"Egyben kell látni a világot, ha uralni akarjuk"

"A térkép nem az a pont, ahol a tudás véget ér. Ott kezdődik" - mondta Robert Kaplan geopolitikai szakértő, hogy aztán a közönség megdöbbenését kihasználva gyorsan birodalmakról kezdjen beszélni. Nekünk szerencsére nem kell követnünk, megállhatunk a térképeknél. Annál is inkább, mert a legelső X-Prize-t vagy ha katonásabb szemmel nézzük, az első nagy DARPA pénzt egy térképekhez kötődő technológiai fejlesztésért fizették ki. 1567-től több hatalom kínált fel különböző összegeket a hosszúsági fok megállapítására alkalmas óráért. Ezek jellemzően tartalmaztak egy nagyon kényelmes életjáradékot, és még jellemzőbb módon soha nem kellett kiosztani őket.

Ma már nincs vállalat, ami nem foglalkozik egy kicsit térképekkel. Nem nagyon van iparág, ami ne támaszkodna geoinformatikai adatokra. Néhány hónapja, egy fórumtopikban arról beszélgettek brókerek, hogy melyek a legérdekesebb, legmenőbb funkciói annak a Bloomberg terminálnak, ami minden kereskedelemmel foglalkozó cég kötelező kiegészítője. Az egyik nézet az volt, amelyen minden kereskedelmi hajó, minden aktuális adata megtalálható. Csak ebből fel lehet építeni egy cég ellátási láncának és kereskedelmi útvonalainak a felépítését. Ehhez az információhoz azonban térkép kell. És itt kezdődik egy halom probléma.

Az egy, igazi Föld

Remek dolog a távlat, lehetőséget ad arra, hogy értelmezéseket gyártsunk olyan történésekből, amelyeket a pillanat hevében félig vagy még annyira sem értettünk. Vegyük például a térképeket. Időnként felbukkan a hír - legutoljára március végén tette meg - hogy a Mercator-vetületnél sokkal igazságosabb, valódibb, erkölcsileg helyesebb vetületre váltanak. Vagy persze, hogy ideje lenne megejteni a cserét. Ha pechünk van, akkor a hír még jobban leegyszerűsítve jelenik meg, jobb és rosszabb térképekről beszél.

Az igazságos Gall-Peters-vetület - és ezt kezelhetjük állandó jelzőként, úgy, ahogy az igazságos Mátyás király esetében is tesszük - fő jellemzője, hogy nem torzítja óriásira az egyenlítőtől távol eső területeket. Végre nem fog Afrika kisebbnek tűnni Grönlandnál. Ezzel pedig visszaköltözik az igazságosság a térképre: nem Európa és a gyarmatosító hatalmak országai lesznek a legnagyobbak. Ideális esetben, a középpont elmozdításával még tovább lehet távolodni a kolonialista hagyománytól.

Csak később kerültek elő az ellenérvek, amelyek szerint aki egy gömbről - sőt még jobb: geoid formáról - ha megfeszülünk sem lehet pontos síkvetületet készíteni. Azaz valójában a vetülettel torzítást választunk. A Gall-Peters esetében a kontinensek méretének helyesebb feltüntetése miatt lemondunk a kontinensek alakjának pontos ábrázolásáról. Zárójel: ha Randall Munroe-t, az XKCD rajzolóját egyszer lovággá ütik, akkor az vagy a szabványok kialakulását leleplező vagy a vetületek közti eligazodást segítő képregénye lesz az ok. Esetleg a mindent megmagyarázós gyerekkönyve.

A Gall-Peters két szélességi fokon - az északi és a déli 45-en - tökéletesen pontos. A kettő között észak-déli irányba torzít, a 45. szélességi foktól északra és télre pedig kelet-nyugati irányba torzít. A Gall-Peters választása politikai kérdés: a pusztán 14 százaléknyi fehér amerikai tanulót és 86 százaléknyi fekete, latin, ázsiai diákot tartalmazó bostoni tankerület, ahol legutoljára bevezették a Gall-Peterst érhető módon nem akar egy olyan térképet, ami a gyarmatosító államok által kihasznált területeket még le is kicsinyíti. A kérdés anyira nem új, hogy már Peters, a most bevezetett vetület egyik atyja is ezzel adta el az ötletét, az ENSZ-t meg is győzte vele. Sőt a kérdés annyira sem új, hogy a térképek mindig a politikáról szóltak. Ahhoz viszont, hogy erről beszéljünk, jobbra-balra fogunk csatangolni az időben, a térben és a valóságban.

Hic sunt leones

A közcím annyit jelent, hogy itt oroszlánok élnek. Létezik ennek a feliratnak sárkányos (dracones) verziója is, de ez kizárólag az 1503 és 1507 közé datált Lenox-földgömbön szerepel. De ne akadjunk fent ilyen apróságokon, Ptolemaiosz világtérképén - ami a második századból származik, de a 15. században ismét népszerűvé vált - mindenféle akad, a 1430-as évekből származó Borgia-térkép pedig egyenesen szarvas óriásokat és hatalmas kígyókat ígér. Az Északi-tengerbe, illetve úgy általába a világtengerekbe pedig mindenki addig rajzolt szörnyeket, amíg el nem borította a szégyen.

Egy sárkány vagy egy kétfejű kutya térképre rajzolása nem politikai tett. A fehér foltok körülhatárolása, az ismeretlen ilyen formán történő megközelítése viszont igen. A felderítendő fehér foltokon valójában éltek emberek, épültek városok, sőt működtek államok is. Darran Anderson egyenesen arról ír a közelmúltban megjelent Imaginary Cities című könyvében, hogy a vadak-civilizáció ellentétpárra azért volt szüksége a gyarmatosító államoknak, hogy nyugodtan verhessék szét a meglevő hatalmi rendszereket, bányászassák ki a helyiekkel az ásványkincseket, és nevezzék el magukról a környék hegyeit és tavait.

Az eltévedéstől való félelemnél - járt utat járatlanért, ugye - több fűz a térképhez. Megmutatja, hogy kik és hol vagyunk. Paul Foster I. Erzsébet című, alapvetően a spanyol armada támadásáról és a hatalom és a kultúra viszonyáról szóló drámájának csúcsán, a spanyol flotta indulása előtt közlik Erzsébettel, hogy kiosztották az új térképeket a navigátoroknak, amelyet a csillagászat legújabb eredményei alapján állítottak össze. Az uralkodó a győzelem után monologizálva lényegében beletörődve említi, hogy az emberek játsszák a kis játszmáikat, és míg nem figyelnek oda, kikerülnek a középpontból.

A nevezetes 1:1 térkép

Elképzelhető, hogy a dráma Erzsébetjét örömmel töltené el, hogy ma emberrel van tele a térkép, még ha nem is úgy, ahogy ő gondolt volna rá. De mielőtt erre rátérünk, elő kell vennünk egy másik irodalmi szöveget, ami nélkül ugyan lehet térképekről beszéni, de nem nagyon érdemes. Ez Borges-nek A tudomány pontosságáról írott rövid novellája.

"Abban a Birodalomban a Kartográfia Tudománya olyan Tökéletességet ért el, hogy egyetlen Provincia térképe betöltött egy Várost, a Birodalom térképe pedig egy egész Provinciát"

- kezdődik Borges szövege, amivel nem csak egy maximum tíz mondatos sztori bontakozik ki. A tíz sorral nem ér véget a gondolkodás, mert a játékba Neil Gaiman - a tévében épp lefutott Amerikai Istenek sorozat alapjául szolgáló regény írója - és Umberto Eco is beszállt. Az 1:1-es térkép ötletével több író játszott el, mert kellően nagyszabású, a világtól és a mindennapi logikától elrugaszkodó ötlet volt. A szövegek mind valahol az őrületnél kötnek ki: a teljes Föld tökéletesen pontos ábrázolása nem tűnik megugorható feladatnak.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A fent emlegetett, egyébként rémesen szórakoztató filoszokkal csupán egy baj van. A big datával megtámogatott térinformatika előtt írták a novelláikat. Szerencsére senki nem fogja rajtuk számonkérni, amit írtak. Gyakorlatilag bármi történhet a világban, A tudomány pontosságáról vagy Gaiman térképkészítős sztorija ugyanannyira jó írás marad. Mindkettő túlmutat azon, ami a felszínen a tárgyának tűnik. Radnóti Miklóst sem dobjuk sutba csak azért, mert most már nem csak "gyárat s vad laktanyát" lát az aki gépen száll a táj fölé.

Ez térkép, minden más is az

Az egyik első lépés volt, hogy a térképek megtanulták, hogy "hol lakott itt Vörösmarty Mihály". A változás gyorsan és a felhasználói igények figyelembe vételével történt. Annyira gyorsan, hogy a tárgyalásához szükséges egyik legfontosabb fogalomra, a POI-ra (Points Of Interest) nincs is rendes, nem körülírással megszületett szavunk. Pedig a fontos kijelölésével visszatévedünk a politika terepére.

Túlérzékenységnek vagy kevésbé fontos dolognak tűnhetett, amikor tavaly arra panaszkodtak a Pokemon Go játékosok, hogy a zömében feketék lakta területeken kevesebb a gym, kevesebb az összeszedhető erőforrás. Pedig ennek a kritikának az volt a mélyén, hogy a játék létrehozásához használt POI-adatbázis kevesebb pontot tartalmazott ezekben a kerületekben. Az felhasznált adatbázis három forrásból állt össze: a köztéri szobrok és egyéb látnivalók listájából, a Google Photos-on geoinformációval megosztott fotókból származó helyekből és a Niantic korábbi játéka, az Ingress játékosai által beküldött helyekből.

A kémek szeme

A Nianticnál pedig csak rosszabbul lehet csinálni a térinformatikát. A céget alapító John Hanke korábbi vállalatát Keyhole-nak hívják, és bár 2004-ben a Google vásárolta fel, korábban a CIA kockázati tőkebefektető szárnyától, az In-Q-Teltől is kapott egy jelentősebb összeget. A Keyhole technológiája most a Google Earthben és a cég összes többi térképes termékében dolgozik.

A Keyhole Inc. sztorijánál talán még érdekesebb, hogy honnan kapta a cég a nevét. Főhajtás volt az Egyesül Államok által 1959 és 1973 között használt Keyhole és Corona kódnéven is használt kémműholdak előtt. És hogy hogyan kapcsolódik ez a térképészethez? A legfejlettebb verzió képes volt egy méter körüli felbontásra is, azaz az egy méternél nagyobb tárgyak már felismerhetők voltak a hagyományos filmre készült, a földre visszatérőegységgel és ejtőernyővel visszajuttatott negatívokon. Ha nem is Borges és a többiek 1:1 arányú térképét készítette el a Keyhole, de ahhoz nagyon hasonlót. A U-2 és az A-12 kémrepülőgép - utóbbi sebességi rekorder SR-71-es elődje - pedig harminc centis felbontású kamerarendszerekkel rendelkezett.

Az amerikai kémműholdak és repülőgépek története önmagában könyvet is érdemelne, a cikk terjedelme viszont nem teszi lehetővé a részletesebb tárgyalásukat. Arról viszont beszélnünk kell, mire is jó Borges térképe valójában.

Model-view-controller

1944. november másodikán a második világháború, ha nem is dőlt még el, de volt egy jól észlelhető trend már. Az ardennekben Walter Model, a németek egyik kevésbé ismert, ám védekezésben zseniális parancsnoka - illetve valószínű háborús bűnös - hadijátékot tartott terepasztal mellett, hogy egy esetleges amerikai áttörésre adott választ dolgozzanak ki. A hadijátékkal egy időben a hürtgeni erdőnél az amerikaiak valóban megpróbáltak áttörni, amire válaszul Model a harcoló alakulatok parancsnokait visszaküldte az embereikhez, a többiekkel azonban a beérkező jelentéseknek megfelelően módosította a terepasztalt, és párhuzamosan futtatta a szimulációt és a csatát magát.

