Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Kipróbáltuk: MacBook Pro 2016

Gálffy Csaba, 2017. február 02. 14:13

Régen mutatott olyan megosztó terméket az Apple, mint a 2016-os, Touch Barral szerelt MacBook Pro. A megcélzott profi felhasználók szívhatják a fogukat, nekik az újdonságok magasabb teljesítményt nem, csak inkompatibilis portokat és jobbára felesleges interaktív billentyűzetet hoznak.

Visszalépések soraként jellemezte az első visszhang az új MacBook Pro sorozatot - kisebb akkumulátor, más billentyűzet, hiányos port-kínálat és a megosztó Touch Bar. A kritikákon felbuzdulva mi is kézbe vettük a 15 hüvelykes példányt és megnéztük, hogyan teljesítenek az innovációk a gyakorlatban, mindennapos munka során. Azt érdemes előrebocsátani, hogy a MacBook Prót a megcélzott professzionális felhasználás alatt (képszerkesztés, videovágás) nem teszteltük, így a szokásostól eltérően vásárlási tanácsot sem adunk a cikk végén. Ettől függetlenül a gép megoldásait érdemes volt kipróbálni, a tapasztalatok megérdemeltek egy cikket.

Formaterv

Az új gép sem lesz csalódás azoknak, akik az Apple-féle ipari formatervek rajongói. A gép kívülről végtelenül letisztult, az új, világító logó nélküli fedlap pedig pont annyira elegáns, mint a MacBookon. A két oldalsó élen két-két Thunderbolt csatlakozó (ezekre visszatérünk), amit a bal oldalon egy audio jack egészít ki. Kívülről ezen felül csak az alsó lapon található szellőzőnyílások tűnhetnek fel, ezeken keresztül szívja be a gép a levegőt, amit a hűtőrendszer a gép hátuljánál fúj ki. Ez egyébként kiválóan funkcionál, a dupla ventilátor még teljes terhelés mellett is csak halk susogásig jut, ami a kevésbé zavaró mélyebb tartományban marad, "visítani" nem kezd.

A bejelentéskor az Apple nagy hangsúlyt fektetett a gép vékonyságára és könnyűségére. Joggal, az előző generációs 15-ös MacBook Pro 2,04 kilogrammjával szemben ez csak 1,83 kilós, a nagy gépet kézbe fogva meglepően könnyűnek is tűnik. Vastagságban (illetve vékonyságban) is erősített az Apple, a régi, már vékonyított modell 1,8 centijéhez képest az új mindössze 1,55 centiméter. Az újratervezés (elsősorban a kijelző kávájának vékonyításával) az alapterületet is zsugorította 1-1 centiméterrel, 35 x 24 centire. A fentiek hatására egy, a méretkategóriában különösen könnyű és kompakt gép jött létre - ezért azonban mint látni fogjuk, kegyetlen árat kell fizetni.

MacBook Pro 15 vs MacBook Air 13

A kijelző

A MacBook Prók mindig híresek voltak a kijelző minőségéről, az új generáció azonban egészen új szintet üt meg. A panel egyszerűen lenyűgöző, jelenleg a piacon talán semmi nem fogható hozzá, mind a színek megjelenítése, mind a kontraszt, mint a fényerő egészen kivételes, a színtartomány pedig a profi felhasználóknak kedvezve, már a DCI-P3-nak is megfelel.

A legmagasabb fényerőt az Apple 500 nitben adja meg, ami a gyakorlatban annyira erős, hogy még a kivilágított irodában is bántja a szemet - jóval magasabb a standard monitorok fényességénél. Ez azt jelenti, hogy extrém körülmények között, például napsütésben is van még tartalék a gépben, amely így maximumra állítva eséllyel veszi fel a harcot a zavaró becsillanás ellen. Mert sajnos a kijelző üvegborítás mögött bújik meg, igaz, ez az egy hetes használat során csak az ujjlenyomatok véletlenszerű gyűjtögetésével zavart be.

És persze a kijelző most is "retina" jelzős, 2880 x 1800 pixel felbontású, ezt alapértelmezésben 1650 x 1050-es virtuális felbontásra skálázza a rendszer, de elérhető több fokozatban ennél magasabb, és alacsonyabb felbontás is. Mindez már az előző generációs retinás Mac-ekre is igaz volt, de az élmény továbbra is elképesztő: a rendszer tökéletesen működik minden általunk próbált appal, amelyek automatikusan újraskálázzák magukat minden váltás után. Ráadásul a rendszer képes több, más skálázási faktort használó monitort is együtt kezelni. A kontrasztot sajnos a Windows platform adja, a Microsoft mára gyakorlatilag feladta a felbontásfüggetlen megjelenítés kifejlesztését az asztali appoknál (UWP-n ez támogatott, de minek).

Vizuális élmény mellett az kiváló hangzás sem marad el, az újratervezett hangszórók meglepően hangosak és torzításmentesek tudnak maradni. Sajnos a basszusok itt is fájóan hiányoznak, de tény, a rendszer eléggé jól szól ahhoz, hogy nem nyúlunk pánikszerűen fülesért vagy külső hangszóróért, amikor valamit megnéznénk vagy hallgatnánk rajta. A legjobban egyébként beszélt szöveg alatt teljesít, sorozatoknál, Twitch-stream, YouTube-vlogok vagy beszélgetős tévéműsorok alatt feltűnt, hogy sokkal kivehetőbb, érthetőbb a szöveg, mint a 13-as MacBook Airnél.

Beviteli eszközök: a PC-gyártás új iránya?

Radikális változást kaptak a beviteli eszközök a gépen: a billentyűzet megkapta a MacBookból már ismerős “pillangó mechanikát” és persze megjelent a Touch Bar, a funkcióbillentyűk helyét elfoglaló új érintős csík. Lássuk ezeket külön-külön is!

Kezdjük a szabványos billentyűzettel: az új típusú billentyűk komoly törést jelentenek az eddig megszokott Apple-féle billentyűzetekhez képest, illetve teljes szembefordulást a most divatossá váló mechanikus kapcsolókkal. A pillangós mechanika rendkívül rövid úton jár, kimondottan hangos is, kopogós-kattogós érzés gépelni rajta, elsőre roppant szokatlan és idegen élmény. Annál nagyobb volt a meglepetésünk, amikor néhány nap (illetve néhány cikk begépelése) után teljesen észrevétlenné vált, a beleszokási periódust követően gondolkodás, fanyalgás nélkül csak használtuk. Összességében (IBM Model M tulajdonosként) a billentyűzet abszolút pozitív meglepetés volt és egyáltalán nem érződik visszalépésnek a korábbi generációk hosszabb úton járó, de nagyon puha gombjaihoz képest.

És akkor térjünk rá a Touch Barra. Ez az Apple többé-kevésbé hivatalos válasza az érintőkijelzős notebookok előretörésére. Az rögtön látszik, hogy az Apple mit szeretett volna elérni: valahogyan elhozni az érintőkijelzők legfontosabb előnyét, a dinamikus, szoftveresen meghatározott gombokat a laptopok körébe is. Az Apple fejlesztői ezt igyekeztek integrálni valahogyan a billentyűzet ergonómiájával, ebből jött ki a Touch Bar koncepciója.

A kijelző hardveres szempontból kimondottan jól sikerült. A matt felületnek hála nem csillan be, a fényerő pedig bár nem állítható, de jól illeszkedik a hagyományos gombsor háttérvilágításához, gyakorlatilag a fizikai billentyűzet meghosszabbításának tűnik. És a billentyűzetvilágítással együtt a Touch Bar is lekapcsol például filmnézéskor, így soha nem zavaró.

Ahogy a billentyűzetnél, itt is az az első kérdés, hogy visszalépés-e az új koncepció. Egy hetes (tehát viszonylag rövid) használat alapján érdemben ugyanúgy használható, mint a funkciósor: az elsődleges funkciók, mint a fény- és hangerő, a média-gyorsgombok ugyanúgy elérhetőek, anélkül, hogy a beállításokat kellene feltúrni, a szabványos F-sor pedig az Fn billentyűvel elérhető. Ezek eddig sem működtek izomból, egy év Air-használat után sem megy azonnal, hogy pontosan melyik is a hangerőszabályozó - ha pedig amúgy is oda kell pillantani, akkor a Touch Bar sem rosszabb.

Az egyetlen igazi veszteség az Esc gomb (amelyet reflexből használ mindenki), ennek hiányát nem sikerült megszokni. Ha fogadni lehet, akkor tippünk szerint ezt az Apple is be fogja látni és egy következő kiadásban csendben visszacsempészi majd (legalábbis szorítunk érte). Érdemes megemlíteni, hogy a Touch Bar szélessége nem azonos a billentyűzetével, a kijelzőből jobb oldalon a Touch ID érzékelője harap ki, ezt bal oldalon is tükrözi valamiért egy inaktív rész. Emiatt csúszik vizuálisan beljebb az Esc, de szerencsére a szélső, kijelzőt nem tartalmazó rész is érintésérzékeny és az Esc-et aktiválja, így a mellényomást is helyesen értelmezi a gép.

De van-e előrelépés? Ez már nehezebb kérdés. Az új vásznat ugyanis a külső fejlesztőknek kell megtölteni tartalommal, ez pedig egyelőre nem nagyon valósult meg. Az Apple saját szoftverei már rendelkeznek Touch Bar támogatással, a külső appok viszont egységesen hanyagolják egyelőre ezt a lehetőséget, a Chrome-tól a Slackig, a FileZillától a Visual Studio Code-ig sehol nem éled fel az OLED kijelző. Az egyetlen kivétel a Spotify, itt a szabványos vezérlőgombok megjelennek a Touch Baron - lévén hogy ezek nagy része külön támogatás nélkül is elérhető, ez sokat nem ad az élményhez.

Támogatás hiányában pedig csak egy általános, nem app-speficikus felületet mutat a Touch Bar, például csevegőappokban igyekszik automatikusan kiegészíteni a szavakat. Ez teljesen felesleges (magyarul ugyanis ez sem tud, hiába magyar a rendszer nyelve), cserébe gépelés során folyamatosan villog, ami nagyon gyorsan nagyon zavaró tud lenni. Szerencsére egy tapintással eltüntethetjük ezt, ilyenkor nézhetjük a helyére költöző feketeséget. De azokban az alkalmazásokban sincs áttörés, amelyek támogatják a felületet, a naptár vagy a levelezőkliens esetében sem érezni a hozzáadott értéket.

A Touch Bart temetni azonban még nagyon korai lenne. A szoftveresen meghatározott felület előnye pont az, hogy nincs kőbe vésett működés, a gyártó akár évek múlva is csiszolhat tovább a koncepción, ha pedig a jelenlegi nem válik be, teljesen újra is gondolhatja azt. Ahogy az okostelefonok UI és UX szempontból is rengeteget fejlődtek az elmúlt években, úgy várhatóan a Touch Bar is hozhat még kellemes meglepetéseket, feltéve hogy a fejlesztők rászánják az energiát, hogy tökéletesítsék azt.

A port-talanítás

Az előző MacBook Pro hozta el a HDMI-csatlakozót - az első Apple laptop, amely egy, a tömegek által is használt videós kimenetet alkalmazott végre. A Mini DVI, a mini DisplayPort és egyéb, automatikusan adapter-vásárlást igénylő portok után végre direktben a gépre lehetett kötni a tévét, kivetítőt, monitort. A jó világnak immár újra vége, az új MacBook Próra megint nem lehet közvetlenül kijelzőt kötni (leszámítva egy-két kuriózumot).

Új Pro - tényleg vékonyabb, mint az Air.

Az Apple azonban nem csak a HDMI-t dobta ki, hanem az összeset. A 15-ös modellen kizárólag négy, USB-C formátumú Thunderbolt csatlakozó található, egyetlen fülhallgató-csatlakozó társaságában. Nincs tehát szabványos USB (Type-A), nincs semmilyen SD-kártya foglalat, és írjuk fel a veszteséglistára az Apple zseniális Magsafe csatlakozóját is, nekünk ez utóbbi elvesztése jobban fájt az összes többinél együttvéve. Töltésre az egyik Thunderbolt/USB Type-C csatlakozó használható, ezt támogatja értelemszerűen a mellékelt, 91 wattos töltő is.

És milyen az új csatlakozókkal élni? Nehéz, értelmezhetetlenül. A normál irodai munkában féltucatnyi USB Type-A csatlakozós eszköz kell, egér, külső billentyűzet, podcast-felvételhez mikrofon, kártyaolvasó, esetleg pont egy másik Apple-termék, például az iPhone. Ezeket nem tudjuk a gépre csatlakoztatni átalakító nélkül, ennek darabja pedig kissé fájdalmas, 3500 forint. A gyártó kínál egy kombinált, dokkolónak is beillő adaptert is, a 18 000 forintos egység egy USB-C/Thunderbolt mellett HDMI-t és egy USB-A-t kínál (ezt elsősorban a MacBook mellé érdemes venni, így lehet tölteni is a gépet használat közben). Felróható az Apple-nek, hogy a dobozba még egyetlen Type-C -> Type-A átalakítót sem mellékel, így az első néhány napos használat tényleg roppant kellemetlennek ígérkezik, ha erre előre nem készülünk fel.

Fájdalmasabb, hogy a kiegészítők gyártói egyelőre kivárásra játszanak, így hiába döntünk úgy, hogy jöjjön az USB Typce-C forradalom és cserélnénk le eszközeinket, egyelőre nincs mire. Az olyan nagy gyártók, mint a Logitech sem kínálnak USB-C-s perifériákat, így ha nem akarunk átalakítót, egyelőre egyetlen járható út marad, a Bluetooth. Bizonyos termékkategóriákban, mint az USB-meghajtók vagy kártyaolvasók már lehet válogatni, de például az USB-C-s DAC-ok még nem értek el a piacra, ezekhez másik kábel vagy adapter kell. A szabványváltás várhatóan nagyon hosszú lesz, évekre nyúlik majd, egyelőre azonban nincs érdemi ok arra, hogy bárki a zászlóvivője legyen ennek - a Type-C ugyanis megfelelő számú eszköz hiányában egyelőre szinte semmilyen pozitívumot nem kínál, negatívumot viszont éppen eleget.

Akkus üzemidő

Az ipari formatervnél már említettük, hogy a vékonyságért komoly árat kell fizetni, ez pedig (az árcédulán kívül) itt, az akkunál érhető tetten. Az előző generáció gigantikus, 99,5 Wh-s akkutelepét ugyanis brutálisan visszavágta az Apple, ebbe már csak 76 Wh-s telep jutott, ezzel pedig a hardver energiaigénye nem tartotta a lépést. Az eredmény tapasztalataink szerint (nagyon könnyű terhelés, böngészés mellett) mintegy 5-6 órányi üzemidő, a teljes munkanapos, 8 órás működésre csak extrém alacsony fényerő mellett nyílik némi lehetőség.

A problémát elsősorban az okozza, hogy az Intel processzorok energiahasználata ebben a kategóriában érdemben nem csökkent az elmúlt években. Míg a sima MacBook 4,5 wattos lapkájánál számottevő az Intel-féle generációváltás, a 45 wattos négymagos monstrumoknál nincs érezhetően hatékonyabb működés (és nincs gyorsulás sem). Ez, kombinálva a nagyobb étvágyú panellel jelentős visszalépést jelent az üzemidőben. Ami paradox módon azt jelenti, hogy hiába sokkal hordozhatóbb (könnyebb, kisebb, vékonyabb) az új gép, a töltőt már nem hagyhatjuk nyugodt szívvel otthon.

Teljesítmény

A MacBook Pro, különösen a 15 és a régi 17 hüvelykes kiadás mindig a DTR (desktop replacemenent), illetve a mobil munkaállomás kategóriába tartozott, igaz, annak a hordozhatóbb, kompaktabb, könnyebb alkategóriájába. A hagyományt igyekszik az új kiadás is folytatni, a 15-ös modell egységesen négymagos Intel processzorokkal érkezik, az erősebb (általunk tesztelt) verzióban az a Core i7-6820HQ dolgozik, 2,7 GHz-es névleges és 3,6 GHz-es turbó frekvenciával. A magokat nagy, 8 megabájtos harmadszintű gyorsítótár egészíti ki - összességében minden adott a csúcsteljesítményhez.

Az előző generációval összehasonlítva azonban igencsak szerény az előrelépés - még úgy is, hogy a MacBook Pro 15-ös verzióját nem frissítette Broadwellre az Apple, az máig a 2014-es, Haswell-sorozatú, 22 nanométeres i7-4770HQ chipet használja. Viszont ott elérhető a Crystalwell kiegészítő lapja, ami 128 megabájtnyi negyedszintű gyorsítótárral dobja meg a sebességet - ezt az új gépek nélkülözik. CPU-teljesítményben a 2015-ös modellhez képest nagyon szerény az előrelépés, az Ars Technica mérése például magonkénti teljesítményben nem mutatott ki érdemi előrelépést, az összes magot terhelve pedig 17-18 százalékos javulás érhető el. Ez semmiképp sem indokolja a 2015-ös gép lecserélését - igaz, ezért nem az Apple, hanem az Intel lelassuló fejlesztései a felelősek.

A nagy csalódást a játékok alatt nyújtott teljesítmény jelentette, saját tapasztalatunk szerint ez a hardver nem képes gond nélkül futtatni a Civilization legfrissebb, hatodik kiadását. A beépített benchmark szerint minimum grafikán és 1650 x 1050-re skálázott felbontáson sem tud átlag 30 FPS-t produkálni a rendszer, ami eléggé elszomorító. A gép konfigurálható a Radeon Pro 455 helyett 460-as GPU-val is, amely upgrade megduplázza a VRAM kapacitását (2-ről 4 gigabájtra), miközben a futószalagok száma 768-ról 1024-re, az órajel pedig 855-ről 900-ra emelkedik. Ezt a bővítést az Apple webshopja 36 400 forintra taksálja, ami jelképes összeg a gép teljesen árának fényében.

Összességében tehát hiába a beépített GPU, a nyers grafikus teljesítmény messze elmarad az árkategóriában indokolttól. A dedikált chipet az Apple (félig bevallottan) csak azért mellékelte, mert a beépített Intel GPU nem képes meghajtani két 5K kijelzőt egyszerre. Az AMD-s GPU-val viszont ez lehetséges, így a laptop saját paneljén túl két nagy felbontású külső monitorral is használható. Ez tényleg megkülönbözteti a gépet az előző generációtól és a 13 hüvelykes verziótól is - de ebben nagyjából ki is merül a 15-ös gép grafikus előnye.

A gép fixen 16 gigabájt RAM-mal érkezik, ez nem is bővíthető utólag, sőt, nem is rendelhető ennél nagyobb kapacitás sem. Ezt Phil Schiller, a gépet tervező divízió vezetője azzal indokolta, hogy a 32 gigányi RAM túl sokat fogyaszt - a profi felhasználók azonban elég hangosan fájlalták a konfigurációs lehetőség hiányát. Hogy ki ütközik ebbe a korlátba, azt egyelőre nehéz megjósolni, sok virtuális gép párhuzamos futtatásával bele lehet futni ebbe, de más forgatókönyvek alatt is szűkös lehet. Ha pedig most elegendő is, 3-5 éves távlatban ez problémát okozhat - márpedig egy ilyen befektetéstől hosszabb távú megtérülést várnak a szakemberek.

Millió forintos szimbólum

És ami mindezt kontextusba helyezi: az ár. Az általunk tesztelt 15 hüvelykes MacBook Pro ára 1 030 000 forint, fél terabájtos SSD-vel. Ezért ma az Apple-féle kínálat csúcsát kapjuk, a Mac Prót leszámítva ennél drágább gép nincs a kínálatban. Ezért cserébe a négymagos processzort, a fantasztikus kijelzőt, a prémium építési minőséget, az előremutató billentyűzetet és az óriási trackpadet kapjuk. Teljesítményben látványos ugrásra viszont nem érdemes számítani, az Intel évek óta stagnáló fejlesztési terve visszahúzza a MacBook Pro előrelépését is (emiatt ez ugyanúgy igaz a windowsos mobil munkaállomásokra is). A 13-as és a 15-ös modellek között persze látványos a különbség, a két extra mag profi alkalmazások alatt rengeteget jelenthet.

Az újdonságok, mint a Touch Bar és a négy Thunderbolt port viszont egyelőre nem hozzáadnak, hanem elvesznek az élményből, különösen igaz ez a csatlakozókra. A drasztikus lépés, ahogy a MacBook vagy az iPhone esetében, itt is indokolható és "bátor" lehetne, ha a váltás költségét (pénzben és az adapter-hordozásban) nem terhelné a vásárlóra teljesen az Apple - például ha végre integrálná a WiGig szabványt a gépekben, hogy kábelmentes külső dokkolókat használhassanak a felhasználók. Erről azonban sajnos nincs szó, így marad a frusztráció, amíg az iparág fokozatosan meg nem barátkozik a legújabb csatlakozóval.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.