Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Új notebookok és táblagépek a Toshibától

Hlács Ferenc, 2014. május 28. 08:25
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Három új tabletről és szintén három hibrid notebookról rántotta le a leplet a Toshiba. A hatból öt készülék Windows 8.1-et, egy, az Excite Go tablet pedig Android 4.4-et futtat. A bemutatott eszközök nagy része közép-, illetve belépőkategóriás, a gyártó ennek megfelelően igyekezett pénztárcabarát árakat szabni.

hirdetés

Frissen bejelentett készülékeinek garmadáját kifejezetten az iskolakezdéshez ajánlja a Toshiba. A gyártó összesen hat új termékkel állt elő az iskolaév végén, három notebookkal és három táblagéppel.

Hibrid notebook-trió

Az első laptop Satellite Radius névre hallgat és kéttengelyes zsanérjainak köszönhetően kijelzője 360 fokban hátrahajtható, akárcsak a Lenovo Yoga készülékei esetében. A képernyő 15,6 hüvelykes és full HD felbontású. A gyártó természetesen itt is számos lehetőséget felsorol amelyeket a konstrukció biztosít, a teljesen hátrahajtott használattól a sátorszerűen felállított eszközig, ugyanakkor valószínűtlen, hogy bárki is így használná a gépet: a bemutatott "pózok" legnagyobb része ugyanis redundáns, semmiféle többletet nem kínál ahhoz képest, mint ha az eszközt hagyományos módon használnánk. Ami valóban hasznos lehet, az a teljesen visszahajtott kijelzős, táblagépként való használat, illetve a 180 fokban lehajtott kijelző külső monitor használata esetén.

A notebookot egy negyedik generációs Intel Core i5 vagy i7 processzor hajtja, 8 gigabájt RAM társaságában. A belső tárhely mérete legfeljebb 1 terabájt, az eszközön továbbá három darab USB 3.0, valamint egy HDMI-portot is találunk, amin 4K videót is továbbíthatunk, de akár WiDi5-tel, vezeték nélkül is csatlakozhatunk külső kijelzőkhöz. A laptop ezen felül a 802.11ac szabványú Wi-Fit is támogatja, valamint HD webkamerát és DTS Sound hangrendszert is találunk benne.

Toshiba Satellite Click 2 Pro

A vállalat két szétszedhető hibrid notebookot is bemutatott, a Satellite Click 2-t és a Satellite Click 2 Prót. Két Windows 8.1-es, billentyűzetes dokkolóval kiegészített táblagépről van szó, 13,3 hüvelykes IPS kijelzővel. A Click 2-ben egy négymagos Intel Pentium processzor dolgozik, 500 gigabájt belső tárhelyet kapott, illetve Skull Candy hangrendszert. A Click 2 Pro már jóval közelebb áll a prémium kategóriához negyedik generációs Intel Core processzorával, full HD kijelzőjével, és opcionális 128 gigabájtos SSD-jével. A felső kategóriás változaton emellett microSD-kártyahelyet, microHDMI és microUSB 20 portokat is találunk továbbá Miracasttal is csatlakoztatható az azt támogató TV-khez.

Két windowsos és egy androidos tablet

De következzenek a táblagépek: az új Encore 2 szériás darabok egyike 8, a másik pedig 10,1 hüvelykes kijelzővel érkezik, mindkettő 1280x800-as felbontással, illetve jár melléjük egy egy éves Office 365 előfizetés is. Az eszközöket négymagos Intel Atom processzor hajtja, üzemidejük a gyártó szerint átlagos használat mellett 10 óra körül alakul. Mindkét modell elérhető lesz 32 vagy 64 gigabájtos belső tárhellyel, ami akár további 128-cal is kiegészíthető SDXC-kártyával.

Toshiba Excite Go

A harmadik táblagép már Androidot futtat és az Excite Go névre hallgat. A hardver itt is inkább a belépő- és a középkategória környékén mozog, valószínűleg nem az Intel Atom processzor és a héthüvelykes 1024x600-as kijelző fogja a vásárlókat a Toshiba tabletéhez csábítani. A 4.4-es Android verzió ugyanakkor biztató, ahogy az SDXC-kártyával itt is 128 gigabájttal bővíthető 16 gigabájtos belső tárhely is. Ami azonban mégis vonzóvá teheti a júliusban megjelenő eszközt az annak ára, az Excite Go ugyanis mindössze 109 dollárba kerül majd.

A Satellite Radius is júliusban kerül a boltokba, 926 dolláros indulóáron. A két hibrid notebook, a Click 2 és a Click 2 Pro már júniusban elérhető lesz, előbbi 587, utóbbi pedig 1029 dollárért. A windowsos táblagépek árát a gyártó szintén igyekezett alacsonyan tartani, a 8 hüvelykes modell 200, nagyobb testvére pedig 269 dollárért lesz megvásárolható.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.