Modelnek azonban még nem álltak rendelkezésre valósidejű adatai a hadszíntérről. Mára viszont a technológiai sajtó visszatérő nyári témája lett arra rácsodálkozni, hogy az Egyesült Államok hány és milyen költségvetéssel üzemelő földfigyelő kémszolgálatot tart fent. Illik ismerni a kémműholdakat üzemeltető National Reconnaissance Officet (NRO), amely önmagában felszívja az Egyesült Államok hírszerzési büdzséjének nagyából ötödét. Aztán van a drónok, műholdak és egyéb kamerával rendelkező eszközök képeit feldolgozó National Geospatial-Intelligence Agency (NGA), amelynek a kis felbontású kamerák százaiból összerakott ARGUS-IS rendszere egy-két drónnal képes megfigyelni 20-30 négyzetkilométernyi területet folyamatosan. Minderre pedig néhány centis felbontásban képes. A lista ezzel nem ér véget, űrmegfigyelő kapacitása a United States Strategic Command űrrel foglalkozó alszervezetének, a Defense Intelligence Agencynek. Aki nem tud nagy mennyiségű fotót feldolgozni, abból térképes adatokat kinyerni, azt valószínűleg már az asztalhoz sem engedik a kémek esti kártyapartijában.

Kártyaparti viszont van másik is a városban, az amerikai rendészeti szervek is rendelkeznek megfigyelőrepülőkkel, térképes adatbázisokkal, esetenként még gépi tanulási projektekkel is. Ezekből robbanóelegyként állhanak össze olyan rendszerek, amelyek a korábbi évek letartóztatási statisztikái alapján irányítják a járőröket. És hogy mi ebben a robbanó? Hogy ha a bemeneti adatbázis elfogultságot tartalmazott - például gyakrabban rendeztek razziát a többnyire feketék lakta kerületekben, aminek az eredménye több letartóztatás volt - akkor a gépi tanulási rendszer is átveszi ezt az elfogultságot.

Gyanús civilek

A technológia túlhaladott azon a szinten, hogy csak a hadseregnek van nagy felbontású, valós idejű térképe. A novellákban még uralkodónak vagy császárnak kellett lenni az 1:1 méretarányú térkép elkészítéséhez, és a bukás volt a jutalma annak, aki megpróbálkozott vele. Most viszont fejlesztőnek kell lenni egy bankkártyával, és API-n jön az műholdfotó több fénytartományban, elemzéssel együtt.

Űrfotóból lehet számolni várható termésátlagot, áruházláncok várható negyedéves jelentésének számait az alapján, hogy mennyire volt tele a parkolójuk a megelőző három hónapban, de lehet jégkárt is becsülni. De lehet gazdasági fejlődésre becsülni az olajtárolók és az építkezések által vetett árnyékok alapján is.

Az üzletben érdekeltek hagyományos műholdas cégek, végre pénzt keresni akaró ex-NASA szakemberek, a Google, és olyan katonai-ipari cégek, amelyek rájöttek, hogy a civil életven is van még pénz. Elemzési oldalról pedig ott vannak a fiatal, éhes, a gépi tanuláshoz és gépi látáshoz értő startupok. Nem is kell messze menni, hogy ilyet találjunk. A ELTE-n rajviselkedést kutató Vicsek Tamás csoportja által alapított Collmot Robotics olcsó, önszerveződő drónokkal akar távfelmérést és mezőgazdasági, környezeti analitikát végezni.

Pár napja bejelentették, hogy a 2009-es film után sorozat is készül a Watchmen képregényből, amelynek fő kérdése Juvenalis szatíráiból származott: ki figyeli a figyelőket? A kérdés mostanra arra módosult: ki nem figyel senkit és semmit?