Szerző: Gálffy Csaba

2017. június 22. 13:19

Oracle: tényleg megy a felhő

Váratlanul jó negyedévet zárt az Oracle, a cég felhős stratégiája bejönni látszik, mind a SaaS, mind a PaaS/IaaS-értékesítés kilőtt, miközben a tradicionális vásárlók is megmaradtak. Ujjong a tőzsde.

Szerény ütemben tudta növelni bevételét az Oracle a frissen közzétett negyedéves jelentés szerint. A május 31-gyel véget ért negyedik pénzügyi negyedévben a cég teljes bevétele 10,9 milliárd dollár lett, ami 3 százalékos növekedés az egy évvel korábbi időszak értékéhez képest. Ezzel párhuzamosan nagyot emelkedett viszont az adózott eredmény, amely a tavalyi 2,8 milliárd dollárhoz képest 3,2 milliárdra nőtt. Igen, az Oracle bevételének 30 százaléka a nettó profit, összehasonlításképp ez az érték a másik készpénznyomtató szoftverház, a Microsoft esetében "mindössze" 21 százalék.

Új pénzügyi jelentés

Mindig izgalmas, amikor egy cég átrendezi a pénzügyi jelentés kategóriáit - és nem csak a befektetőknek. A cég vezetése ugyanis abban érdekelt, hogy a részvényárfolyamot emelje folyamatosan, ennek rendelődik alá alapvetően a pénzügyi jelentés szerkezete is: ki kell emelnie a sikeres divíziókat és el kell fednie a kevésbé sikereseket. A Microsoftnál például ezért tűnt el a pénzügyeken gigantikus krátert ütő Xbox-divízió eredménye, amelyet a cég a mobilos részleggel együtt feloldott egy nagyobb, sikeresebb részleg teljesítményében. Ugyanígy a Google sem jelenti külön a YouTube pénzügyi eredményeit, amelyek valószínűleg nem túl rózsásak önmagukban, köszönhetően az internetes adatforgalom nagyon magas költségeinek, de például az Intel mobilos-tabletes kiruccanásának veszteségeiről is csak becsléseink vannak pontosan emiatt.

Ilyen szemüveggel érdemes azt is szemlélni, ahogy az Oracle most átalakítja a pénzügyi jelentés szerkezetét, amely egyrészt összevonja az infrastruktúra- és platformszolgáltatásokat (IaaS és PaaS) és teljesen külön kezeli a szoftverszolgáltatásokat (SaaS). Az indoklás szerint azért, mert az IaaS és a PaaS nagyon szorosan kapcsolódnak (magas a keresztértékesítés a két kategória között) és egyébként az értékesítők mérőszámaiban is együtt szerepel ez a két szolgáltatási kategória. Ezzel együtt a cég nem jelenti majd külön a hardvereket és a hardveres támogatást, ami a jövőben szintén kombinálva, egyetlen összegként jelenik majd meg.

Az összehasonlíthatóság érdekében egyelőre a cég mindkét bontásban közzéteszi az adatokat, idővel azonban csak az új struktúra jelenik majd meg.

Lássuk a medvét!

A "felhős szoftver mint szolgáltatás" kategória már 964 millió dollárt teszi ki, ez látványos, 69 százalékos növekedés (az árfolyamhatás kiszűrésével - az alábbi számok mind ezt tükrözik) az előző év hasonló időszakához képest. Az IaaS+PaaS hasonló, 42 százalékos ütemben bővült, értéke azonban jóval alacsonyabb, 397 millió dollárt tesz ki. Az elemzői konferenciahíváson Larry Ellison alapító-elnök-CTO azzal büszkélkedett, hogy felhős ERP-t tekintve az Oracle már piacvezető, és gyorsan jön fel a SaaS-portfólió többi tagja is, a CRM, a HCM, a pénzügyi rendszerek, a beszerzés, a supply chain, a gyártás, a HR, a bérszámfejtés, az értékesítés és a szolgáltatások vertikumában is. Ráadásul a látványos előretörés nem is csak a NetSuite felvásárlás eredménye, a SaaS-ERP-ből származó bevételek enélkül is több mint duplázódtak.

A "régi" biznisz, vagyis az új szoftverlicencek értékesítése ezzel párhuzamosan esik, egy év alatt 4 százalékot, 2,63 milliárd dollárra. Ez természetes folyamat, ahogy az új vásárlók az on-premise futtatott szoftverek helyett fokozatosan a felhős megoldásokra állnak át, ez a kategória zsugorodni fog - a cég előtt álló kihívás a két oldal egyensúlyban tartása, vagyis az innen kieső bevételeket pótolni a felhős bevételekkel. A kellemes eredményben szerepet játszott a Database 12C, az új kiadást a szokásosnál gyorsabb ütemben kezdték vásárolni a cégek, Ellison szerint elsősorban a több bérlős környezetek támogatása és az in-memory képességek miatt.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az on-premise biznisz másik (vastagabb) lábát a licencfrissítések és a terméktámogatás jelenti, amely önmagában a teljes bevétel 45 százalékát teszi ki 4,9 milliárd dollárral, ez pedig még nőni is tudott 3 százalékot. A befektetőket mindenesetre ez nyugtatja meg a leginkább jelenleg: hiába a felhős robbanás, az Oracle régi telepített bázisa atomstabil és  rendületlenül fizeti a támogatást a megvett termékek után. Ezzel a teljes on-premise szoftveres bevétel 7,5 milliárd, ami az Oracle 69 százalékát adja.

A hardverekről lassan jót vagy semmit, az értékesítés továbbra is esik, most 12 százalékkal, 1,11 milliárdra zsugorodott.

Felhő? Akkor jó.

A pénzügyi eredményeket a befektetők kitörő örömmel fogadták. Az Oracle-lel kapcsolatos domináns narratíva szerint ugyanis a cég nagyon lemaradt a felhős megoldásaival, a piacot pedig mára felosztotta egymás között az Amazon, a Microsoft, a Google, az IBM és számos más kisebb szereplő - ez pedig lefelé nyomta a cég értékelését. A frissen publikált eredmények azonban ellent mondanak ennek (legalábbis papíron), így megindult a papírok árfolyama felfelé - a zárás utáni kereskedésben jelenleg közel 11 százalékot erősödött az Oracle, ami cirka 20 milliárd dollárt adott a vállalat piaci értékeléséhez.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról