Szerző: Hlács Ferenc

2014. június 25. 08:32

Itt a legújabb androidos Nokia

Megjelent a Microsoft legújabb, belépő szintű androidos okostelefonja, a Nokia X2. A készüléket viszonylag szerény hardverrel szerelték fel, ennek megfelelően kifejezetten alacsony áron kerül majd a boltokba. Noha képességei korlátozottak, a specifikációk alapján úgy tűnik, az X2 jobban helytáll majd mint elődje.

Meglepően gyorsan, mindössze néhány hónap után vált generációt a Microsoft androidos telefonja. A cég (illetve akkor még a Nokia) év elején Barcelonában, az MWC-n jelentette be Androidot kínáló termékcsaládját, piacra pedig csak késő tavasszal került, máris váltja az X2. Akárcsak az előd, a frissen bemutatott okostelefon is a belépőkategóriát veszi célba, a szerény hardver mellé alacsony ár társul.

Külsőre az X2 megőrizte a már ismert formavilágot, néhány apróbb változtatással: a borítás továbbra is színes, ám került még fölé egy átlátszó műanyag réteg, amely a Nokia Asha készülékeiről lehet ismerős. Az előlapon is eggyel több a kapacitív gomb az eddig megszokottnál, a Nokia X "vissza" gombja mellé már egy "home" is társul, amely ahogy azt Androidon (illetve gyakorlatilag az összes többi mobil operációs rendszeren) megszokhattuk, a kezdőképernyőre visz. A multitasking menü a "vissza" gombot hosszan nyomva hívható elő.

A telefon mindezek mellett valamivel nagyobb is lett, a korábbi 4 hüvelykes kijelző itt már 4,3 hüvelykre nőtt. A panel továbbra is ClearBlack, de a nagyobb méret ellenére a felbontás sem változott, maradt 800x480 pixel, ami így a korábbi X-nél kicsit kisebb, 217 PPI-s pixelsűrűséget jelent. Az eszközt egy Qualcomm Snapdragon 200 processzor hajtja két darab 1,2 gigahertzes ARM Cortex-A7 maggal, illetve 1 gigabájt RAM-mal. A belső tárhely mérete 4 gigabájt, ami microSD-kártyával további 32-vel bővíthető. A kütyü hátlapi kamerája 5 megapixeles, LED-vakuval, előlapi szenzor viszont nem jutott rá. Az 1800 mAh kapacitású akkumulátor egyelőre kérdéses, mennyire állja majd meg a helyét egy-egy sűrűbb munkanapon.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az új Nokia X2 alig több mint 11 milliméter vékony, 129 grammot nyom és két SIM-kártyát is kezel. A telefonon, akárcsak a széria korábbi modelljeinél a Microsoft által átszabott Android rendszert fut, saját alkalmazásindító felülettel, amely érthető módon erősen emlékeztet a Windows Phone-ra. A főképernyőn a gyakran használt appok ikonjait helyezhetjük el, de az alkalmazások listája ABC sorrendbe szedve is megtekinthető. A felületen találunk még egy Fast Lane névre hallgató hírfolyamot is, amely a közösségi oldalakról gyűjt össze különböző tartalmakat. A gyártó továbbá a virtuális billentyűzeten is csiszolt.

A Microsoft az új Nokia X2-vel is az első okostelefonjukat vásárlónak próbál "ugródeszkát" kínálni a Windows Phone-os készülékekhez. A kütyü elődje is hasonló célt szolgált, de miután még a belépőkategóriához mérten is gyér hardvert kapott, nem mondhatni, hogy átütő sikert ért el. Az első generációs Nokia X készülékek, azaz az X, X+ és XL ráadásul kis teljesítményük miatt nem kapják majd meg az új modellben debütált újításokat, noha a Micorosft szerint a következő néhány hónapban érkeznek még rájuk frissítések. Az X2 viszont hardver téren gyakorlatilag a szép reményű Moto E-vel van egy szinten, így jobb helyzetből indul mint az előző modell. A Motorola belépőkategóriás telefonjával ellentétben azonban - hivatalosan legalábbis - nem áll mögötte a Google ökoszisztémája, annak számtalan alkalmazásával és szolgáltatásával. Ettől függetlenül az alacsony ár kétségtelenül nagy erőssége, hiszen 99 euróért vásárolható meg, zöld, narancs, sárga, fekete és fehér színekben - és vélhetően több országban lesz hivatalosan elérhető mint a Moto E.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról