Szerző: Hlács Ferenc

2016. november 21. 12:38

Karcsúsítja viselhető eszközöket fejlesztő részlegét az Intel

Költségcsökkentésnek néz elébe az Intel viselhető eszközökkel foglalkozó divíziója, a részlegben év végéig leépítésekre is számítani lehet - a cég ugyanakkor egyelőre nem vonul ki a piacról.

Jelentősen visszatekeri a potmétert az Intel a viselhető eszközök piacán, a TechCrunch, a céghez közel álló forrásai szerint a chipgyártó év végéig jelentős leépítéseket eszközöl a területen. A lépés várhatóan a cég, immár a New Technologies Group részleg alá tartozó New Devices Group divízióját érinti majd leginkább, amely tevékenységének zömét a különböző viselhető technológiákkal kapcsolatos fejlesztések tették ki.

Az értesülések eleinte arról szóltak, hogy a vállalat akár teljes egészében ki is vonulhat a piacról, ezt azonban a cég egy közleményben gyorsan tagadta, mondván, jelenleg is több, bejelentés előtt álló hordható terméken dolgoznak. Az mindenesetre már a nyáron látszott, hogy az Intel egyre óvatosabb stratégiát folytat ezen a téren, miután augusztusban bejelentette, túlmelegedés miatt visszahívja összes Basis Peak fitneszóráját. A vállalat nem kínált csereeszközt a vásárlóknak, helyette a készülék teljes árát megtérítette - a lépéssel pedig lényegében ki is végezte a terméket, amelyhez a támogatást is azonnali hatállyal megszüntette. Mindezek mellett a cég a TechCrunch információi szerint egy másik csőben lévő Basis órát, a hivatalosan nem is hirdetett Rubyt is nagy valószínűséggel elkaszálta, vélhetően az átszervezések és költségcsökkentések eredményeként.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Korábban az Intel kifejezetten nagy lendülettel vágott bele a terjeszkedésbe a viselhető eszközök piacán, a visszahívott eszközt, illetve más prémium fitneszórákat fejlesztő Basist 2014-ben vásárolta fel, nem sokkal később pedig a Google Glass-szerű, sportolóknak szánt viselhető kijelzőket gyártó Recont is bekebelezte. Az akvirált cégeknek a vállalat egy külön részelget is létrehozott, ez a fentebb már említett New Devices Group. A felvásárlásokkal a cég egyébként jó irányba indult el, a viselhető eszközök piacának legnépszerűbb szereplői a sportkiegészítők, azok jellemzően sokkal jobban szerepelnek, mint az általános okosórák. A nyári visszahívás ugyanakkor komoly sebet ejtett a cég teljesítményén, és valószínűleg a leépítésekben betöltött szerepe sem elhanyagolható.

Az Intel ugyanakkor nem adja fel a harcot a területen, közleménye alapján ha a Ruby nem is, más termékek még vannak a tarsolyában, amelyekkel stabilizálhatja helyzetét a piacon. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a vállalat nem csak konzumer oldalról támadja a szegmenst, de Edison, illetve Curie moduljaival egy ideje már a fejlesztőket is célba vette - kérdés ugyanakkor, hogy ez az egyre halványodó végfelhasználói termékpaletta mellett nyújt-e elég támaszt a cégnek a piacon. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy a cég által tervezett leépítés pontosan hány főt érint.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról