:

Szerző: Asztalos Olivér

2017. március 24. 15:40

Megérkezett az Angular 4

Szinte menetrendszerűen érkezett az Angular 4, elsősorban kisebb és gyorsabb alkalmazásokat hoz, ami mellett még néhány apró, de hasznos módosítást eszközöltek a fejlesztők.

Befutott az Angular 4.0.0, a népszerű keretrendszer új nevezéktanának második tagja, amely több (kisebb) módosítást hozott. A verzióinfláció a novemberben bejelentett új jelölési módszernek köszönhető, ami semver (szemantikus verziózás) alapján kereszteli el az újabbnál újabb verziókat. A most bejelentett kiadás elsősorban kisebb és gyorsabb alkalmazásokat hoz, ami mellett még néhány apró, de hasznos módosítást is eszközöltek a fejlesztők.

Az AOT (Ahead-of-Time) fordítóval generált kódok mérete akár 60 százalékkal is kisebb lehet, hála a View Engine körüli fejlesztéseknek. Ez kliensoldalon kisebb letöltést és gyorsabb indulást jelent majd. A megtakarítás mértéke a sablonok komplexitásától függ, minél bonyolultabbak, annál nagyobb lehet a megtakarítás. Ugyancsak egy fogyókúra részeként került ki a magból az animációs csomag, így az mostantól nem ül ott feleslegesen animációktól mentes kódokban. Az eddigi visszajelzések több száz kilobájtról szólnak, a készítők pedig azt ígérik, hogy a következő verziók további előrelépéseket hoznak majd ezen a téren.

Frissült a Universal, ami a szerveren futtatható Angulart takarja. A Universal egy közösségi projektként indult, amit a sikeren felbuzdulva felkarolt az Angular csapata, a most megjelent verzió pedig az adoptáció utáni első fecske. E mellett javult a TypeScript kompatibilitás, a legújabb Angular már a 2.1-es és 2.2-es verziót is támogatja, ami az ngc sebességének feltornászása mellett a típusellenőrzésen javít. A fejlesztők a finomítottak az ngIf és ngFor utasítások használatán, illetve az azokhoz kapcsolódó szintaxison, aminek részleteiről, illetve a többi módosításról blogbejegyzésben beszélnek a készítők.

Még idén befut az ötödik

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Bár az ötödik verzióról egyelőre nincs hír, de az várhatóan valamikor ősszel megérkezik majd. Az Angular 3-mal ugyanis felgyorsult a keretrendszer fejlődése, a második verziónál tapasztalt, roppant időigényes teljes újraírás után a fejlesztők immár az új funkciókra és képességekre helyezik a hangsúlyt. Az új termékterv állítólag félévente új főverziót ír elő, vagyis évente kétszer emelkedik majd az Angular verziószáma.

Ennek kezeléséhez semver számozásra váltott a keretrendszer, vagyis háromtagú verziószámot kap a szoftver. Eszerint a főverzió a jelentős, nem kompatibilis változások esetén nő - az Angular 1 és Angular 2 ennek jó példája, a két keretrendszer egyáltalán nem kompatibilis. A középső szám az alverziót jelenti, ez akkor nő eggyel, ha visszafelé kompatibilis (de superset) új funkciók kerülnek a szoftverbe. Az utolsó szám a "patch version", ez akkor emelkedik, ha hibajavítást kap az Angular.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.