Szerző: Voith Hunor

2015. március 17. 13:00

A Microsoft az IoT-világ ragasztója lenne

Számos újdonsággal szolgált a Microsoft a Convergence 2015 tegnapi megnyitóján. Az érthetően nagyobb érdeklődésre számot tartó windowsos Office 2016 és Skype for Business előzeteseinek bejelentése mellett azonban sokan elmentek az Azure IoT Suite és Windows 10 for IoT mellett, pedig hosszú távon ezek igazán fontosak lesznek a vállalat életében.

A tavalyi első nyilvános Windows 10 bemutatón már utalt rá a Microsoft, hogy az operációs rendszertől nagyon sokat vár majd az Internet of Things kapcsán. Egyértelmű, hogy a vállalat az okostelefonos és tabletes fiaskót követően (amin mostanra egészen jól sikerült szépíteni a mindent elárasztó microsoftos szolgáltatásokkal) az IoT-ből nem szándékozik kimaradni, sőt – egyfajta ragasztóként, mindent összekapcsoló közegként kihagyhatatlan szereplő kíván lenni a piacon. A Convergence 2015 nyitóelőadását tartó Satya Nadella ezt most kétséget kizáróan megerősítette.

Azure IoT Suite

A Microsoft szerint a tavaly bemutatott, a különféle hálózatba kapcsolt eszközök, érzékelők által generált nagy mennyiségű adatfolyam feldolgozására alkalmas Azure Intelligent Systems Service nagy siker volt az előzetest kipróbálók körében. A vállalat most egy ennél sokkal többet kínáló felhős IoT platformot jelentett be: az Azure IoT Suite terveik szerint a Windows 10 for IoT-vel kombinálva komplett megoldást nyújt majd az összes IoT-hoz kapcsolódó feladatra.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az Azure IoT Suite komplett szolgáltatáscsomagként, előzetes verzióban valamikor az év hátralevő részében lesz kipróbálható, de egyes elemei önállóan már most is elérhetőek. Ilyen például a jelenleg előzetesként kiadott Azure Stream Analytics, ami hatalmas mennyiségű adat valós idejű feldolgozása mellett segítségül szolgál a beérkező adatokra épülő szolgáltatások és válaszok automatizálására. Ahogy a Microsoft által közzé tett információkból kiderül, a most bejelentett csomag többnyire a már most, elemenként elérhető szolgáltatások árazás és kezelhetőség szempontjából is egységesített, az eddigieknél ügyfélbarátabb változata lesz.

Az IoT "felhős oldalán" természetesen már most is versenytársakkal kell számolnia a Microsoftnak. Az Amazon az AWS keretében egy ideje már kínál IoT-specifikus szolgáltatást, az SAP már tavaly felült az IoT-vonatra, a Google pedig más irányból, a nyílt platformok felől közelíti meg a kérdést. A redmondi vállalat kezében viszont komoly előny lehet egy valóban majdnem mindenen futtatható Windows és egy ezzel teljes összhangban működő felhős backend.

Ahogy fentebb említettük, a stratégia fontos része lesz a Windows 10 for IoT verziója, azaz gyakorlatilag az új alapokra helyezett Windows Embedded. Az operációs rendszer a Microsoft szerint lényegében mindenen futni fog majd a kis céleszközöktől a bankautomatákon át az ipari robotokig – erről a közös de skálázható rendszermag, a támogatott meghajtóprogramok széles köre és az univerzális alkalmazások fognak gondoskodni. A vállalat a kiemelt fokú biztonsági funkciókat egyúttal a felhőbe emeli át, ami komoly előnyt jelenthet majd az IoT esetében általánosa jellemző, rendkívül sokszínű eszközparkok esetében. Az operációs rendszer natív gép-gép és gép-felhő kapcsolódási lehetőségeket is kínálni fog, de technikai részleteket – csakúgy, mint a legtöbb bejelentett újdonságról – egyelőre erről sem közölt a cég.

Széles körben elindul a Delve

A Microsoft tavaly ősszel tette elérhetővé az Office Delve-et azon vállalati Office 365 előfizetőknek, akik a gyorsabb ütemezésű (fast track) frissítést választották. A Delve a gépi tanulással folyamatosan fejlődő Office Graph rétegen keresztül számos alkalmazás (Office 365, SharePoint, OneDrive for Business, Yammer, Exchange Online, Skype for Business-en (Lync)) használatát és a rajtuk keresztül elért (szerkesztett, tárolt) dokumentumokat figyeli. Ezeken felül a felhasználók közötti kommunikáció gyakoriságát valamint a preferált csatornát is elemzi.

Az így kapott információk alapján tálal a felhasználók elé egy teljesen személyre szabott, kártyás elven rendezett adathalmazt, amit az Office Graph által az adott időpontban, adott – és ismert – események függvényében relevánsnak tart. Működési filozófiája nagy vonalakban egyezik a Google Now szolgáltatásával, de az Office Delve egy munkakörnyezetbe szánt kontextusfüggő digitális asszisztens. Legfőbb feladata a nagyobb vállalatokra jellemző, hatalmas mennyiségben felhalmozódó de egyben gyors áramlású információ automatikus szűrése, és ezek megfelelő időben történő megjelenítése. Egy ilyen funkciónak a mindennapok során folyamatosan megbízhatóan kell teljesítenie, ellenkező esetben csak frusztráltságot szül.

A Delve-vel kapcsolatos, szeptember óta gyűjtött tapasztalatok összességében pozitívak, a Microsoft ezért úgy döntött, hogy szélesebb körben is elérhetővé teszi a szolgáltatást. A következő két hónap során így további felár nélkül minden Office 365 Enterprise és Small Business előfizető, valamint a kormányzati és oktatási ügyfél megkapja a Delve-et. (Részletesen, licenctípusok szerint: Enterprise E1, E3 és E4; Business Essentials és Business Premium; oktatási A2, A3 és A4; kormányzati G1, G3 és G4).

Power BI, Skype for Business

A vállalat az Office Delve mellett az egy éve korlátozottan elérhető Power BI-t is globálisan elérhetővé tette. Az üzleti intelligencia szolgáltatást a vállalat alapvetően nem az adatbázis-szakértők és adatelemzők, statisztikusok számára ajánlja, hanem az olyan felhasználóknak, akik a nagy adathalmazok feldolgozásához nem értenek, ugyanakkor a belőlük kinyerhető információkra jól érthető formában szükségük van. A Power BI őket szolgálja ki, mert a lekérdezéseket akár természetesen megfogalmazott kérdésekkel is el lehet indítani, a választ pedig többféle, könnyen értelmezhető grafikus formában lehet megjeleníteni. A program a közeljövőben bemeneti oldalon Google Analytics, Microsoft Dynamics Marketing, Zuora, Acumatica és Twilio támogatást is kap majd.

A Skype for Business bejelentése senkit nem ért meglepetésként, már jó ideje ismert volt, hogy a Lync ezen a néven fog tovább élni. A szoftver előzetese már kipróbálható, a Microsoft szerint a legtöbb, Lync 2013-mal kompatibilis eszköz és alkalmazás az új kiadással is működni fog. A Skype for Business végleges kliens- és szerverváltozata, valamint az Office 365-be integrált online verzió áprilistól lesz elérhető.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról