Szerző: Voith Hunor

2016. április 25. 11:00

Közel lehet a Play Store megjelenése a Chrome OS-en

A Google régóta dolgozik azon, hogy a Play Store hatalmas appkínálatát és elérését Chrome OS operációs rendszerén és böngészőjében is elérhetővé tegye. Úgy tűnik, a lépésre már nem kell sokat várni.

A Google már két évvel ezelőtti fejlesztői konferenciáján bejelentette, hogy kísérleti jelleggel elérhetővé tesz néhány androidos alkalmazást a Chrome OS-en is. Azt követően sokáig nagy volt a csend a fejlesztés körül, majd tavaly áprilisban megjelent az ARC Welder (App Runtime for Chrome), amely egy teljes androidos futtatókörnyezetet kínál a Google böngészője alatt – így a Windows mellett az OS X, a Linux és természetesen a Chrome OS is támogatott.

Az ARC akkor még erősen fejlesztés alatti állapotot tükrözött, a motor és az Android API-szint támogatás is elmaradt az aktuálistól, hiányzott a WebView és sok API meghívásának lehetősége is. A hírek szerint a Google szép csendben azóta is folyamatosan dolgozott az androidos appok PC-re költöztetésén, most pedig néhány felbukkant és kibányászott információmorzsa alapján úgy tűnik, az idei I/O konferencián nagyot durranthat a vállalat. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy a cég tavaly ősszel cáfolta, hogy a beolvasztaná a Chrome OS-t az Androidba.

Univerzális appok Google-módra

Az Ars Technica fedezte fel, hogy a Redditen Chromebook-használók a Chrome OS fejlesztői kiadásának beállításai között megtalálták az androidos appok futtatását engedélyező kapcsolót – igaz, az csak egy pillanatra villan fel, majd el is tűnik a panelről. Egy felhasználó további utalást is talált a közelgő bejelentésre, a Chrome OS forráskódjában az opt-in párbeszédablak leírását, ami a Play Store több mint egymilliós kínálatát domborítja ki.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Ezek alapján akár már idén nyáron berúghatja a Google a Chrome igazi platformmá alakítását, és egyúttal talán a böngésző kiegészítőit jelenleg terjesztő Web Store-t is fokozatosan beolvasztja a Play Store-ba. Hogy miért lenne nagy lépés ez? Mert ezzel egyrészt egy csapásra kibővülne az elsősorban oktatási szektorban népszerű Chromebookok jelenleg kissé korlátozott használhatósága, másrészt a Chrome OS után ez bizonyára átkerülne a Chrome-ba is, ezzel hatalmas pofont adva a hagyományos windowsos ökoszisztémának.

Egyértelmű utalások a Chrome OS forráskódjában. Forrás: XDA

Az Android következő, egyelőre "N" kódnevű főverziója tartalmaz is egy olyan újdonságot, ami jelentősen elősegítené az okostelefonos és tabletes appok PC-s használatát. A mobil operációs rendszer lehetőséget nyújt majd az alkalmazásablakok szabad átméretezésére és mozgatására, és várhatóan ezt a leginkább phableteken és tableteken hasznos funkciót a Google az ARC-ba is átemeli.

A sikerhez persze elengedhetetlen az androidos API-készlet közel teljes támogatása a PC-s futtatókörnyezetben is. Ha viszont a Google jól rakja össze a már most is látható építőelemeket, megvalósíthatja a Microsoft UWP-s víziójának alapját, a mobileszközök és PC-k kvázi közös platformra terelését. Ahogy az okostelefon-piacon kiütéses vereséget szenvedő Microsoft a szolgáltatás-mint-platform elvet követve alkalmazásaival és szolgáltatásaival mára mégis komoly tényezővé vált a mobileszközökön, úgy nőhet a Microsoft/Windows fejére a Google is a Play Store-ral és az androidos appokkal.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.