Szerző: Gálffy Csaba

2014. március 18. 13:16

Nincs többé iPad 2, van viszont még olcsóbb iPhone 5C

Reagált a piaci realitásokra az Apple és két ponton is hozzányúlt termékkínálatához. Egyrészt megjelent egy olcsóbb iPhone 5C, másrészt az erősen elavult iPad 2 forgalmazása leáll, helyére a sokkal gyorsabb (és már retinás kijelzővel szerelt) iPad 4 kerül a portfólióba.

iPhone 5C 8GB

Lefelé bővíti a műanyag iPhone-családot az Apple. A cég csendben, minden hírverés nélkül vette fel kínálatába az új, 8 gigabájtos iPhone 5C-t, amely valamivel olcsóbb lett mint az eddigi legolcsóbb, 16 gigabájtos modell. Az új változat először a brit O2 kínálatában jelent meg, de azóta több nemzetközi online Apple-boltban is elérhetővé vált. Magyarországon az új modell ára 155-165 ezer forint körül alakul majd számításaink szerint, szemben a 16 gigabájtos verzió 186 ezer forintos árával. A legolcsóbb új iPhone továbbra is a 4S marad, szintén 8 gigabájtos háttértárral ez 125 ezer forintba kerül.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A telefon minden szempontból megegyezik a tavaly bemutatkozott iPhone 5C-vel, 4 hüvelykes kijelző, Apple A6 processzor, 8 megapixeles kamera található benne, burkolata pedig műanyagból készül. Az egyetlen különbség (értelemszerűen) a kisebb háttértár, amely az eddigi legkisebb, 16 gigabájtos kiadással szemben csak 8 gigabájtos lett. Az Apple lépése arra utal, hogy az 5C egyelőre nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, a telefon rendkívül gyengén teljesít a piacon. Az "olcsó iPhone"-ként elhíresült 5C ugyanis egyáltalán nem lett olcsó, a nagy testvér 5S-hez képest csak 16 százalékkal olcsóbb itthon. Az új modell bevezetésével a különbség 27 százalékra nő, így már lehet értelme a színes mobilból választani.

Újra iPad 4

Az Apple a tabletes termékvonalhoz is hozzányúlt és kivezette az igencsak elavult, 2011-ben bemutatkozott iPad 2-t a piacról, helyette pedig az egy ideje már nem forgalmazott negyedik generációs iPad jön vissza a kínálatba. Az iPad 4 ugyanazt a pozíciót foglalja majd el, mint ami az iPad 2-é volt, (az amerikai piacon) száz dollárral a csúcsmodell iPad Air alatt. A magyar webshopban a váltás már le is zajlott, az iPad 4 a "retina kijelzős iPad" név alatt érhető el, a retinás iPad minivel azonos, 119 ezer forintos induló áron (az iPad Air 150 ezer forinttól kezdődik).

Az iPad 2 kivezetése már igencsak időszerű volt, az Apple A5 processzor ma már viszonylag gyengének számít, az iOS 7-tel pedig igencsak küzdött az elavult hardver. Az azonos áron megvásárolható iPad 4 ezzel szemben már az Apple A6X-et használja, kijelzője pedig már "retinás", vagyis 2048x1536 pixel felbontású. A váltásnak köszönhetően így kikerült a kínálatból az utolsó olyan iPad is, amely nem az új Lightning csatlakozót használja, ezzel az iPhone 4S maradt az utolsó mohikán, amely a hagyományos 30 tűs portot támogatja.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról