IGEN/NEM - hálózatsemlegesség
Magyarország meglehetősen váratlanul került a globális internetes netsemlegességi vita frontvonalába, miután több globális internetszolgáltató is itthon teszteli új generációs, a semlegesség elvét sutba dobó díjcsomagját és szolgáltatását. A roppant szerteágazó vita követése komoly felkészülést igényel mindenkitől, aki szeretné követni a csata alakulását, ezért egy alapozó cikkben összeszedtük a legfontosabb állításokat és az azok ellen felhozott állító és tagadó értelmű érveket. Ezek a legfontosabb ütközőpontok - az áttekinthetőség kedvéért az igen jellemzően a hálózatsemlegesség támogatói, a nem pedig az ellenzői, tipikusan a szolgáltatók érvkészletét tükrözi.
Az alapvetést követően a témával a jövőben jóval behatóbban is foglalkozni fogunk, így a kábeles és mobilos internetszolgáltatás különböző modelljeivel, az amerikai után az uniós szinten is beindult szabályozói vitával is. A hazai szolgáltatók üzleti döntésein túl a témának az is aktualitást ad, hogy a Deutsch Tamás-féle internetes nemzeti konzultáció három legfontosabb témája közé a netsemlegesség is bekerült (a fogyasztóvédelem és az infrastruktúraépítési stratégia mellett). Az alábbi érvek (és a ti kommentjeitek) remélhetőleg e konzultáció előkészítését szolgálják.
A hálózatsemlegességnek van (használható) definíciója.
Kezdjük rögtön a legelején. Mi is a hálózatsemlegesség, van-e általánosan elfogadott meghatározása, amelyet a felhasználók vagy a szabályozók számon kérhetnének?
IGEN: A hálózatsemlegesség elve régóta ismert és elfogadott, egészen mostanáig (kevés kivétellel) a teljes internetes ökoszisztéma ennek alapján épült fel és ennek alapján működött. Az elv kristálytisztán megfogalmazza, hogy "minden internetes forgalomnak azonos elbánás jár, diszkrimináció, korlátozás és interferencia nélkül, függetlenül a küldő, fogadó, típus, tartalom, eszköz, szolgáltatás vagy alkalmazás milyenségétől". (forrás: Európai Parlament)
NEM: A hálózatsemlegesség csak egy elv, amelynek sosem volt pontos, egyértelmű, gyakorlatba ültethető megfogalmazása. Az elv ugyanis pontosan a számtalan kivétel és az internetes hálózatok műszaki sajátosságai miatt sosem érvényesült maradéktalanul - annak teljes körű kikényszerítése összemosná a késleltetésre és sávszélességre érzékeny alkalmazások forgalmát, a VoIP-ot a torrentezéssel, a videostreamet az orvosi távdiagnosztikával. Olyan definíció, amely értelmes (műszakilag is elfogadható) kompromisszumot adna, jelenleg nem létezik. A mai és a múltbéli internetnek a QoS elválaszthatatlan része, ezt azonban az idealista definíciók nem veszik figyelembe.
A hálózatsemlegesség az internetes szólásszabadság garanciája.
IGEN: Ha az internetszolgáltatók szabadon határozhatják meg, hogy milyen adatot engednek fel hálózataikra, az csorbítja a szólás szabadságát az interneten, a kritikus hangokat elhallgattathatják, a számukra hasznosakat pedig felerősíthetik. Ezzel a joggal senkinek nem szabadna rendelkeznie, különösen nem egy profitorientált vállalatnak.
NEM: A differenciált elérés nem korlátozza a felhasználók és a médiumok szólásszabadságát, csupán különböző árszinteket állapít meg a különböző tartalmak eléréséhez. Ugyanilyen logika szerint a kábelszolgáltatók sem csorbítják a tévéadók szólásszabadságát, amikor egyes adókat a drágább csomagokba helyeznek - ez amúgy elfogadott és működő gyakorlat.
Az igazi érték a tartalom/szolgáltatás.
A felek közötti vita egyik legfontosabb ütközőpontja: a hálózat az értékes, vagy az azon keresztül elért tartalmak és szolgáltatások? Az előző kérdéssel szoros összefüggésben tevődik fel a kérdés: a tartalom a király a neten?
IGEN: Az internetes előfizetők számára a fizikai hálózat önmagában teljességgel értéktelen. A (jellemzően ingyenesen) elérhető szolgáltatások, online tartalmak teszik azt kívánatossá, vonzóvá, és adják az előfizetés indokát. Ezek nélkül senki sem lenne internet-előfizető.
NEM: A kábel- és mobilhálózat az internet nélkül is fontos, értékes, a tévé illetve a hanghívás/SMS már önmagában is "killer app". E hálózatok kiépítése, üzemeltetése, karbantartása az internetes élmény meghatározó eleme, nem pedig az azon elérhető tartalom.
Az internetes hozzáférésért kizárólag az előfizető fizessen.
Az internetes elérés eddigi modellje szerint az elérés költségei az előfizetőt terhelik. Szükséges-e fenntartani ezt az üzleti modellt?
IGEN: A modell fenntartása abszolút kritikus az internet megőrzése szempontjából. Ez a modell hozta létre az az egyedülálló, minden korábbinál versengőbb és innovatívabb piacteret, amivé az internet mára vált. Ha a downstream sávszélesség megjelenne az online szolgáltatások költségében, az felemeli a belépési küszöböt és a kicsi, de innovatív cégek előtt bezárja az ajtót. Továbbá az ilyen bevételmegosztásos modellben az indulók szolgáltatásoknak még azelőtt "engedélyt" kell kérniük az ISP-ktől, mielőtt egyáltalán piacra lépnének, ezzel a nagy internetszolgáltatók írmagjában fojthatnák el a bimbózó versenytársakat.
NEM: Valóban ez a hagyományos modell, ez azonban nem biztosít elégséges bevételfolyamot ahhoz, hogy az ISP-k az infrastruktúrafejlesztés növekvő költségeit finanszírozni tudják. A piacon megjelent új internetes szolgáltatások (például videostreaming) ugyanis elképesztően nagy terhet rónak a hálózatokra, ennek költségeit pedig a korábbi modell képtelen kitermelni. Szükséges ezért, hogy a legnagyobb sávszélességigénnyel rendelkező online szolgáltatások átvállalják ezeknek a költségeknek egy részét, és belepótoljanak a minőségi hálózatok kiépítésébe. Nem mellesleg ez a pénz segít majd az EU-s célkitűzésnek számító teljes internetes lefedettség megteremtésében is.
Az internetes hálózat alapvetően közmű.
A huszonegyedik század villamoshálózata az internet? Ahogy előbbit, utóbbit is érdemes közműként kezelni, szabályozni?
IGEN: A hálózatépítés és -üzemeltetés ugyanúgy közmű kellene legyen, mint az ivóvíz vagy a villanyáram, az ezzel együtt járó, igen szigorú szabályozással. Az ISP-k ugyanis semmi mást nem tesznek, mint kibérelik az állami mobilfrekvenciákat, megvásárolják a kutatás-fejlesztést végző gyártóktól a hálózati eszközöket, azokat rendszerbe kapcsolják és az egész elé építenek egy számlázórendszert. Az állami vagy magántulajdonban lévő, de közműként szabályozott szolgáltatás egy bevált és alapvetően sikeres modell, ezt érdemes az internetre is átültetni. Ez garantálná a semleges kapcsolatot, kiiktatná a többszörösen párhuzamos rendszerek pazarló redundanciáját és költségalapúvá tenné a díjazást.
NEM: Az ISP-k hozzáadott értéke az internethez vitathatatlan. A cégek érzékenyen figyelik a felhasználói igényeket és igyekeznek azokat maximálisan kielégíteni. Bár nem tökéletesek, az ISP-k ügyfélszolgálati és termékinnovációi magasabb színvonalú szolgáltatást jelentek, mint amit a közművektől az előfizetők elvárhatnak, ez pedig önmagában is elegendő indok a laza szabályozásra. Emellett ez a piac elképesztően gyorsan mozog, a keményen szabályozott közművek képtelenek lennének folyamatosan együtt fejlődni a felhasználók elvárásával és a műszaki újdonságokkal.
Az internet oszthatatlan. A korlátozott csomagok korlátozzák a felhasználót.
Van már rá precedens, hogy a szolgáltatók bizonyos szolgáltatásokkal kivételeznek és az általuk generált forgalmat kivonják a szigorú adatkorlátok alól (zero-rating). Káros ez a folyamat?
IGEN: A tévés csomagok mintájára az internet nem osztható fel különböző csomagokra. Az ilyen felbontás automatikusan előnybe hoz egyes online szolgáltatásokat, míg másokat hátrányosan érint - ezzel megint felborítja a súrlódásmentes versengő internet alaptételét. Ha a hasonló tartalmat nyújtó oldalak vagy a versengő szolgáltatások közül az egyik olcsóbb csomagban kap helyet, mint a másik, az automatikusan előnybe hozza az egyik szereplőt a másikkal szemben, függetlenül attól, hogy milyen minőséget produkál.
NEM: A netsemlegesség kikényszerítése összemosná a felhasználói igények sokszínűségét és az átlagemberrel fizettetné meg a nagyfogyasztók által jelentett terhelést. A semlegesség kényszere nélkül nőhet a díjcsomagok "dinamikatartománya", vagyis a jelenlegi díjcsomagok alatt létrejöhetnek olyan korlátozott tarifák, amelyek lényegesen olcsóbbak, azonban bizonyos felhasználói kör igényeit tökéletesen kielégíthetik - web+email csomag, éjszakai internet-csomag. Ezzel az előfizetők számára a belépési küszöb alacsonyabb lehet, szélesebb kör tudja majd megfizetni a csatlakozást. Amennyiben pedig az előfizetőnek többre van szüksége, egyszerűen nagyobb előfizetésre vált, így az igényeinek megfelelően válogathat a csomagok közül.
Az ISP-k kizárhatják-e a konkurenciát a hálózatról.
Az ISP-k korlátozzák egyes online szolgáltatások elérhetőségét. Káros ez?
IGEN: Már itthon is van rá precedens, hogy a szolgáltatók letiltják a saját termékeikkel versengő online szolgáltatásokat: az új generációs mobilos szerződésekben már súlyos extrát kell fizetni a VoIP-szolgáltatások eléréséért. Ez utóbbiak "bűne" mindössze annyi, hogy fenyegetik a hagyományos hanghívásból származó bevételeket, ezért a szolgáltatók lecsaptak és letiltották ezeket a legnépszerűbb csomagokban. Hálózatsemlegesség kényszere nélkül az ISP-k szabadon korlátozhatnak a jövőben minden olyan szolgáltatást, amely a saját portfóliójukkal vagy partnereik kínálatával versenyez, így korlátozva a felhasználók szabadságát. A jövőben ez a VoIP mellett az OTT (over-the-top) videostreamingre, és más szolgáltatásokra is kiterjedhet.
NEM: A VoIP ma is elérhető a hazai szolgáltatóknál - csupán fizetni kell érte. Korlátozásról tehát szó sincs, csupán árban differenciálták a szereplők ezt a funkciót, akinek valóban szüksége van rá, ma is elérheti a megfelelő (drágább) csomagban. Amennyiben pedig egy online szolgáltatás partnerséget köt az ISP-vel és rábólint a bevételmegosztásos modellre, úgy szabadon hozzáférhet az ISP felhasználóihoz - mint tette ezt Amerikában a Netflix, vagy itthon a Spotify és a Deezer. Ez a lehetőség mindenki számára nyitva áll, diszkriminációról tehát szó sincs.
Az ISP-k keze maga felé hajlik.
A versenytársak korlátozása mellett arra is lehetőség nyílik, hogy saját szolgáltatásokat hozzanak előnybe a szolgáltatók. Probléma ez?
IGEN: Szintén bőséggel van rá precedens, hogy a mobilszolgáltatók a saját online szolgáltatásukkal kivételt tesznek és zero-rating mellett (adatforgalmi kereten kívül) kínálják azt. Ezzel elképesztő versenyelőnyt szereznek a legitim független szolgáltatásokkal szemben, amelyek adott esetben pillanatok alatt kimerítenék a felhasználó adatkeretét - tipikus példa az élő televízió mobilon. E kivételezéssel jóval gyengébb szolgáltatások is kitúrhatják a leginnovatívabb külső termékeket - pusztán azért, mert az ISP sajátjáról van szó.
NEM: Az ISP legfontosabb vagyona a saját hálózata, senki nem róhatja fel, hogy azt maximálisan ki is szeretné használni - ez mégis egy profitorientált cég. A saját infrastruktúrán nyújtott egyedi szolgáltatások fontos részét képezik az ISP piaci stratégiájának, amellyel más ISP-ktől meg tudja magát különböztetni és jelentős többletbevételre tud szert tenni. Továbbá a felhasználók szempontjából az ilyen zero-rated vagy másképp megkülönböztetett szolgáltatások előrelépést jelentenek, hiszen megbízható forrásból kapnak igen előnyös online szolgáltatást, kiváló műszaki feltételekkel, nagyon kedvező árakon.
Az ISP-k gyakorlatilag kartellként működnek.
Távolról nézve nincs sok különbség a szolgáltatók kínálata között. Szándékos ez?
IGEN: Bár a piac sokszereplős, és az előfizetőknek van lehetőségük a szolgáltatóváltásra (és még a számukat is megtarthatják), a nagyon hasonló díjcsomagok között a legtöbben értelmetlennek látják a váltást - a számhordozás rendkívül alacsony aránya is erre utal. Legalábbis gyanús ugyanakkor, hogy a cégek nem csak a pozitív (korlátlan hívást tartalmazó csomagok bevezetése), hanem a negatív lépésekben (VoIP-tiltás) is látványosan egyszerre mozognak, ezzel elzárják a választás lehetőségét az előfizetőtől.
Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak
Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.
Az online szolgáltatások közt verseny van
IGEN: Az internetes szolgáltatások között pusztító verseny van, ezen a terepen a versenytárs "mindig csak egy kattintásra" van. Legyen szó bármilyen online szolgáltatásról, a felhasználók széles palettáról válogathatnak, saját igényeiknek, elvárásaiknak vagy éppen pénztárcájuknak megfelelően. A versengést ezen a terepen csak az befolyásolja, hogy melyik vállalat tud innovatívabb, a felhasználót jobban kiszolgáló szolgáltatást letenni az asztalra. Ha a felhasználó elégedetlen, átmegy a versenytárshoz - súrlódásmentesen. Ezt a versenyt borítaná fel, ha a hálózati szolgáltató kiválaszthatná preferenciális partnerét - ezzel gyakorlatilag előírná, hogy mit válasszanak előfizetői.
NEM: Ne higgyük, hogy az internet semmit nem változott az elmúlt évtizedben. A Google-kereső, a YouTube, a Netflix és számos más online szolgáltatás de facto dominanciája pontosan mutatja, hogy ez a versengés lehetősége pusztán elméleti. A mai interneten nem lehet már garázscéget saját erőből felfuttatni, a legegyszerűbb szolgáltatás bevezetése is pusztítóan tőkeigényes - amit a kockázati befektetők örömmel biztosítanak is. A domináns cégek vertikális ökoszisztémából ráadásul a felhasználói adatokat képtelenség kimenteni - a felhasználók diszkrét silókba vannak bezárva. Ilyen környezetben értelmetlen arról beszélni, hogy az ISP-k korlátoznák a versenyt, ha a győzteseket az internet más kapuőrzői, a domináns kereső, a domináns közösségi oldal, a domináns videomegosztó, a domináns okostelefonos platform már saját hatáskörben eldöntötte.
Innen indulunk
A fenti érvek-ellenérvek csak a vita felszínét karcolják, minden egyes kérdésről egyenként is lehetne könyvet írni. Az álláspontok megfogalmazásánál igyekeztünk sarkosan, szókimondóan fogalmazni, jellemzően sem a netsemlegesség támogató, sem ellenzői nem látják ennyire fehéren-feketén a felmerült kérdéseket. Az egyes érveket a jövőben tovább bontjuk majd, méltóan az évtized talán legfontosabb informatikai témájához.
Folytatása következik.