Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Huawei: nincs más lehetőségünk, csak az Android

Bodnár Ádám, 2014. augusztus 26. 15:55
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A Huawei nagyon bízik a saját kutatás-fejlesztésben, a cég szerint ez hozhat számára sikert az okostelefon-piacon öldöklő versenyben. A vállalat továbbra is kitart az Android mellett, más rendszernek nem sok esélyt ad a sikerre.

hirdetés

A Huawei szívós munkával és a hazai piacon elért sikerek révén, na meg a nagy versenytársak eltűnésével ma már a legnagyobb okostelefon-gyártók közé verekedte be magát, pedig pár évvel ezelőtt a vállalat még csak mobilhálózati berendezéseivel volt jelen a telefonos piacon. A Wall Street Journalnak interjút adott a cég lakossági részlegének vezetője, Richard Yu, ebből szemezgettük ki az érdekesebb gondolatokat.

Hálózati gyártóból telefongyártó

Azért kezdett telefonok gyártásába a Huawei, mert a mobilszolgáltatók, amelyek a cég mobilhálózati berendezéseit vásárolták, ezt kérték tőle, mondta a Wall Street Journalnak Richard Yu, a kínai vállalat konzumer üzletágának vezetője. A 3G hálózatok megjelenése idején a 3G-t támogató készülékek még drágák voltak, a szolgáltatóknak szüksége volt olyan telefonokra, amelyek révén az ügyfeleik elérhetik a hálózat kínálta sebességet.A Huawei kezdetben olyan "white label" mobilokat gyártott, amelyeket az operátorok saját márkanév alatt forgalmaztak.

Amikor az Apple 2007-ben teljesen megújította az okostelefon kategóriát és a piacot egy csapásra egy szinttel feljebb emelte, a szolgáltatók a Huaweitől már okostelefonokat rendeltek. "Akkoriban a Samsung és a HTC voltak a legnagyobb androidos gyártók és kevés cég volt a piacon" - emlékszik vissza Yu. "A termékeink minősége jó volt. De white label gyártóként más white label okostelefonokkal kellett versenyezzünk amik olcsóbbak voltak és gyengébb minőségűek, ami nem volt jó nekünk. Ha nincs márkanév, nincs érték. Ezért kezdtük saját márkánkat használni."

"Távközlési berendezésgyártó vagyunk. Telekommunikációs hálózatokat építünk világszerte, vezetékes és mobil hálózatokat. Mivel megvan ez a technológiánk, a készülékeink jobban tudnak működni ezeken a hálózatokon. A legújabb hálózati technológiákat jobban támogatjuk mint a többi gyártó" - ecsetelte a Huawei versenyelőnyét a konzumer részleg vezetője. A piac jelentős változásokon megy ma keresztül, gyártók olvadnak össze és nagy nemzetközi márkák tűnnek el, vélekedik Yu. Ezen a piacon a Huawei nem csak a telefoneladásait tudja növelni, hanem a bevételét és a nyereségét is. A vállalat 2013-ban 52 millió okostelefont szállított le, az idei cél több 80 millió darab.

A vállalat nagyon hisz a saját kutatás-fejlesztésben, szoftverfejlesztő csapata például 2 ezer fős, az erre fordított keret pedig évi 20-30 százalékkal növekedik, mondta a WSJ-nek Yu. A legjobb felhasználói élmény érdekében a Huawei több céggel is partnerkapcsolatot alakított ki, Yu szerint egy ilyen piaci környezetben a vállalat nem csinálhat mindent egyedül. Arra a kérdésre viszont, hogy az Android szinte egyeduralma áldás vagy átok-e, Yu furcsa választ adott.

Nincs más lehetőség, csak az Android

"Próbálkoztunk a Windows Phone-nal, de nehéz volt rávenni az embereket arra, hogy windowsos telefont vásároljanak. És nem is volt nyereséges. Két évig veszteséggel árultuk ezeket a telefonokat, szóval most úgy határoztunk, hogy egyelőre leállítjuk újabb windowsos telefonok megjelentetését. Aggaszt minket is, hogy az Android az egyetlen lehetőség, de nincs más választásunk. És a Google-lel jó a kapcsolatunk." - mondta el Yu, aki gyakorlatilag kizárta, hogy a Huawei valaha is Tizennel szerelt készüléket áruljon. "Voltak korábban tizenes fejlesztéseink, de leállítottam őket. Szerintem a Tizennek nincs esélye a sikerre. Még a Windows Phone-nak is nehéz lesz sikert elérnie."

Adódik a kérdés, hogy a Huawei tervez-e saját okostelefonos operációs rendszert, így meg tudna szabadulni a más cégektől való függőségtől. Yu határozott válasza erre nemleges, indoklása szerint a Huawei ma már könnyen ki tudnak fejleszteni egy saját rendszert, a körülötte levő ökoszisztéma kialakítása azonban még egy ekkora gyártónak is meghaladná az erejét és lehetőségeit.

A szintén kínai Lenovo az év elején vásárolta meg a Google-tól a Motorola Mobilityt, amellyel rögtön globális szereplővé katapultálta magát az okostelefonok piacán. A Huawei a felvásárlások helyett inkább az organikus növekedésben bízik Yu szerint. "A Lenovo növelheti a piaci részesedését az akvizíció révén, de más cégeknek más lehet a megközelítése. Mi nem akarunk annyira cégeket vásárolni. Többet költünk inkább kutatás-fejlesztésre. A nagyobb méret ugyan segít csökkenteni a költségeket és ez fontos, de nem ez a legfontosabb. A kutatás-fejlesztésbe fektetés nélkül nem lehet jobb termékeket és több értéket kínálni a vevőknek."

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.