Szerző: Hlács Ferenc

2014. október 3. 12:45

Mikroakkumulátort mutatott be a Panasonic

A világ legkisebb 13 mAh kapacitású akkumulátorával állt elő a Panasonic. A gombostűnél nem sokkal nagyobb telepet a gyártó elsősorban viselhető eszközökbe szánja, és már dolgozik a nagyobb kapacitású modellek kifejlesztésén.

Bár manapság az okostelefonok, sőt a viselhető eszközök terén is egyre kiforrottabb konstrukciók tűnnek fel, ráadásul már nem csak a prémium kategóriában, egy területet még mindig nem sikerült az iparágnak igazán tökéletesíteni: az akkumulátoros üzemidőt. Igaz a készülékek zömének már nem jelent problémát egy teljes nap intenzív használat, a másnapi munkába azonban a felhasználók túlnyomó többsége már nem valószínű, hogy bele mer vágni töltés nélkül.

Alig nagyobb mint egy tű

Ez különösen az egyre népszerűbb okosórák terén jelent kényelmetlenséget, sőt az egyes modellekben meglévő alváskövető funkció használatát akár korlátozhatja is. Erre a problémára igyekszik megoldást nyújtani a Panasonic, újonnan bejelentett, egészen kis méretű akkumulátorával. Egészen kicsi alatt pedig tényleg aprót értünk, a henger alakú telep ugyanis mindössze 20 milliméter hosszú, átmérője pedig 3,5 milliméter, ezzel a gyártó szerint ez az iparág legkisebb, 13 mAh kapacitással rendelkező akkuja.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Ez persze jóval elmarad a phabletek gyakran 3000 mAh-t is meghaladó értékeitől, ugyanakkor ebben a méretben kiemelkedőnek mondható. A CG-320 kódnévre hallgató akku 3,75 volt feszültséget képes produkálni, amely a Bluetooth, illetve NFC funkciók ellátására is elég. A vállalat már dolgozik a nagyobb, 30, illetve 50 mAh kapacitású modellek kifejlesztésén is, noha ezek várhatóan valamivel nagyobbak és nehezebbek lesznek a most bejelentett darabnál.

Jövőre már a piacra kerül

A hasonló telepek tehát főként a viselhető eszközökben, okoskarperecekben, illetve -szemüvegekben teljesíthetnek szolgálatot, a gyakran egészen nagy kijelzővel felszerelt okosórák meghajtásához azonban még fejlődniük kell, azokban jellemzően 3-400 mAh, illetve annál nagyobb akkuk találhatók  és ezek is jórészt egy-másfél napra elegendők csak. Bevethetők lehetnek viszont például fitneszkarperecekben, mint a népszerű Jawbone, amelynek UP24 modelljében jelenleg is egy 32 mAh-s akkumulátor dolgozik. Utóbbi, miután kijelző ellátásáról nem kell gondoskodnia, eleinte egy hét használatra volt elég, egy nemrég érkezett firmware-frissítésnek köszönhetően azonban már kétszer ennyi ideig látja el energiával az eszközt.

Az apró CG-320-ra tehát valószínűleg a hasonló, kijelzővel nem rendelkező eszközök gyártói csapnak majd le első körben, miután az jövő februárban elérhetővé válik. A Panasonic a tervek szerint kezdetben havi 100 ezer darabot gyárt majd belőle.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról