Szerző: Bodnár Ádám

2014. november 3. 15:11

Samsung: nem akarunk összejátszani a Microsofttal!

A Samsung szerint monopóliumellenes kérdéseket vet fel a Microsoft belépése az okostelefonok piacára. A redmondi cég a Nokia mobiltelefonokat gyártó üzletágának megvásárlásával platformgyártóból készülékgyártóvá lépett elő, és ezzel nem várt jogi bonyodalmat is magára vett.

Folyik a jogi huzavona a bíróságon a Microsoft és a Samsung között, a redmondi vállalat közel hétmillió dollárt szeretne behajtani a koreai telefongyártón, mivel az - a kereset szerint - majdnem egymilliárd dollárnyi licencdíj kamatát nem fizette ki egyelőre. A Samsung szerint közben versenyjogilag is problémás a Microsoft belépése a telefongyártók közé.

Amint az ismert, a Microsoft számos olyan szabadalom birtokosa, amelyet az Androidban használnak, ezért a legtöbb androidos gyártótól busás licencdíjat szed, ezek összege éves szinten mintegy 2 milliárd dollárt tesz ki jelenleg. Ezzel az a furcsa helyzet áll elő, hogy a Microsoft nagyobb bevételt könyvel el az eladott androidos telefonok után mint amennyi a saját Windows Phone platformjából - nem véletlen, hogy tavasszal ezt ingyen licencelhetővé tette.

A Samsung ellen indított perben a koreai cég a múlt hét végén viszontkeresetet adott be, amelyben egy korábbi üzleti megállapodás megszegésével vádolja a Microsoftot. A koreai és az amerikai vállalat között létrejött megállapodás alapján a Samsung fejleszt és gyárt Windows Phone operációs rendszert futtató telefonokat is és az együttműködés keretén belül megoszt bizonyos üzleti információkat is a Microsofttal. A szoftvercég az eladott windowsos telefonok számától függően állapítja meg a licencdíjat.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Azzal azonban, hogy a Microsoft megvásárolta a Nokia mobilgyártó tevékenységét és belépett az okostelefonok piacára, közvetlen versenytársa lett a Samsungnak, így a koreaiak már nem olyan szívesen adnak át a telefonos üzletükkel kapcsolatos bizalmas információkat a redmondiaknak. Ezt pedig az amerikai versenyjogi törvényekkel magyarázzák, a Samsung szerint az információk átadása a versenytársak összejátszását jelentené, amely pedig a vonatkozó előírások szerint tilos.

A Microsoft ugyanakkor maximálisan bizakodó az ügy kimenetelével kapcsolatban, írja a Reuters. A Nokia-ügyletet az amerikai versenyhatóság feltételek nélkül jóváhagyta.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról