Szerző: Koi Tamás

2013. október 25. 13:55

Vége az iPhone-csodának Magyarországon

A nyitónap tapasztalatai alapján érezhetően visszaesett az érdeklődés a legújabb generációs iPhone készülékek iránt hazánkban. Az éjfélkor nyitó üzletek előtt jóval kevesebb érdeklődő gyűlt össze mint a korábbi években, ráadásul idén előrendelni sem lehetett a telefonokat.

Gyakorlatilag érdektelenségbe fulladt Magyarországon az új generációs Apple okostelefonok, az iPhone 5s és az új ruhába öltöztetett régebbi modell, az 5c tegnapi debütálása. A korábbi évek kígyózó soraiból idén semmi sem maradt, ráadásul ezúttal a szolgáltatók előrendelést sem vettek fel a készülékekre, holott évekkel ezelőtt több hetes várólisták alakultak ki egy-egy premiert követően. Igaz, a telefonok korlátozott darabszámban érhetők el, de aki akar, még most is hozzájuthat a legtöbb típushoz Budapesten, vagy az interneten rendelve.

Soron kívül

Az új iPhone-ok iránti megcsappant érdeklődés láthatóan a Telekomot is váratlanul érte, a szolgáltató idén az Allee bevásárlóközpontban található T-Pontba várta nulla órától az első vásárlókat, ám a sorban állók, pontosabban sorban ülök kényelmére kihelyezett széksor nagy része még az értékesítést megelőző egy-két órában is üres volt a folyosón. Az értékesítés kezdetére nagyjából 50-100 ember gyűlt össze, ám mivel többen barátaikkal, rokonaikkal érkeztek (az első vásárló például egy tíz év körüli kisfiú volt, aki mindjárt két iPhone 5s-t is vásárolt), így a tényleges vásárlók létszámát nehéz volt megbecsülni.


Vásárlók hűlt helye két órával az éjféli nyitás előtt az Allee bevásárlóközpontban

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Vodafone éjszakai boltnyitásán még ennyire sem volt érdeklődés, a piros szolgáltató Deák Ferenc utcai üzleténél gyakorlatilag nem volt sor, igaz, maga az értékesítés itt technikailag hamarabb megkezdődött, ám a készülékeket csak éjfél után vehették át az első vásárlók. A Vodafone ugyanakkor az iPhone kapcsán évek óta helyzeti hátrányban van a Telekomhoz képest, a magenta színű szolgáltató ugyanis elsőként vezette be az Apple készülékeit a magyar piacra, ezzel a legtöbb potenciális érdeklődőt már évekkel ezelőtt sikerült magához vonzania.

A készleteket tekintve mindkét szolgáltató erősen korlátozott nyitómennyiséggel tudott csupán kalkulálni, főleg a legnépszerűbb, 16 GB-os modellből érkezett szállítmány mindkét típusból, mindkét szolgáltatóhoz, az eredetileg öt színben elérhető iPhone 5c-ből pedig a fehér és kék színű változatok kerültek forgalomba. 64 GB-os iPhone 5s-ből egyáltalán nem érkezett az országba.

Díjcsomagolás

Új Next csomagok a Telekomnál

A Magyar Telekom kínálatában mától érhető el a megújult Next tarifacsalád, melynek két új tagja, a Next S és Next M havi 6490 és 10990 forintért vehető igénybe. A Next S hálózaton kívüli irányba 160 percnyi lebeszélhetőséget biztosít, ezt követően 35 forint a percdíj. Emellett a Next S díjcsomagban foglalt 500 MB adatforgalom esetében a letöltési sávszélesség 21 Mbps-ben van korlátozva, míg a nagyobb értékű díjcsomagoknál kihasználható az LTE hálózat teljes, 60 Mbps sávszélessége.

A két szolgáltató a tegnapi eseményt így jobb híján az új, korlátlan díjcsomagjainak a népszerűsítésére is megpróbálta kihasználni, a Telekom az új Next díjcsomagok értékesítését épp az iPhone-ok rajtja miatt hozta előre november 1-ről október 25-re, a Vodafone pedig az új generációs RED díjcsomagok felé terelte a vásárlókat. Ez nagyban megkönnyíti a készülékek árának összehasonlítását is, hiszen mind a Next M, mind a Vodafone RED Basic korlátlan belföldi beszélgetést, SMS-t és ugyanannyi adatot tartalmaz.

Az olcsóbb modell, az iPhone 5c két év hűségvállalással 74990 forintért vihető el a Vodafone- nál, havi 9900 forintos szolgáltatási díj és 5000 forint törlesztőrészlet mellett, míg ugyanez a készülék havi 14990 forintos költség mellett 40750 forintért kapható meg a Telekomnál. A 16 GB-os változatot a Vodafone-nál csak a 8000 forintos készüléktámogatási opcióval lehet hazavinni, így a havi költség 17990 forint 24 hónapig egyszeri, 44990 forintos kiadás mellett, míg a 32 GB-os változat esetében 74990 forint az egyszeri költség. A Telekomnál Next M díjcsomaggal, havi 14990 forintos költség mellett a 16 GB-os iPhone 5s 74750 forintba, a 32 GB-os kiadás pedig 107750 forintba kerül.

Korlátozott készletek

A mobilszolgáltatók láthatóan továbbra sem rendelkeznek pontos információkkal arról, hogy az Apple mikor és milyen mennyiségben tud szállítani az új iPhone-kból, így a Telekomnál nem tudták megmondani sem azt, mikor érkezik a 64 GB-os változatból, sem pedig azt, mikor lesznek elérhetők a készülékek a többi szaküzletben, nagyobb mennyiségben. A Vodafone-t a cikk megjelenéséig nem sikerült elérnünk, ám tegnapi helyszíni beszámolók alapján a szolgáltatóhoz egyáltalán nem érkezett a 32 GB-os iPhone 5s-ből nyitókészlet, jóllehet az 5c-ből nagyobb színválaszték áll rendelkezésre, mint a Telekomnál.

Az új generációs iPhone-ok magyarországi debütálása tehát alapvetően nem tükrözi a készülék nyugati rajtjánál tapasztalható érdeklődést - emlékezetes, hogy az 5s és 5c modellekből a nyitóhétvégére 9 millió darabot szállított ki az Apple, igaz, később az 5c iránti kereslet annyira visszafogottá vált, hogy a termelést vissza kellett fognia a cupertinói cégnek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról