Szerző: Hlács Ferenc

2014. május 9. 11:44

A Beats felvásárlásáról tárgyal az Apple

Akvizícióról tárgyal az Apple és a Beats Electronics. A fejhallgatóiról és zenei streaming szolgáltatásáról és persze alapítójáró, a hip-hop sztár Dr. Dre-ről ismert vállalat a 3,2 milliárd dollárért kerülhet az Apple tulajdonába, amivel a cég egyik legnagyobb felvásárlása lehet.

A végéhez közelednek az Apple eddigi legnagyobb felvásárlását megelőző tárgyalások, amellyel a Beats Electronics fejhallgatógyártó és zenei streaming szolgáltató vállalatot akvirálja - állítja a Financial Times. A mintegy 3,2 milliárd dolláros akvizíciót akár már jövő héten is bejelenthetik, noha a lap forrásai szerint vannak még el nem döntött részletek, amelyekben ha nem sikerül közös nevezőt találni, az az egyeztetések végét jelentheti. Amennyiben végbemegy, a megállapodás értelmében az Apple megszerzi a Jimmy Iovine zenei producer és Dr. Dre hip-hop sztár által alapított vállalat idén indult streaming szolgáltatását, és a tervezőrészlegét is, amely fejhallgatókat és egyéb zenei kiegészítőket készít.

Az ügyben egyelőre egyik cég sem nyilatkozott, de a pletykák valószínűségét erősíti, hogy Tim Cook múlt hónapban nyilatkozott úgy, hogy a vállalat "lesben áll" a lehetséges felvásárlásokra, miután az elmúlt 18 hónapban mintegy 24 vállalatot kebelezett be. A Beats értékelésében támpontot nyújthat, hogy a cég tavaly szeptemberben 500 millió dolláros befektetést kapott a Carlyle Csoporttól, amivel a Beats Electronics értéke nagyjából 1 milliárd dollár környékére pozicionálódott.

A Beats felvásárlása abszolút precendens lenne az Apple újabb történetében, a cég eddig csupán apró cégeket vett meg - ezek összértéke sem éri el a fent említett 3,2 milliárdot. Ha a felvásárlás valóban lezajlik a fenti áron, azzal Tim Cook végleg szakít a Steve Jobs által követett irányvonaltól, aki vezérigazgatósága alatt elzárkózott a hasonló volumenű akvizíciók elől. Ugyanakkor az is tény, hogy az iTunes, amivel Jobs nagyjából egy évtizeddel ezelőtt átalakította a zeneipart, mára fokozatosan veszteni kezdett népszerűségéből, így érthető, ha a vállalat a Beats streamingszolgáltatásával igyekszik felfrissíteni azt.

Masszív növekedés az előfizetéses streaming területén

Az előfizetéses szolgáltatások a legnagyobb növekedést mutató területek a zeneiparban, a tavalyi év folyamán az iparági világszövetség (IFPI) adatai szerint az így befolyó bevételek 50 százalékkal mintegy 1,1 milliárd dollárra növekedtek - az iTunes letöltései ugyanakkor 2 százalékkal visszaestek, ami 3,93 milliárdos összeget jelent. Ez volt az online zenebolt történetének első éve, mikor csökkenés volt tapasztalható. Nem mondható ugyanakkor hogy az Apple ne próbálkozott volna a streaming területen, korlátlan előfizetéses szolgáltatást azonban eddig nem láttunk tőle. A vállalat tavaly indította el az iTunes Radio-t, ez azonban inkább a Pandorához hasonló megoldásokkal versenyez, mintsem a Spotify-jal vagy a Beats szolgáltatásával.

Ahhoz sem fér kétség, hogy az Apple a streaming szolgáltatás mellet a Beats népszerű termékeiben rejlő üzleti potenciált is régen felismerte. Miután azokat szinte a kezdetektől saját üzleteiben is árulja, az Apple valószínűleg pontosan felmérte, hogy az iPhone/iPad/Mac vásárlók és a Beats vásárlók között mekkora az átfedés és mekkora hasznot hozhat, ha megvásárolja a gyártót.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az Apple mint márka felfrissítésére egyébként már a cég igazgatóságában is megfogalmazódott az igény, a Financial Times szerint a vállalat a Samsunggal folytatott legutóbbi szabadalmi pere során váltott belső levelezésében Phil Schiller marketing igazgató a vállalat hirdetési ügynökségének leváltását fontolgatta, a koreai cég "next big thing" (következő nagy dolog) kampányának sikerét látva. Ráadásul Katie Cotton, a vállalat PR-igazgatója is a napokban jelentette be távozását 18 év után. Bár publikus szereplést ritkán láthattunk tőle, Cotton volt Steve Jobs, később pedig Tim Cook "kapuőre", akit vélhetően az ugyancsak több mint 10 éve a cégnél dolgozó Stewe Dowling vagy Natalie Kerris vált majd.

 

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról