Szerző: Hlács Ferenc

2016. május 3. 10:30

Láthatatlan ujjlenyomat-olvasót mutatott be az LG

Az előlapi üveg mögé rejtené az ujjlenyomat-olvasókat az LG a következő generációs okostelefonokban. A technológiával kiiktathatók a home gombok és a vízálló eszközök gyártását is megkönnyíti.

Az ujjlenyomat-olvasók ma már kötelező elemnek számítanak a csúcstelefonokban, sőt a szenzorok beépítése már a középkategóriás termékekben sem példátlan. Az érzékelők előnyeit valószínűleg senkinek nem kell bemutatni: egy érintéssel biztonságosan feloldható velük az adott készülék, különböző online szolgáltatások bejelentkezése is nagyságrendekkel kényelmesebbé tehető, sőt egyre több fizetési megoldás is támogatja azokat.

A szenzorok hasznosságához nem fér kétség, azok ideális pozícióját illetően ugyanakkor mind a gyártók, mind pedig a felhasználók körében megoszlanak a vélemények. A legnagyobbak, azaz az Apple és a Samsung egyaránt az előlapon, a fizikai home gombba rejtve helyezik el az érzékelőt, míg mások, például Huawei vagy az LG a hátlapra teszik azt, de láthattunk már az oldalsó bekapcsológombra pozicionált szenzort is. Persze mindkét elhelyezésnek megvannak a maga előnyei és hátrányai: a hátlapi megoldásnál lényegében elég kézbe venni a telefont a feloldáshoz, cserébe viszont az asztalra tett eszközt mindenképp fel kell emelni onnan, ha hozzá akarunk férni a szenzorhoz. Az előlapi érzékelő a telefont asztalon hagyva is használható, ugyanakkor kézben tartva eggyel kevésbé kényelmes.

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam?

Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.

Mindezeken túl az esztétikai szempontok sem elhanyagolhatók, ebben a tekintetben egyéni ízlés kérdése, hogy ki melyik megoldást preferálja - az LG ugyanakkor végleg lezárhatja utóbbi vitákat, a cég LG Innotek leányvállalata ugyanis egy okostelefonokba szánt, "láthatatlan" ujjlenyomat-olvasót jelentett be. Egy előlapi szenzorról van szó, amelyet a vállalat az alsó perem üvege mögé rejt, közvetlenül a kijelző alatt. Az érzékelő egy az üveglap hátoldalába vésett, 0,3 milliméteres mélyedésben helyezkedik el, kívülről egyáltalán nem látható - annyira nem, hogy a gyártó a technológiával szemező cégeknek azt javasolja, valamilyen módon jelezzék annak pozícióját a felhasználók számára.

A vállalat szenzora nem csak a kényszeredett home gombokat tüntetheti el az eszközökről - lásd HTC 10 - de a plusz illesztési rések kiiktatásával a telefonok vízállóságán is sokat javíthat. Bár az LG Innotek előlapi modulon demózta megoldását, látszólag nincs akadálya, hogy azt az üveg vagy részben üveg hátlappal szerelt készülékek hátoldalán is implementálják a gyártók - ebben az esetben persze valamilyen tapintható textúrával sem árt jelölni az érzékelő helyét.

A láthatatlan ujjlenyomat-olvasókkal a cég nem sokat teketóriázik, már több gyártópartnerrel is tárgyal azok kapcsán, tervei szerint pedig még idén megkezdené a modulok kereskedelmét.

a címlapról