HWSW

Casio G-Shock GB-6900B - egy más órás irány

Azt már láttuk, hogy hogyan képzelik a telefongyártók az okosórát. Most azt vettük szemügyre, hogy egy hagyományos óragyártó mit kezd a koncepcióval. Érdekes irányt választott a Casio.

“Hirtelen mindenki felfedezte a csuklót. Mi már régóta tudjuk, hogy ez egy rendkívül fontos terület. Fel vagyunk készülve a versenyre” - nyilatkozta a Casio elnök-vezérigazgatója, Kazou Kashio augusztusban a New York Times-nak [1] az új okosórás kihívókról. A japán cég már a hetvenes években jelentkezett számológépes órával, a 80-as években pedig már szótárat, vérnyomásmérőt, érintőkijelzőt és gesztusalapú vezérlést is integrált digitális óráiba - ezek a technológiai újítások azonban akkor nem terjedtek el. Az okostelefonok elképesztő piaci sikerével az okosóra, mint a telefon kiegészítője új értelmet nyert, a piacon immár a Casio is nevezett versenyzőt.

Az okostelefon-gyártók (Sony, Motorola, Samsung) saját területük felől közelítenek az okosóra fogalmához: viszonylag komplex rendszert futtató erős processzor, színes kijelző. Ugyanakkor ez a megközelítés felelős a termékek problémáiért is: nevetséges akkus üzemidő, gyenge felhasználói élmény és mindennapi viselethez jobbára alkalmatlan design. A Samsung Galaxy Gear vagy a Pebble persze még korai termékek, a következő iterációk bizonyára sokat lépnek ezeken a területeken előre, a jelenlegi darabok azonban erősen magukon hordják a gyártók eredeti szakértelmét. Tesztünkben arra kerestük a választ, hogy a hagyományos gyártónak számító Casio megközelítése miben különbözik ettől, és ígéretesebb-e a fentieknél.

Hardver és külső

A Casio saját sikermodelljét, a G-Shockot dolgozta át, “okosította fel". A modernizált belsőre kívülről semmi nem hívja fel a figyelmet, sem távolról, sem közelebbről szemlélve nem látszik, hogy ez az óra többet tud társainál. Az egység külsejére sok szót nem érdemes vesztegetni, az óra a G-Shock mára ikonná vált szürke műanyag házát kapta. A formaterv születése óta megosztó és nem is való mindenkinek, a piacon azonban máig roppant sikeres, évente sokmilliós darabszámban fogy, a Casio tehát nem tett rossz lóra ezzel a döntéssel.

Az óra nevét eredetileg ütésálló házáról kapta, az elektronikus szerkezetet több réteg védi a mechanikai behatások ellen. A G-Shock természetesen vízálló is, a gyártó által szavatolt 20 bar nyomás már egyszerűbb (nem oxigénpalackos) búvárkodást is elvisel. Az ellenálló kialakítás árnyoldala a masszív méret és tömeg, az óra egyáltalán nem apró darab, vásárlás előtt ezért mindenképp érdemes megnézni, kipróbálni. A méret és tömeg véleményünk szerint a kényelmet nem befolyásolja, néhány nap viselés után teljesen “eltűnik” az óra.

xA “számlap” szintén tipikus G-Shock, a felületet három fekete-fehér LCD-kijelző alkotja. Az alsó a digitális óra, amely a dátumot is jelzi, illetve itt található az “értesítési sáv” is, amelyről leolvasható a karóra státusza (például élesített ébresztő), valamint hogy milyen értesítések találhatóak a telefonon. Az “okos” kijelző nagyobb felbontású, ez felelős a folyó szöveg vagy ábrák megjelenítéséért, normál óra üzemmódban itt jelenik meg a hét napjának neve. De még e panel pixelsűrűsége is rendkívül alacsony, a képelemeket szabad szemmel meg lehet számolni (nekem 28x12 pixel jött ki).

Funkciók

A modell nevében található B végződés nem a Bluetooth-kapcsolatra utal, hanem arra, hogy ez már a második, javított kiadás. Az eredeti GB-6900 ugyanis csak egyirányú (telefon -> óra) kapcsolatra volt képes. A GB-6900B azonban már tud kétirányú kommunikációt, ami esetünkben a telefonon futó zenelejátszó távirányítását jelenti. A képesség használhatóságára azonban súlyos csapást mér, hogy (legalábbis az általunk kipróbált androidos platformon) csak a Samsung-féle lejátszót képes távirányítani, az alternatív appokkal (pl. Google Play Music, Spotify) nem tud mit kezdeni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha mondjuk a Play Music szól a telefonon, akkor az órán megjelennek a lejátszott zeneszám adatai, ha azonban léptetnénk, vagy leállítanánk, akkor már a gyári Music app indul el.

Az elődhöz képest fontos újdonság, hogy a karóra beállításai immár a mobilappból kezelhetőek. Aki már állított be elektronikus karórát, az tudja, hogy mekkora feladat az ezeken található komplex menürendszer kezelése, amelyben gyakorlatilag vakon kell navigálni mindössze négy gomb használatával - nem épp a felhasználói élmény Chimborazója. Szerencsére a mobiappban az óra beállításai egyszerűen testre szabhatóak és a karórára küldhetőek, így az ébresztőtől a megjelenítés apróságaiig mindenhez hozzáférünk. Az órán tehát csak egyszer kellett a MAC-cím generálását és a párosítást végigzongorázni kézikönyv alapján, de ez elegendő volt ahhoz, hogy soha többé ne akarjunk az óra beállításaihoz így hozzányúlni.

A telefonról beállítható óra és az óráról vezérelhető zenelejátszás tapasztalataink szerint a két legértékesebb hozadéka a két eszköz összekötésének, de vannak egyéb elérhető képességek is. Van például telefonkereső (az óráról kérhető hangos zenélésre a mobil), és automatikus időszinkronizáció is, ez utóbbival az óra mindig a telefon idejét követi.

Utolsónak hagytuk az értesítések kezelését, amely ebben a formában szerintünk jobbára haszontalan. A telefonra telepített mobilappon keresztül kérhetjük az értesítéseket az órára is. Szerencsére a mobilalkalmazásban részletesen beállítható, hogy mely értesítéshez kérünk vibrálást, melyikhez csipogást (és melyikhez mindkettőt vagy épp egyiket sem), így a bosszúságok teljesen elkerülhetőek. Az app egyébként a bejövő hívásokat és SMS-t, naptár, valamint Facebook- és Twitter-értesítéseket kezel, ilyenkor az értesítés adatai lassan végiggördülnek az apró kijelzőn - annyira lassan, hogy inkább érdemes a telefont elővenni, ha tényleg érdekel, hogy ki küldött épp üzenetet. Az emailhez pedig külön be kell állítani a fiók kezelését a Casio alkalmazásában, nem képes például a Gmail apptól ezeket elkérni. Az értesítések érdekesek lehetnek például olyan irodában, ahol a telefonnak még a vibrációját is kötelező kikapcsolni, egyébként ez a funkció kvázi szükségtelen.

Az igazoltan hordható kinézeten kívül a Casio még egy ponton hoz újdonságot a piacra. A gombelemről működő karóra a gyártó szerint normál használat mellett két évig nem igényel elemcserét (napi 12 órás aktív kapcsolat mellett). Míg más okosórák hetente (vagy rosszabb esetben naponta) kérik a töltőt, a Casio megoldotta, hogy Bluetooth-csatlakozással együtt se kelljen tölteni az órát - egyáltalán.

Az óra piaci potenciáljából sokat levon, hogy csupán néhány telefont támogat. A Casio szerint csak az Apple iPhone 4S, 5, 5C és 5S kompatibilis, az androidos modellek közül pedig kizárólag a Samsung két jelenlegi csúcsmodellje, a Galaxy S4 és a Note 3 működik együtt vele, annak ellenére, hogy a szükséges rádiós technológiát (Bluetooth 4.0 Low Energy) más modellek is tartalmazzák. A rádiós kapcsolat kezelését egyébként a Casio kiválóan oldotta meg, amíg a mobilalkalmazás fut, az óra és a telefon automatikusan összekapcsolódik, manuális csatlakoztatásra egyszer sem volt szükség. A Casio egyébként az óra üzemidejének növelésére automatikusan lekapcsolja a Bluetooth kapcsolatot, ha az óra hosszabb ideig nem érzékel mozgást (például ha éjjel levesszük), majd az első mozdulatra visszakapcsolja azt.

Van benne potenciál

A Casio bemutatta, hogy pontosan érti az óravásárlókat és igényeiket, nem hiába van évek óta a piacon és készített egy olyan telefonra kötött órát, amely a klasszikus karórás értékeket nem adja fel, azokat inkább óvatosan, kompromisszumok nélkül bővíti. A GB-6900B bevált (bár megosztó) formatervet használ és (okosórás viszonylatban elképesztő) 2 éves üzemidőt biztosít, ezzel kipipálja a modern okosórák két legfájdalmasabb hiányosságát. Az G-Shock által kínált funkciók dolgában a japánok megoldása hozza a szükséges köröket (telefonkereső, óra beállítása a telefonról), eredeti ötletet azonban nem nagyon találtuk.

A látszat csal, nem nagyobb, mint a többi G-Shock.

A hosszú akkus üzemidőt azonban nem adják kompromisszum nélkül. Cserébe le kell mondanunk a futtatható alkalmazásokról, amelyekkel a telefonhoz használhatnánk második kijelzőnek az órát - a Pebble vagy a Sony okosórájával például a fitneszalkalmazás adatait olvashatjuk le a csuklónkról, az appok köre pedig gyorsan bővül. Emellett a G-Shock semmilyen érzékelőt sem kapott, amellyel valahogyan a telefon képességeit lehetne kiegészíteni. E hiányosságok nagyjából ki is jelölik a Casio számára a fejlődés irányát, sejtésünk szerint a jövőben errefelé bővülnek majd a gyártó következő modelljei.

A cikkben hivatkozott linkek:
[1] http://www.nytimes.com/2013/08/28/technology/in-advent-of-the-smartwatch-a-name-thats-been-there-before.html
A cikk adatai:
//www.hwsw.hu/hirek/51549/casio-g-shock-gb-6900b-bluetooth-ora-kiprobaltuk-teszt.html
Író: Gálffy Csaba (galffy.csaba@hwsw.hu)
Dátum: 2014. január 16. 09:57
Rovat: digitális otthon