Szerző: Bodnár Ádám

2014. szeptember 3. 12:31

PC-piac: áremelkedésre és hiányra érdemes készülni

A tajvani DigiTimes forrásai szerint hiány alakult ki a noteszgépekbe és a PC-monitorokba épített LCD-kijelzők piacán. Ez áremelkedést okozhat, illetve késleltetheti bizonyos termékek szállítását is

A számítógépek fő komponenseinek hiánya vagy árváltozása komoly piaci mozgásokat tud beindítani. Néhány évvel ezelőtt a thaiföldi árvíz több nagy merevlemez-gyárat mosott el, ezt drasztikus HDD-áremelkedés követte, amely hónapokon át kitartott. Ennyire valószínűleg nem lesz súlyos most a helyzet, de a DigiTimes forrásai szerint a szállítók a noteszgépekbe és PC-s monitorokba szánt LCD-panelek terén számítanak hiányra.

A PC-eladásokkal kapcsolatos borús előjelek, illetve az LCD-panelek piacán végbement változások miatt a nagy panelgyártók a termelésük jelentős részét átállították, hogy inkább okostelefonokba, tabletekbe, illetve 4K tévékbe építhető kijelzők készüljenek a gyártósorokon. Ezeken a területeken ugyanis továbbra is jelentős az igény és az elérhető profit is magasabb. A PC-piac azonban nem zuhant be az év elején várt ütemben, az IDC például a második félévre már némi erősödést jövendöl - a notebookok és desktop gépek eladásai a fejlett piacokon éves viszonylatban is nőnek majd.

A DigiTimes szerint emiatt átmeneti hiány várható a noteszgépekbe és PC-s monitorokba szánt panelek ellátásában, iparági becslések szerint a kereslet és a kínálat közötti szakadék nagyjából 20 százalékos lesz, vagyis a PC- és monitorgyártók ötödével több panelt tudnának felhasználni, mint amennyit a gyártók ez alatt az idő alatt le tudnak szállítani. Ennek eredményeképp elképzelhető, hogy a noteszgépek árai átmenetileg megemelkednek a magasabb alkatrészköltség miatt, de az is lehet, hogy a lassan reagáló gyártók nem jutnak hozzá a szükséges panelekhez és néhány PC-modelljüket csak késve tudják szállítani, vagy csak korlátozott mennyiségben.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A tajvani lap forrásai szerint az LCD-monitorokból a 19 és 27 hüvelyk közötti méretekben szintén érinteni fogja a hiány. A piaci szakértők szerint az ellátás a negyedik negyedévig nem is fog javulni, így talán az ünnepekre már minden visszaállhat a megszokott kerékvágásba árak és elérhetőségek terén is, de aki ősszel szeretne notebookot vagy monitort vásárolni, jó ha felkészül némileg magasabb árakra vagy készlethiányra.

Az LCD-piac persze nem csak ilyen irányba tud eltérni a kereslettől, hanem más irányba is: pár évvel ezelőtt a gyártók egy túltermelési hullámba szaladtak bele, amikor rosszul becsülték fel a tévépiac növekedési ütemét, ennek eredményeképp az LCD-kijelzős tévék ára hónapokig rendkívül alacsony volt 2010 végén.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról