Szerző: Koi Tamás

2014. July 03. 12:16:00

A banki háttér a Mobiltárca achilles-sarka

A tervek szerint még idén év végén elindulhat a MobilTárca szolgáltatás kereskedelmi üzeme is, jelentették be a Magyar MobilTárca Szövetség tagjai. A tagok példátlan összefogást emlegetnek, a bankszektor azonban egyelőre kevéssé tűnik nyitottnak az újdonság iránt.

Gőzerővel dolgoznak a Magyar MobilTárca Szövetség tagjai a MobilTárca szolgáltatás kereskedelmi bevezetésén, miután június 30-án véget ért a több száz fő bevonásával végzett tesztüzem. A tagok szerint a magyar mobiltárca-projekt, valamint az éles teszt példátlan összefogásként indult útjára, az iparági szereplők közül azonban láthatóan a kártyás fizetés ösztönzésében egyébként érdekelt bankok nehezen csatlakoznak a szolgáltatáshoz. A szövetség alapítója a három mobilszolgáltató, az OTP, a SuperShop és a MasterCard, a szervezet 23 tagból áll.

Nem csak fizetés, de mégis

A MobilTárca szolgáltatás ugyanakkor nem kizárólag a fizetési tranzakciókról szól, bár kétségtelen tény, hogy a legnagyobb arányban (90% feletti részben) fizetéshez használták a tesztben résztvevők a szolgáltatást. A rendszer lényege, hogy az NFC-képes okostelefonokból, valamint a bennük lévő, a hagyományos kártyákhoz képest magasabb fokú biztonsági sztenderdeknek megfelelő SIM-ekből egyfajta virtuális pénztárcát varázsol egy alkalmazás, melybe virtuális, érintés nélküli fizetésre használható kártyákat lehet aktiválni. A felhasználó ezt követően a mobilját éppúgy használhatja egy érintés nélküli terminálnál, mintha a plasztikkártyáját lengetné meg a rádiós érzékelő előtt.

A szolgáltatás aktív tesztelői (az eredetileg a tesztben résztvevő 1250 felhasználóból mintegy 300-400 ember) 41 ezer fizetési, és több mint 4 ezer hűségpont tranzakciót hajtottak végre az elmúlt 12 hónapban. Ugyanebben az időszakban a felhasználók 120 millió forintot költöttek el a MobilTárca alkalmazással, amellyel Magyarországon kívül további 20 országban is fizettek. Az itthoni elfogadói hálózat fokozatosan nő, emellett a jelenlegi 18 ezer érintésmentes kártyaelfogadásra és egyben MobilTárcás fizetésre is alkalmas kereskedelmi egység között egyre nagyobb a kisboltok aránya - mondta el a mai sajtótájékoztatón Pukler Gábor, a Magyar MobilTárca Szövetség elnöke.

Machine learning és Scrum alapozó képzések indulnak! (x) A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!

Sajnos a kereskedelmi bankok körében mondhatni a megszokott óvatosság jellemző az új szolgáltatás bevezetése kapcsán, nem véletlen, hogy a tesztidőszakban egyedül a legnagyobb magyar kereskedelmi bank, az OTP ügyfelei használhatták a MobilTárca appot fizetésre. Ugyanez a bank vezette be egyébként az országban elsőként az érintés nélküli, Mastercard PayPass kártyákat, melyekből ma már mintegy 2,7 milliót használnak országszerte az ügyfelek.

A HWSW információi szerint a kereskedelmi szolgáltatás idén év végén várható indulásakor sem lehet arra számítani, hogy újabb bankok csatlakozzanak a rendszerhez. Ennek egyrészt a hosszadalmas összekapcsolási folyamat az oka, másrészt pedig az, hogy számos kereskedelmi bank rendkívül rosszul tájékozott a különböző mobilos és érintés nélküli fizetési formákkal összefüggő technológiákkal kapcsolatban.

Százezreket várnak

A tömeges használatot egyelőre még az is gátolja, hogy az NFC-képes okostelefonokkal rendelkező felhasználók száma meglehetősen behatárolt: Ma mintegy 400-450 ezer ilyen telefont használnak az előfizetők, ez a szám az év végére körülbelül 650-700 ezerre, jövőre pedig a várakozások szerint a duplájára bővülhet. A szövetség becslése szerint az induláskor nagyjából 350-400 ezer ember lehet nyitott a szolgáltatásra. Az elmúlt egy évben egyébként körülbelül 30 telefontípust teszteltek a pilot keretén belül, jóllehet elméletileg ennél jóval több készülék lehet alkalmas a rendszer alapjainak a működtetésére - köztük olyan típusok is, melyeken a MobilTárca alkalmazás a típuskorlátozás, vagy a nem megfelelő szoftververzió miatt el sem indul.

A sajtótájékoztatón elhangzottak alapján a pilotban résztvevő tesztelőknek a legtöbb problémája nem is a készülékekkel gyűlt meg, hanem a kártyaterminálokkal, illetve az azokat üzemeltető személyzettel, emellett érkezett olyan visszajelzés is az alkalmazással kapcsolatban, hogy bizonyos funkciók elérését a kereskedelmi bevezetésre érdemes lesz némileg egyszerűsíteniük a tagoknak.

a címlapról