:

Szerző: Koi Tamás

2014. február 10. 10:14

Tovább erősödik Kelet-Európában a Deutsche Telekom

Tovább erősíti jelenlétét Kelet-Európában a Deutsche Telekom, Németország legnagyobb távközlési multija. A cég a cseh piacon száz százalékos tulajdonrészt szerez a helyi Telekom-érdekeltségben.

Még ebben a hónapban teljes kontrollt szerezhet a T-Mobile Csehországban Németország legnagyobb távközlési multija, a Deutsche Telekom, mely egyben jelenleg is a cég többség tulajdonosa. A cég a Falcon Group magánbefektetői társulástól veszi meg a leányvállalat 39,2 százalékos tulajdonrészét, mintegy 828 millió euróért cserébe. Fél éven belül ez a második jelentős tulajdoni átrendeződés a magyarhoz több szempontból is hasonlító cseh mobilpiacon.

A teljes tulajdoni hányad felvásárlása része annak a stratégiának, melynek célja, hogy a Deutsche Telekom megerősítse pozícióit a hazánkat is magába foglaló kelet-európai térségben. Noha a terjeszkedési szándék a cég januárban kinevezett új vezérigazgatója, Timotheus Höttges nevéhez köthető, a Deutsche Telekom még tavaly novemberben hajtotta végre az év egyik legjelentőségteljesebb felvásárlását, melynek eredményeként a GTS Central Europe-hoz jutott hozzá.

A német távközlési óriás azóta nem hivatalos információk szerint felvásárlási ajánlatot tett a Hellenic Telecommunications Organization (HTO) további, 10 százalékos tulajdonrészére, melyet a görög államtól vásárolna meg a multi. Szakértők szerint a régiós fókusz elsősorban annak köszönhető, hogy az anyacégnek végre sikerült növekedési pályára állítania az amerikai leányvállalatot, ezzel gazdasági szempontból egy jelentős teher került le a Deutsche Telekom válláról.

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A Deutsche Telekom 1996 óta van jelen a cseh mobilpiacon, a cégnek mintegy 5,5 millió előfizetője van az országban, melynek mobilpiaca jelentős mértékben átformálódott 2013-ban: a legnagyobb helyi mobilszolgáltató, a Telefónica cseh leányvállalatának közel 66 százalékos tulajdonrésze 2,5 milliárd euróért cserébe került a PPF Group nevű befektetési csoporthoz.

Az üzletrész átadásával a Telefónica megszabadult az egyik legrosszabb kilátásokkal szembenéző kelet-európai érdekeltségétől: a cég árbevétele 2009 óta minden negyedévben folyamatosan csökkent, annak ellenére, hogy az egykori állami monopólium helyébe lépő multi mind a vezetékes, mind a vezeték nélküli üzletágban komoly pozíciókkal rendelkezik. A vállalatnak Csehországban mintegy 5,1 millió mobilos és 1,4 millió vezetékes előfizetője van, emellett Szlovákiában is jelen van, körülbelül 1,4 millió mobilos ügyféllel.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról