedést produkált az idei harmadik negyedévben. A Gartner szerint a piac 1,1 százalékot hízott az időszakban, ami összesen 68 millió eladott készüléket jelent.

A növekedés a kutatócég szerint minden régióban érezhető volt, azt a Windows 7 támogatásának közelgő vége hajtotta. A Windows 10-es gépekre való átállás Japánban különösen tempós volt az idei Q3-ban, a PC eladások az országban 55 százalékkal ugrottak meg. Az időszakban a szegmens teljesítményére az Egyesült Államok és Kína között folyó kereskedelmi háború sem volt hatással, továbbá a gyártók kezére játszott az is, hogy az Intel processzorok ellátási problémái is enyhülni kezdtek. A chipgyártó által generált vákuumot közben az AMD, sőt a Qualcomm is igyekezett kitölteni, az elmúlt hónapokban rendre bukkantak fel a két cég lapkáival szerelt készülékek - a Microsoft nemrég bemutatkozott, új Surface modelljei között is találunk mind AMD, mind Qualcomm chippel szerelt eszközöket. A csökkenő RAM és SSD áraknak hála eközben a PC-gyártók profitja is növekedni tudott.

A gyártók rangsorában a Lenovo megőrizte vezető pozícióját, 16,8 millió eladott gépével. Ez 5,8 százalékos éves növekedést jelent a kínai óriás számára, amivel 0,9 százalékponttal piacrészét is növelte, 24,7 százalékra. A dobogó második helyén a HP áll, amelynek eladott darabszáma 4,6 százalékos növekedés után több mint 15,2 milliónál állt meg, ezzel pedig egy hajszállal a cég piaci részesedése is felkúszott, 22,4 százalékig. A HP sikerét főként az ázsiai régió hajtotta.

gartnerpc2019q3

Forrás: Gartner

A bronzérem a Dellt illeti, Japán vásárlási láza a gyártónak kifejezetten jól jött, illetve a cég asztali PC-ire is kifejezetten erős volt a kereslet az időszakban, 11,3 milliós darabszám fölé pumpálva az eladásokat. Ez 5,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi eredményeket, a cég így már 16,6 százalékot hasít ki magának a piacból. Az Apple már nem fért fel a dobogóra a maga 5,1 millió eladásával, és a piac növekedésével sem tudta tartani a lépést a cupertinói cég, amelynek eladásai 3,7 százalékkal estek vissza. A cég piacrésze így 7,9-ről 7,5 százalékra olvadt, ami a negyedik helyre volt csak elég.

Mi történik egy mobilappal a születése után? Legtöbbször sajnos semmi. Ezen próbálunk változtatni egy ingyenes appmenedzsment meetuppal és egy 30 órás képzéssel.

Az ötödik az Acer Group, amely 4,2 millió eszközt értékesített, ez egészséges, 3,3 százalékos növekedést, és 6,2 százalékos piacrészt jelent a cégnek. A hatodik helyen az ASUS áll, amelynek eladásai 4,4 százalékkal konszolidálódtak, 3,8 millió darabra, piaci részesedése így 5,6 százalék. Az egyéb kategóriába tömörülő cégek összesen valamivel kevesebb mint 11,6 millió PC-t adtak el, 9,3 százalékkal kevesebbet mint tavaly ilyenkor - jól látszik, hogy akárcsak az okostelefon-piacon és több más szegmensben, itt is egyre inkább a vezető szereplők kezében összpontosulnak az eladások.

A Gartner kutatásában az idei harmadik negyedévben értékesített asztali PC-ket, notebookokat, illetve a Surface-hez hasonló, kettéválasztható hibrideket számolta össze, ebbe sem az iPadek és más tabletek, sem pedig a Chromebookok nem tartoznak bele.

a címlapról

Hirdetés

Mi történik egy mobilappal a születése után?

2020. február 28. 07:33

Legtöbbször sajnos semmi. Ezen próbálunk változtatni egy ingyenes appmenedzsment meetuppal és egy 30 órás képzéssel. A store-ban való megjelenés az igazi munka kezdete: mérés, mérés, mérés, adat, felhasználói visszajelzések kezelése, ASO, monetizálás, marketing... és így tovább.