:

Szerző: Habók Lilla

2019. február 4. 13:10

Elég kezdetleges a vállalatok digitális átalakulása

Érdekes módon inkább a fejlődő országok tesznek a digitális átalakulásokért a Dell Technologies megbízásából készített Digital Transformation Index szerint. A fejlett országok vállalatai közül többek szerint inkább kárukra válhat a digitális jövő, minta a javukra, például az adatvédelmi problémák miatt.

Felmérésben bizonyította a Dell Technologies, hogy a vállalatok digitális átalakulása még mindig inkább csak a tervek közt szerepel, mint hogy a valóságban tetten érhető lenne. A Digital Transformation (DT) Index a 2016-os adatokat követően most másodjára jelent meg, amelyben a Dell a Vanson Bourne-nel együttműködve 4600 üzleti vezetőt (igazgatót és felsővezetőt) kérdezett meg világszerte a közép- és nagyvállalati szektorban a digitalizációs folyamatról. Összességében az eredmények szerint az üzleti vezetők 78 százaléka szeretné, ha a digitális átalakulás elterjedtebb lenne a vállalaton belül. Továbbá a vállalkozások 51 százaléka szerint öt év múlva már nehezen fog tudni megfelelni a vásárlók igényeinek, valamint 30 százalék aggódik is a versenyben való lemaradása miatt.

Összehasonlítva a két évvel ezelőtti eredményekkel, lassú előrehaladás látszik, és hogy a vállalatok nem képesek tartani a lépést a változások intenzív ütemével - írja a Dell közleménye. A DT Index öt különböző kategóriára osztja a vállalatokat, amelyben a digitális átalakulások terén a legfejlettebb kategóriát a "digitális vezetők" jelentik. Ezen a kategórián belül azonban nem történt nagy előrelépés az elmúlt két évben, mivel 2016-ban és 2018-ban is mindössze a felmérésben résztvevő nagyvállalatok 5 százaléka jutott el eddig a szintig, hogy a folyamataikat teljes átjárja a digitalizáció.

dell_digitalizacio_2016_2018_kategoriak

A fokozatos fejlődés inkább a következő, a "digitális befogadók" kategóriájából derül ki, amely szerint a vállalatok már kiforrott digitális tervekkel, beruházásokkal és innovációkkal rendelkeznek. Míg a befogadók közé a felmért vállalatok 14 százaléka tartozott 2016-ban, addig mostanra 23 százalékra nőtt ez az érték. A legnagyobb két kategóriába viszont mindkét vizsgált évben a cégek nagyjából harmada-harmada tartozott, a "digitális értékvédők" fokozatosan haladnak a digitális átalakulás felé tervezéssel és befektetésekkel, míg a "digitális követők" kevés digitális befektetést végeznek és egyelőre csak kísérleti terveket készítenek. A legalacsonyabb digitalizációs szinten álló kategóriába a "digitális késlekedők" tartozna, akik egyáltalán nem rendelkeznek digitális tervvel, és beruházásaik is korlátozottak - még mindig 9 százalék tartozik ebbe a körbe, bár ez enyhe javulást jelent a 2016-os 15 százalékhoz viszonyítva.

A fejlődő országok érettebbek

Érdekes módon a DT Index szerint a fejlődő piacokon megjelenő vállalatok tartoznak a legérettebb kategóriába, azaz világviszonylatban első helyen India, Brazília, Thaiföld, Mexikó és Kolumbia szerepel - tehát nagyobb arányban állnak a vezetők és befogadók között. Ezzel szemben a már fejlett piacok elmaradásban vannak a vállalati digitális átalakulás terén, a legalacsonyabb digitális érettég-pontszámot ugyanis Japán, Dánia, Franciaország, Belgium és Szingapúr érte el - ezek az országok vannak nagyobb arányban a követők és késlekedők között.

Kollektív sárfürdő egy kiszivárgott fejvadász db-ben

Tanmese egy Temuról rendelt fejvadász cégről és a hazai IT morális talapzatról lelépő, elit öngyilkos alakulatáról.

Kollektív sárfürdő egy kiszivárgott fejvadász db-ben Tanmese egy Temuról rendelt fejvadász cégről és a hazai IT morális talapzatról lelépő, elit öngyilkos alakulatáról.

Régiók szerinti összevetésben egyébként az amerikai teljesített legjobban 51-es index-pontszámmal, míg második helyen az ázsiai-csendes-óceáni régió végzett 47 ponttal, és a harmadik az európai-közel-keleti-afrikai (EMEA) régió 45 ponttal. A fejlett és a fejlődő térségek összehasonlításában azonban a fejlődő országok 50 indexpontot értek el, míg a fejlett térségek csak 44 pontot. A felmérés egyfajta magyarázata szerint a fejlődő piacok jobban bíznak abban, hogy a digitális jövő a javukra, és nem a kárukra válik majd, mivel 53 százalékban szavaztak erre a szempontra. Ezzel ellentétben a fejlett piacokon csak a válaszadók 40 százaléka érzi úgy, hogy a digitális átalakulás a javukat szolgálja.

Sorakoznak az akadályok

Az üzleti vezetők nem csak bizalmatlanok a digitális átalakulással szemben, de 91 százalékuk akadályoztatva is érzi magát. A Dell Technologies kutatása szerint a legelterjedtebb akadályt az adatvédelmi és biztonsági szempontok jelentik, amely 2016-ban még az ötödik helyen állt, de mostanra az első helyre küzdötte fel magát. Csak ezt követi a költségvetés és a források hiánya - ami korábban az elsődleges szempont volt-, majd a vállalaton belüli szakértelem és gyakorlat hiánya. A negyedik helyre a szabályozási és jogszabályi változások kerültek (például a GDPR miatt), ami két éve még a kilencedik helyet foglalta el. Az ötödik legfontosabb szempont a vállalatok szerint pedig a fejletlen digitális kultúra.

dell_digitalizacio_problemak_2018

Összességében a vállalatok közel fele (49%) attól tart, hogy a következő öt évben nehéz lesz bizonyítania a megbízhatóságát, miközben 43 százalék megkérdőjelezi, hogy nyílt és őszinte lehet-e az üzleti döntéseivel kapcsolatban. Háromból egy válaszadó pedig nem bízik abban, hogy a vállalat megfelelően tud gondoskodni a munkavállalói és ügyfelei adatainak védelméről, valamint hogy képes lenni megfelelni az előírásoknak (akár a GDPR-nak).

Eközben természetesen a vállalatok igyekeznek a jövőre vonatkozóan terveket is megfogalmazni, így elsősorban a munkaerőt, a biztonságot és az informatikai háttért szeretnék fejleszteni. A válaszadók 46 százaléka például növeli a házon belüli digitális készségfejlesztés arányát, például programozóképzést tart az alkalmazottainak - 2016-ban még csak a cégek 27 százaléka tervezett ilyen jellegű készségfejlesztést. Továbbá a válaszadó vállalatok 44 százaléka a munkakörök közötti tudásmegosztást is szeretné elősegíteni, hogy például az IT vezetők is rendelkezzenek az üzleti ismeretekkel - ezt két évvel ezelőtt még csak a vállalatok 19 százaléka tűzte ki célként.

A technológiai beruházásokat pedig elsősorban a nagyvállalatok a kiberbiztonságba szeretnék fektetni (58%), vélhetően, hogy elkerüljék a fent említett félelmekből következő problémákat. Ezt követik az IoT-technológiákra (46%), többfelhős (multi-cloud) környezetekre (44%), mesterséges intelligenciára (40%) és számításközpontú megközelítésekre (35%) félretett összegek. Öt éven belül a digitális átalakulás következtében a cégek 77 százaléka reméli, hogy a fejlődő technológiákkal könnyebben előrejelezhetik majd az ügyfelek igényeit, egyúttal az erőforrásaikat is jobban kezelhetik. Ennek következtében a vállalatok nagy része öt éven belül a sikeres digitális stratégiának köszönhetően a produktivitás, a jövedelmezőség és a bevétel növekedését várja, valamint sikeresebb ügyfélmegtartást a befektetések megtérülését.

Egyelőre viszont a Digitali Transformation Index szerint a vállalatok nagy része esetben hosszú út vezet még a célok eléréséig. Az adatok szerint a célok elérése érdekében még csak nagyjából a vállalatok negyede fogalmazott meg vagy kezdett megvalósítani kiforrott digitális terveket, míg a többi ennél sokkal kevesebbet tett a célok megvalósítása érdekében.

Metodológia

2018 nyarán a Vanson Bourne független közvélemény-kutató a közép- és nagyvállalati (250 alkalmazottnál többel rendelkező) szektorban 42 országban vagy alrégióban, 12 iparágban összesen 4600 üzleti vezetőt keresett meg, hogy értékeljék vállalatukat a Dell Technologies Digital Transformation Index alapján. A Vanson Bourne az üzleti stratégia, a munkaerő-átalakítási kezdeményezések, valamint a digitális üzleti attribútumok alapvető halmazához mért látható teljesítmény alapján minősítette a vállalkozások digitális üzleti erőfeszítéseit.

a címlapról

ÁRAM

1

Moduláris atomreaktorokból vásárol energiát a Google

2024. október 15. 13:45

Az AI-szolgáltatások miatt megnőtt áramigényt újabban atomreaktorokból származó energiával próbálják fedezni a techóriások, a Microsoft utána a Google is hasonló megállapodást kötött.