Szerző: Hlács Ferenc

2017. június 8. 16:05

Erre használjuk az Xboxot

A játék nyomában ott a Netflix, ha egy játékot sokan vesznek meg, nem jelenti hogy sokáig is játsszák. Meglepő adatokat hozott az Ars Technica elemzése az Xbox platfromról.

Érdekes tanulságokkal megtűzdelt, terjedelmes elemzést közölt az Ars Technica az Xbox felhasználási szokásokról. Az oldal idén év elején még épp időben vette górcső alá területet, a Microsoft ugyanis idén február közepén elzárta az ahhoz tartozó adatcsapot. Ez önmagában nem is baj, főként a játékosok privát szférájának védelme szempontjából, egészen eddig ugyanis az Xbox.com-on az egyes felhasználókhoz tartozó Gamertag birtokában részletes listát kérhettünk azokról a címekről, amelyeket az adott játékos megvásárolt és legalább egyszer elindított. Ezeket az adatokat egy nem hivatalos API formájában az XboxAPI.com is elérhetővé tette, utóbbi a JSON formátumba gyűjtött tulajdonosi információk mellett ráadásul egy sor egyéb adatot is tartalmazott, beleértve, hogy a játékosok az elmúlt hónapban mivel és mennyit játszottak.

Az Ars Technica összesen négy hónapnyi adatot vizsgált meg - ehhez persze egy hosszú Gamertag listára is szüksége volt. Utóbbit az XboxLiveScore.com felületéről sikerült megszerezni, ahol a játékosok eredményeit tömörítő dicsőségfalakon több mint 48 millió azonosító gyűlt össze. Időközben ez az oldal is eltűnt, az Internet Archive azonban megőrizte egy korábbi változatát. Az egyébként is tekintélyes lajstrom gyorsan tovább bővült: miután a fenti API-val az egyes felhasználók ismerőslistái is kinyerhetők voltak, ezekről újabb, az eredeti listán nem szereplő Gamertagek is bekerültek az adathalomba, amely a folyamat végére közel 74 millió játékos azonosítóját tömörítette. Ekkora halmazzal már jól lehet dolgozni, különösen figyelembe véve, hogy a Microsoft idén év elején 55 millió aktív Xbox Live felhasználóról számolt be.

Sajnos azonban a lista nem tartalmazza konzolt a Microsoft online szolgáltatása nélkül használók sorát, ennek megfelelően a felmérésben jó eséllyel felülreprezentáltak az online multiplayer címek, az egyszemélyes játékok pedig a valósnál kicsit halványabban jelennek meg benne. Hogy jó eséllyel nem elhanyagolható számú játékos maradt ki a kutatásból, jól mutatja, hogy a Microsoft 2006-ban arról beszélt, az Xbox 360 tulajdonosok 60 százaléka használta online is eszközét, és 2011-re is csak 63 százalékig hízott fel ez a szám. Szignifikáns növekedés mellett is valószínűleg megmaradt tehát egy nem elhanyagolható offline bázis, az online közösségre nézve azonban ezzel együtt is tanulságosak azonban az elemzés számai.

Netflixre vesszük az Xboxot?

A kutatás legszembeötlőbb eredménye, hogy az Xbox tulajok rengeteg időt töltenek a konzolon Netflix-nézéssel - a vizsgált, tavaly szeptember 26. és idén február 12. közötti időszakban a játékok után a film- és sorozatstreamelő szolgáltatás hasította ki a második legnagyobb szeletet a teljes Xbox előtt töltött idő tortájából, annak mintegy 19 százalékát uralva. Ha csak az Xbox 360-akat nézzük, az érték ennél is jóval nagyobb, a konzolon a felhasználók az idő 34,1 százalékában néznek Netflixet, amely ezzel szinte fej-fej mellett halad a játékokkal, amelyekre összesen az idő 37,4 százalékát szánják a felhasználók. Xbox One-on még abszolút a játékok dominálnak 54,7 százalékkal, az ezüstérem azonban itt is a Netflixé, az 16,4 százalékot szerzett meg.

Forrás: Ars Technica

De a játékosok a sorozatok-filmek mellett más videókat is szívesen néznek a konzolokon: a YouTube Xbox One-on 6,6 százalékot, annak elődjén pedig 13,7 százalékot kanyarít ki az időből - a két eszközön együtt így a YouTube 7,6 százalékot tesz ki. Az is jól látszik, hogy a Microsoft nem nyúlt mellé az olyan funkciókkal mint az Xbox Guide vagy a Kinectre építő tévévezérlő megoldások, miután Xbox One-on a felhasználók a gép előtt töltött idő 6,7 százalékát a TV app előtt töltik, amellyel lényegében a konzol HDMI bemenetén keresztül néznek hagyományos tévéadást. Érdekes módon a régebbi eszközön az Internet Explorer, az újabb modellen pedig a Microsoft Edge böngésző használata is mérhető volt, ha nem is számottevő.

Ugyancsak meglepő, hogy bár több mint 300 Xbox 360-as cím játszható az új generációs konzolon is a visszafelé kompatibilitásnak köszönhetően, ezek összesen csak alig 1,5 százalékot tettek ki az Xbox One előtt töltött időből. Ez különösen annak fényében váratlan, hogy a közösség kifejezetten nagy örömmel fogadta a visszafelé kompatibilitás bejelentését, úgy látszik azonban a legtöbbeknek csak a szeme kívánta a funkciót.

Forrás: Ars Technica

Ami a játékokat illeti, Xbox One-on a listát a vizsgált időszakban a Battlefield 1 vezeti, az idő 7,74 százalékával, nyomában a FIFA 17-tel, amely 7,1 százalékot tudhat magáénak. A GTA V még mindig felfért a dobogóra 6,12 százalékkal, amelyet az NBA 2K17 követ 4,8, majd a Call of Duty: Infinite Warfare 4,11 százalékkal. Xbox 360-on a Call of Duty: Black Ops II-é az arany, az 9,06 százalékot söpörtbe, a GTA V pedig itt már a második helyet szerezte meg, 7,15 százalékot begyűjtve. A Call of Duty: Black Ops 5,44 százalékot szerzett, ezt a Minecraft követi, 4,97 százalékkal, majd a Call of Duty Modern Warfare 3 2,98 százalékkal - jól látható, hogy utóbbi sorozat, különösen a régebbi konzolon abszolút dominálja a toplistát.

Forrás: Ars Technica

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Nincs ez máshogy az Xbox One-on futtatott, visszafelé kompatibilis Xbox 360 címek esetében sem, ezek élén ugyancsak a Call of Duty sorozat áll a Black Opsszal, amely csaknem az összes Xbox One-on töltött Xbox 360-as játékidő ötödét teszi ki. Valószínűleg hasonló tüskét produkálna a Black Ops II is, utóbbi azonban csak az elemzésben használt adatok felvétele után lett játszható Xbox One-on.

Forrás: Ars Technica

Kérészéletű singleplayer

A kutatás a legnagyobb számban birtokolt játékokra is kitér, noha ehhez már május 25-27 között vettek fel mintát, így az adatok kevésbé részletesek, nem derül ki például, hogy egy-egy Xbox 360-as játékot az eredeti konzolon vagy az új modellen futtatnak. Nem meglepő módon a legtöbb jórészt azokból a címekből kelt el, amelyek fentebb a leghosszabb játékkal töltött idők listáját is vezetik, akadnak azonban olyan játékok is, amelyeket bár sokan megvásároltak, a velük töltött idő ehhez képest alacsony. Ilyen a Ryse: Son of Rome vagy épp a Sunset Overdrive, esetükben vélhetően az indokolja a kis játékidőt, hogy egyjátékos címekről van szó, amelyeket a legtöbben egyszer pörgetnek végig. Ilyen ugyanakkor a többjátékos Titanfall is, ennél a játék második részének megjelenése állhat a relatíve kis játékidő mögött, a felhasználók valószínűleg az új epizódra nyergeltek át. Utóbbinál kifejezetten látványos, hogy míg a megvásárolt példányokat nézve csak a 74. az Ars listáján, a játékban töltött időnél már a 23. helyet tölti be. Érdekes még, hogy nagyjából az összes játék 20 százaléka felel az összes eladás 80 százalékáért.

Az Ars Technica a kutatásban begyűjtött adatokat elemzésében részletes lista formájában is közzétette, akit érdekel érdemes végigböngészni az eredeti anyagot is. A későbbiekben az információkból további elemzések is várhatók.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról