Szerző: Hlács Ferenc

2016. május 10. 12:30

Veri elődjét a Siri készítőinek új virtuális asszisztense

Összetett kérdésekkel is megbirkózik, ráadásul külső szolgáltatások előtt is sarkig tárja kapuit a Siri fejlesztőinek új virtuális asszisztense, a Viv. A szoftvert a készítők tanulékony, nyílt platformnak szánják, amelyhez külső szolgáltatások is hozzá tudnak kapcsolódni.

Új virtuális asszisztens tűnt fel a láthatáron, amely komoly vetélytársat jelenthet a Microsoft, illetve az Apple készülékeiről megismert hangvezérelt segédeknek - már csak azért is, mert a Viv névre hallgató asszisztens a Siri készítőinek keze alól került ki. A Dag Kittlaus és Adam Cheyer által fejlesztett szoftver a TechCrunch idei Disrupt konferenciáján mutatkozott be, különlegessége, hogy elődjével, illetve a konkurencia jelentős részével ellentétben kifejezetten összetett kérdésekkel, illetve feladatokkal is megbirkózik, ráadásul nem csak egyszerű szoftveres segédet, de egy egész platformot kínál különböző szolgáltatások számára.

A Viv működése ennek megfelelően jóval túlmutat az egyszerű webes kereséseken, egy kiterjedt, nyílt platformról van szó, amelyhez különböző harmadik felek is egyszerűen csatlakozhatnak - például kereskedők, akik szolgáltatásaikat közvetlenül beköthetik a Viv rendszerébe. Erre a Disrupton megejtett nagyjából 20 perces demón Kittlaus több példát is hozott, a Viv a "Küldj édesanyámnak egy csokor virágot születésnapjára!" parancsra feldobta egy virágküldő cég legnépszerűbb ajánlatait, majd ugyancsak hangutasításra azokat a tulipánokra szűkítette. Ezután csak egy bökéssel jóvá kellett hagyni a rendelést, az asszisztens más csatlakoztatott szolgáltatásokból a születésnappal, a szükséges lakcímmel és a fizetési adatokkal is tisztában volt.

11:02
 

The team behind Siri debuts its next-gen AI “Viv” at Disrupt NY 2016

Még több videó

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Hasonló koncepcióról van szó, mint a Facebook és a Microsoft által a közelmúltban erősen pártfogolt, mesterséges intelligenciával támogatott chatbotok esetében, azaz a Vivre mint platformra bárki lefejlesztheti a saját szolgáltatásának kihasználásához szükséges képességeket. Az asszisztens emellett a tervek szerint lényegében minden hardverplatform felé is nyitott lesz, a mobilkészülékektől az asztali eszközökig. A Viv komoly erőssége továbbá, hogy képes tanulni a használat során, sőt, miután megállapította, hogy mi a felhasználó szándéka az adott kérdéssel vagy paranccsal, saját szoftver írására is képes, hogy azt teljesítse. Az így létrejött feladatspecifikus "alszoftvereket" utólag a fejlesztők is módosíthatják, hogy jobban igényeikhez igazítsák a Viv működését.

A készítők elképzelése szerint a Viv, illetve a hasonló megoldások akár a dedikált appok végét is jelenthetik, a több tíz vagy akár száz, különböző funkciót ellátó alkalmazás helyét a jövőben a hasonló, általános szolgáltatások vehetik át. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Viv mikor lesz széles körben kipróbálható, az impresszív demó alapján azonban talán nem túlzás még az idei évben számítani a szofter rajtjára - persze mindez attól is függ, milyen gyorsan tudnak a készítők összeszedni elég partnerszolgáltatást az induláshoz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról