:

Szerző: Koi Tamás

2013. október 14. 13:50

Indul a hibrid MinDig TV szolgáltatás

Partnereivel együttműködve hibrid televíziós tesztadást indított földfelszíni sugárzású digitális tévéhálózatán az Antenna Hungária. Újdonság a streamelhető, élő adás, illetve a kibővített elektronikus műsorújság.

Kedden fél éven át tartó, ingyenes tesztidőszakban ingyenes hibrid televíziós szolgáltatást tesz elérhetővé a magyarországi földi sugárzású digitális tévéadást (DVB-T) biztosító Antenna Hungária. Az új szolgáltatással új kényelmi funkciók, valamint streamelhető élő adás is megjelenik a platformon - igaz, utóbbi eleinte szinte kizárólag rádióadásokból áll.

A kísérleti rendszerhez használt HbbTV (Hybrid Broadcast Broadband TV) a digitális földfelszíni televíziós hálózaton kialakított interaktív szolgáltatásokra vonatkozó nemzetközi szabvány, mely lehetővé teszi, hogy a DVB-T (földfelszíni) vétellel és internet csatlakozással is rendelkező televíziókészülékeken a lineáris televízió- és rádióprogramok mellett internet hálózaton eljuttatott, különböző multimédiás tartalmakkal is kiegészüljön a MinDig TV szolgáltatás. A HbbTV technológia Európa jó néhány országában (pl. Németország, Franciaország, Hollandia, Svájc) már kereskedelmi kínálatban van, régiónkban azonban elsők közt jelenhet meg a piacon.

Az Antenna Hungária az első teszteket már 2012 végén megkezdte a rendszerrel, akkor még kizárólag azzal a céllal, hogy a műsorszóró és az eszközgyártók megvizsgálhassák, hogy a rendszer okoz-e bármilyen zavart azoknál a DVB-T vevőkészülékeknél, melyek nem ismerik a HbbTV szabványt. Az Antenna Hungária, az MTVA és a KT Electronic által életre hívott tavalyi teszt esetén a műsorszóró lényegében egy URL-t kódolt a budapesti "A" multiplex jelfolyamába, a Duna World csatorna alatt. Ezt az URL-t a távszabályzón található gomb megnyomásával tudják kvázi lekattintani a nézők, a tartalom pedig valójában az eszköz böngészőjében jelenik meg.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A mostani teszt ennél jóval többet nyújt, hiszen már kibővített tartalommal rendelkező programújságot (ún. rich EPG), aktuális híreket, időjárás-előrejelzést és webkamerás megjelenítést is tartalmaz. A tartalmak nagyon egyszerűen, a távirányítón található piros gomb megnyomásával érhetők el. A tesztprogramban az Antenna Hungária partnere a finn Sofia Digital, mint az 1.1-es HbbTV rendszer szállítója. Tartalmi oldalról közreműködők többek között az MTVA, a Fix TV, a Swiss Radio, valamint a PORT Data.

Jelen pillanatban még viszonylag korlátozott számú HbbTV-képes televíziókészülék található a hazai háztartásokban. A féléves kísérleti időszak a műszaki teszteken túl azt a célt is szolgálja, hogy a tévékészülék-gyártók is fel tudjanak készülni a HbbTV funkció aktiválására a Magyarországon eladásra kerülő készülékekben. Emellett az Antenna Hungária számít arra is, hogy egyre több dekódergyártó is megkezdi HbbTV-képes vevőkészülék forgalmazását, melyek a MinDig TV és a MinDig TV Extra programjainak vétele mellett képesek lesznek a MinDig TV Plusz hibrid televíziós szolgáltatások megjelenítésére is.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.