:

Szerző: Hlács Ferenc

2013. november 25. 16:06

Több mint 200 millió jogsértő linket törölt idén a Google

Idén elérheti a negyedmilliárdot Google-hoz befutott, a jogsértőnek vélt tartalmakra vonatkozó eltávolítási kérelmek száma. Eddig több mint 200 millió jelentés érkezett a keresőóriáshoz, amelyek 99 százalékát végül törölték is a találatok közül. A kiadók ugyanakkor továbbra sem elégedettek.

A szerzői jogok tulajdonosai csaknem 200 millió alkalommal kérték a Google-t hogy távolítsa el találatai közül a jogsértőnek címkézett tartalmakat a 2013-as év során. Egyes elemzők szerint ezzel a tempóval a kérelmek száma idén akár a negyedmilliárdot is elérheti. A Digital Millenium Copyright Act (DMCA) azaz a digitális szerzői jogok védelmében hozott 1998-as amerikai törvényre hivatkozó eltávolítási kérvények tavaly indultak gyarapodásnak, akkor számuk meghaladta az 50 milliót, idén pedig akár ennek ötszöröse is lehet.

A TorrentFreak szorgalmasan követte a keresőóriás heti jelentéseit, és számításai szerint a kérelmek száma már át is lépte a 200 milliót - ennek 99 százaléka ráadásul sikeres volt, és már nem található meg a keresési eredmények között. A British Phonographic Industry (BPI) és az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége (RIAA) bánnak a legbőkezűbben a jelentett URL-ekkel, az elmúlt évben eddig 43 és 31 millió, szerintük jogsértő linkre hívták fel a Google figyelmét. Összesen 29 434 féltől érkezett felkérés, 295 726 domainre vonatkozóan, ezek közül a legtöbb a FilesTube fájlmegosztókra specializálódott keresőoldal ellen irányult, a portálnak egyedül több mint 7,6 millió jelentést sikerült bezsebelnie.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Annak dacára, hogy a Google az esetek döntő többségében gyorsan lépett, és eltávolította a jogsértőnek ítélt tartalmakat, a szerzői jogok tulajdonosai nem igazán elégedettek. A RIAA irdatlan mennyiségű kérelme alátámasztja, hogy a folyamat valójában nem hatékony: a szervezet a témával foglalkozó ügyvezető alelnöke Brad Buckles szerint ez olyan mint ha “az illegális letöltések óceánját egy vödörrel próbálnák kimerni”. Buckles ezért a Google-nek teljes domainek letiltását javasolta.

A Motion Picture Association of America (MPAA) is hasonló véleményen van, és a keresőoldalakat azaz az “internet kapuőreit” teszi felelőssé azért, hogy az emberek jogsértő tartalmakba botlanak - akár akaratuk ellenére is. A Google válaszul saját jelentést tett közzé, amelyben leírja az online kalózkodás ellen hozott intézkedéseit, valamint rámutat, fontos hogy a kalóztartalmaknak legyen a könnyen elérhető legális alternatívája, különben kevés esélyük lesz megfékezésükre. Egyelőre azonban úgy látszik, a keresőóriás nem nagyon tud megfelelni a kiadók elvárásainak.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.