:

Szerző: Asztalos Olivér

2017. augusztus 3. 09:29

Elásta a csatabárdot az AsusTek és a VIA

Az évekig tartó szabadalomsértési huzavona vége egy pár millió dolláros kifizetés lett.

Közel négy év után ért véget az Asus márkát is birtokló AsusTek, valamint a processzorairól és vezérlőiről ismert VIA jogi vitája. A kiegyezéssel zárult herce-hurca az AsusTek egyik leányvállalatára, az ASMediára vezethető vissza, amely a korábbi vád szerint engedély nélkül használta fel a VIA szellemi tulajdonát és kereskedelmi információt, amivel komoly előnyre tett szert az USB vezérlők piacán. Bár a megegyezés jó hír az anyagilag évek óta gyengélkedő VIA számára, a cégnek végül csupán a kívánt össze töredékét sikerült kicsikarnia az AsusTekből.

A 2013 végén kezdeményezett peres eljárás elején ugyanis még 138 millió dollárnak megfelelő tajvani dollárt követelt a VIA, amelynek végül csak majd a tizedét, 15 millió dollárt kapott meg a cég. A Tajpeji Körzeti Bíróságon benyújtott vádirat szerint a VIA-tól 2007-ben ASMediához igazolt alkalmazottak egy csoportja USB technológiával kapcsolatos szellemi tulajdont menekített át az akkor még csak szárnyát bontogató, 2004-ben alapult ASMediához, amely különféle vezérlők fejlesztésével foglalkozik.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A VIA szerint az ASMedia később ez alapján fejlesztette ki különféle USB-s vezérlőchipjeit, a cég ugyanis korábbi lapkakészletes kompetenciájából eredően széleskörű tapasztalattal és szabadalmi portfólióval rendelkezik az USB-s vezérlők terén. Ezeket még ma is igyekszik monetizálni a VIA, amelynek kínálatában a legújabb, USB 3.1 (Gen2) szabványnak megfelelő host, hub, valamint SATA bridge vezérlők egyaránt vannak.

Az évtized elején hasonló termékekkel állt elő az ASMedia is, amely elsőként rukkolt elő USB 3.0-s vezérlőchippel, mára pedig a PC-s alaplapok döntő többségén ilyen márkájú vezérlő van, sőt, már más cégeknek is készít a technológiára épülő megoldásokat a cég, az AMD legújabb, Promontory kódnevű lapkakészletét ugyanis az ASMedia tervezte. A DigiTimes szerint emiatt jelentősen megugrott a cég bevétele, ami a várakozások szerint az idei második félévben és jövőre is tovább emelkedik majd.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.