Szerző: HIRDETÉS

2019. május 20. 08:48:00

Tárolórendszerekben is sokat nyújt a Lenovo

Különféle szerverek, hiperkonvergens rendszerek, illetve szuperszámítógépek mellett önálló tárolórendszereket is kínál a nagyvállalat megoldásokban is otthonosan mozgó Lenovo.

Storage termékpalettájának kiszélesítéséhez tavaly egy vegyesvállalat hozott létre a gyártó, melynek keretében ötvözik a piac harmadik legnagyobb szereplőjének számító NetApp all-flash megoldásait a Lenovo ThinkSystem infrastruktúrájával, illetve utóbbi fél erős gyártási kompetenciájával és kiterjedt ellátási láncával. Ennek keretében a tárolós termékek a Lenovo üzemeiben (épp Sárváron) készülnek a NetApp szoftveres-technológiájára alapozva.

A kooperációnak a ThinkSystem DM és DE tárolók formájában már kézzel fogható eredményei is vannak. A DM szériás termékek úgynevezett "unified" tárolók, ami azt jelenti, hogy egyszerre képesek ellátni NAS és SAN funkciókat, másképp fogalmazva fájl- és blokkszintű elérést is nyújtanak. A széria összesen négy modellel érkezett, amelyek közül kettő all-flash, kettő pedig hibrid kiépítésű. Az AFA-k közül a legfeljebb 4 millió IOPS-os teljesítményre képes DM7000F jelenti a csúcsot, ebbe ugyanis maximum 4608 darab SSD illeszthető, amellyel NAS scale-out kiépítés esetben akár 281 petabájtig is felskálázható az effektív kapacitás, SAN scale-out kiépítésnél pedig ennek épp fele érhető el. A másik, DM5000F típusjelzésű tároló elsősorban szerényebb kapacitásában különbözik, a legfeljebb beépíthető 1728 darab SSD-vel ugyanis "csak" 96,7 petabájt effektív tárhely hozható létre.

thinksystem_dm

A hibrid, azaz SSD-t és merevlemezt egyaránt tartalmazó tárolókból összesen három modellel készül a Lenovo. Ezek közül a DM7000H jelenti a csúcsot, amely NAS konfigurációban összesen 5760 darab meghajtót (SSD-t és HDD-t vegyesen) képes fogadni, amellyel a nyers kapacitás 57 petabájtig skálázható. Ebben maximum 576 terabájtnyi lehet az úgynevezett flash pool (SSD), illetve 48 terabájt a az NVMe flash-alapú gyorsítótár (SAN esetében az értékek feleződnek). A két kisebb, DM5000H és DM3000H típusjelzésű modellek között viszonylag kevés az eltérés. Maximális kapacitásban a 3000-es kínál többet (17 vs 15 petabájt NAS esetében), azonban ezt kevesebb meghajtóból kell összelegózni, hisz míg DM5000H 2U kontrollere 24, addig a DM3000H-é csak 12 drive fogadására képes.

A DE sorozatot már kifejezetten SAN-hoz tervezte a Lenovo és a NetApp. Ahogy a DM esetében, úgy itt is egyaránt vannak all-flash, illetve hibrid modellek. Előbbiek köztük a DE6000F jelenti a csúcsot a maga legfeljebb 1 millió IOPS-os teljesítményével 100 mikroszekundum alatti késleltetésével, 21 GBps-es átviteli sebességével, valamint maximum 1,84 petabájtos nyers tárkapacitásával. A bővítőkkel együtt 120 drive fogadására képes 2U tároló legfeljebb 15,3 terabájtos SSD-k fogadására képes. A kisebbik, DE4000F modell esetében be kell érni 300 000 IOPS-szal és 10 GBps átviteli sebességgel, illetve legfeljebb 96 darab SSD-vel, amelyek együttesével 1,47 terabájt tárkapacitás állítható össze.

thinksystem_de

A habot a tortán a vezérlőszoftver, vagyis a NetApp által fejlesztett operációs rendszer jelenti. A nagyvállalati piacra ugyanis manapság a fontosabb mutatókat meghatározó innovációt elsősorban a szoftverfejlesztők végzik. Ezen a téren a NetApp régóta versenytársai előtt jár a már Lenovo portfólióján is átívelő egységes ONTAP fejlesztéssel. A cég a szoftverplatformra fókuszálva minden kutatás-fejlesztési erejét sikerre vitte az egységes tároló (unified storage, vagyis NAS és SAN közös menedzsment alatt, egyetlen tárolótömbtől) koncepciójával, miközben általánosan elfogadottá tette a tárolóhatékonyság fontosságát.

Sárvári gyártás

A Lenovo tárolók egy része idehaza, a vállalat sárvári üzemében készül. A Lenovo 2009 óta rendelkezik magyarországi gyártói érdekeltséggel a Flex (a gyártás indulásakor még Flextronics) sárvári telephelyének formájában. Az elektronikai bérgyártó magyar üzeme CTO/BTO (egyedi konfigurálású és gyártású) típusú összeszerelésre van berendezkedve, és a Lenovo globális PC-volumenéhez képest viszonylag alacsony darabszám ellenére évek óta a kínai vállalat kiemelt partnere. 2013 óta már ThinkServerek is készülnek a telephelyen, 2016-ban pedig még tovább bővült a paletta, a Flex már a teljes vállalati hardveres portfóliót gyártja a magyar üzemben, amelynek egy jelentős szeletét a Lenovo tárolós vasai jelentik. A tavaly kötött szövetség értelmében egyébként a NetApp megszüntette a közép-kelet-európai presales tevékenységet, amit így már a Lenovo végez.

[A Lenovo megbízásából készített anyag]

a címlapról