Szerző: Asztalos Olivér

2018. október 8. 13:12

A Realtek tolhatja meg a 2,5 gigabites Ethernet szekerét

Három új vezérlőchippel készül a költséghatékony megoldásairól ismert vállalat, amely végre megindíthatja a 2,5 gigabites Ethernet terjedését.

A Realtek fejlesztéseinek hála megindulhat a két éve bejelentett 2.5GBASE-T szabvány, vagyis a 2,5 gigabites Ethernet széleskörű terjedése. A tajvani chiptervező összesen három, az imént említett szabványra épülő vezérlőchipet jelentett be, amelyek hamarosan piacképes termékeken is megjelennek majd. Az új vezérlőkkel igyekszik a piac nagy részét lefedni a Realtek, hisz érkezik elsősorban PC-s alaplapokhoz tervezett kontroller, külső USB-s adapterekhez igazított chip, illetve az ezek összekapcsolására hivatott routerekhez és switchekhez készített Ethernet PHY.

A három termék közül az RTL8125 lehet a legnépszerűbb, ez az a chip, amely várhatóan számos alaplapról, idővel pedig akár notebookból is visszaköszönhet majd. A fejlesztés a gigabites verzióhoz hasonlón egyetlen chipben kínálja az összes réteget, illetve a firmware-t. A vezérlő üzemeltetéséhez mindössze egyetlen PCI Express 2.0 szabványú sáv szükség, amely ma már a legegyszerűbb rendszerekben is rendelkezésre áll. A kontrollerre elsőként az ASRock építhet, amely várhatóan Phantom Gaming alaplapjainak új modelljeire teszi fel az RTL8125-t.

eth

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Bár a termékek részletes specifikációit egyelőre nem közölte a Realtek, az RTL8156 elsősorban valószínűleg csak a csatolóinterfészben tér el az RTL8125-től. A PCI Express buszt ugyanis USB 3.0-ra (3.1 Gen 1) cserélték a mérnökök, amely eltérő felhasználási területet jelent. Az ilyen chipeket ugyanis rendszerint külső adapterekbe (dongle) teszik, amelyeket jellemzően notebookok bővítéséhez választ a piac.

Végül, de nem utolsó sorban az RTL8226 PHY chip, amelynek szintén komoly szerepe lehet a 2.5GBASE-T terjedésében, a kontrollert ugyanis switchekbe és routerekbe szánja a Realtek. A gyorsabb kapcsolatot biztosító kártyák mit sem érnek megfelelő, szélesebb rétegek számára is elérhető hálózati eszközök nélkül, ezek hiányában ugyanis legfeljebb két számítógépet lehet összekötni egy-egy adapterrel. A 2500BASE-X, SGMII+, illetve USXGMII interfészeket támogató chip ezeken hivatott változtatni, arról azonban egyelőre nincs hír, hogy mikor érkeznek az erre épülő első termékek.

Gyors Eternet, lassú terjedés

Az IEEE 802.3bz szabvány keretein belül megjelent 2.5GBASE-T és 5GBASE-T fokozatokat szinte pont két éve hagyta jóvá a különféle hálózati szabványokat (is) leíró amerikai IEEE. Ez nagyon időszerű volt, hisz az elmúlt pár évben már a Wi-Fi feljött az Ethernet nyakára - legalábbis otthoni és irodai környezetben. A gigabites Ethernet ma már de facto szabványnak számít a modern hálózati termékek között, a vezeték nélküli kapcsolatok legújabb generációja, a 802.11ac azonban ennél (papíron) lényegesen magasabb, 6,77 gigabites (elméleti maximális) sávszélességet ígér, ezt bizonyos hozzáférési pontok (AP-k) kezdik is megközelíteni aggregált sávszélességben. Vagyis egy modernizált helyi hálózaton már könnyen a vezetékes átvitel jelentheti a szűk keresztmetszetet, nem pedig a Wi-Fi.

Emellett egy másik ok a publikus internet előfizetések sebességének ugrásszerű növekedése, a gigabites letöltésre képes kapcsolat már több országban, köztük hazánkban is elérhető, a további növekedésnek viszont gátat szab a gigabites Ethernet korlátja. Bár a 10GBASE-T-vel ez kiküszöbölhető lenne, ennek kiépítése a szolgáltató és az ügyfél oldaláról is túl nagy költségeket jelent.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról