Szerző: Hlács Ferenc

2013. november 11. 11:43

Nyakra tetoválható mikrofonról álmodik a Motorola

A Motorola legújabb szabadalmi kérelmében nyakra tetoválható, vezeték nélküli mikrofon tűnik fel. A vállalattól korántsem idegen az "okostetoválás" gondolata, jelen elképzelését pedig akár hazugságvizsgálóként is felhasználná.

Új értelmet adna a viselhető technológia fogalmának a Google tulajdonában levő Motorola Mobility, a vállalat legújabb szabadalmi kérelmében ugyanis egy nyakra felvitt elektronikus tetoválást használna vezeték nélküli mikrofonként okostelefonokhoz. A megvalósítás pontos mikéntjét egyelőre homály fedi, a tetoválásba mindenesetre energiaforrás is kerülne, mely egy személyi hálózaton (PAN) érkező rádiójelekből táplálná az apró mikrofont.

A vállalat a fül tájékát azonban egyelőre úgy tűnik, nem szándékozik kidekorálni, így ahhoz, hogy a nyakán mikrofont viselő felhasználó hallja is a beszélgetést, továbbra is szüksége lesz fülhallgatóra, vagy a telefon hangszórójára. A Motorola szerint a a technológia főként zajos környezetben - például stadionok, utcák, munkaterületek -, illetve vészhelyzetekben lenne ideális. A szabadalmi kérelem szerint a kommunikáció hatékonysága az akusztikus zajok kiszűrésével nagyban fokozható. A koncepció alapján a tetoválás mintegy gégemikrofonként egyenesen a torok rezgéseit érzékeli majd az analóg jelet digitálissá alakítva sugározza tovább az okostelefon felé.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A cég továbbá annak lehetőségét is felvetette, hogy a készülékbe - ha az apró áramkör egyáltalán annak nevezhető -  egy galvanikus érzékelő is kerülne, amely a tulajdonos bőrének ellenállását figyelné, a tetoválás így a gyártó szerint akár hazugságvizsgálóként is működhetne. A cég úgy véli, az idegesség, illetve a tudatos hazugság esetén a bőr más galvanikus paramétereket mutat, mint a magabiztos, igazat mondó egyének esetében.

A Motorola érdeklődése az “okostetoválások” iránt korántsem új keletű. Regina Duncan, a vállalat vezető kutatója - aki nem mellesleg korábban a DARPA soraiban töltött be hasonló posztot - már májusban felvetette bőrre felvitt beléptető- vagy azonosítóeszközök lehetőségét. Duncan emellett az egész test azonosítóként történő használatától sem riadna vissza, ennek megvalósítására pedig egy olyan tablettát javasolt, amely lenyelve a gyomorsavat elektrolitként használva jutna energiához, hogy aztán folyamatosan egy adott jelet sugározzon.

A vállalat ötlete elsőre meglehetősen merészen hangzik, és a lehallgatási botrányokkal tarkított mindennapokban számos, a magánélet tiszteletben tartásával kapcsolatos problémát felvet. Bizonyára sokan visszariadnának attól, hogy egész nap bőrükön hordjanak egy minden szavukat - és annak igaz, vagy hamis voltát - figyelő áramkört, ugyanakkor jobban belegondolva ettől az okostelefonok sem sokban különböznek, csupán a nyakunk helyett inkább a zsebünkben hordjuk őket.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról