:

Szerző: Hlács Ferenc

2016. szeptember 16. 11:30

Az Urban Engines csapatával bővül a Google Maps

A városi dugók megszüntetését célzó, közlekedésoptimalizáló startupot vásárolt a Google. Az Urban Engines csapat hamarosan a keresőóriás térképének fejlesztőihez csatlakozik.

Felvásárlással acélozza meg térképét a Google, a vállalat ezúttal a városi közlekedést optimalizálná, amihez az Urban Enginest kebelezi be. A cég eddig főként különböző városok önkormányzataival dolgozott együtt, hogy a települések forgalmát, illetve a helyi közlekedési lehetőségeket hatékonyabbá tegye - mindezt big data elemzésre alapozva.

A keresőóriás által frissen akvirált cég kifejezetten fiatal, azt 2014-ben alapították, az azóta eltelt két évben pedig a csapat "több milliárd utat" elemzett, hogy a tapasztalatok alapján a gyorsabbá tegye a mindennapi közlekedést - ez a jártasság pedig rövidesen a Google Maps legénységéhez vándorol.

A cég fő terméke egyébként Warp névre hallgat, a megoldás a városokban begyűjtött forgalmi információk, valamint különböző kihelyezett fix, illetve a tömegközlekedési eszközökön lévő szenzorok adatai alapján képes modellezni akár több millió ingázó mozgását. A szimulációkból a rendszerrel később megállapítható, hol vannak a kritikus forgalmi gócpontok az adott településen és hogy lehet a lehető legjobban tehermentesíteni azokat úgy, hogy közben ne késsen el a fél város a munkából. Ahogy a cég a felvásárlást bejelentő blogposztjában fogalmaz: "akárcsak a SimCityben".

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az Urban Engines szolgáltatásait az elmúlt két évben világszerte számos város igénybe vette, Amerikában, Ázsiában, Európában, Afrikában de még a Közel-Keleten is. Aránylag rövid működése alatt a cég egy sor komoly partnerre is szert tett, többek között a japán Softbankkal és a Toyotával is együttműködést folytatott.

A startup és a Google egyébként eddig sem állt messze egymástól, azokat több szál is összekötötte: a cég alapítói között több korábbi Google-mérnök is akad, a keresőóriás ráadásul már a kezdetektől közelről figyeli a cég munkáját, olyannyira, hogy két éve a vállalat korai befektetői között Eric Schmidt, illetve a keresőóriás egyik első befektetője, Ram Shriram is ott volt, olyan további nagy nevek mellett mint az Andreessen Horowitz vagy az SV Angel. Azt egyik vállalat sem közölte, az Urban Engines pontosan mekkora összegért cserél gazdát.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.