Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

Nálunk fejleszti a jövő tévéjét a Deutsche Telekom

Koi Tamás, 2013. szeptember 03. 12:01
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Nemzetközi tévészolgáltató-központot létesít a Deutsche Telekom Csoport Magyarországon, a központ célja, hogy az elsősorban a régióban zajló televíziós fejlesztési tevékenységeket összefogja, koordinálja.

hirdetés

A televíziós fejlesztési tevékenység összehangolására és a későbbiekben az értéknövelt tévészolgáltatások hatékonyabb működtetésére a Deutsche Telekom nemzetközi tévészolgáltató központot (International TV Service Center) hozott létre Magyarországon - jelentette be ma Berlinben a távközlési cég. A szervezet a Magyar Telekom részeként működik majd a Deutsche Telekom Csoport TV szolgáltatásokkal, illetve -fejlesztésekkel foglalkozó kompetenciaközpontjaként. A hét európai országban (Horvátország, Görögország, Macedónia, Magyarország, Montenegró, Románia és Szlovákia) folyó fejlesztési tevékenységet összefogó központ a "minőségi tartalomfogyasztást előremozdító megoldásokon dolgozik".

Javuló viszonyok

Koncz Péter, a Magyar Telekom stratégiai igazgatója a bejelentés kapcsán elmondta, a kompetenciaközpont létrehozása jelentős eredménynek tekinthető a Deutsche Telekom magyarországi leányvállalata számára, különösen figyelembe véve a magyarországi piac helyzetét és korábbi megítélését. Koncz a szolgáltatóközpont megnyitása kapcsán hangsúlyozta, a lépés egyben jelzi, hogy a német multi, illetve annak leányvállalata továbbra is hosszú távon gondolkodik a magyar piacban.

A tévészolgáltatások, illetve a tévészolgáltatásokkal összefüggő interaktív szolgáltatások fejlesztésén július óta néhány tucat munkatárs dolgozik (a nagyjából ötvenfős csapat körülbelül fele magyar) - egy részük a Magyar Telekom jelenlegi tévészolgáltatásainak a fejlesztésében is részt vett. Ehhez a fejlesztőcsapathoz köthető többek közt a Moziaréna szolgáltatás is, mely klasszikus over the top szolgáltatásként számítógépekre, mobiltelefonokra és tabletekre is eljuttatja a Telekom interaktív tévészolgáltatásának részét képező online videotéka tartalmát.

Az interaktív tévészolgáltatások bevezetését tekintve Magyarország a Deutsche Telekom csoporton belül az úttörők körébe tartozik. A Magyar Telekom 2006-ban, az országban elsőként indított IPTV-szolgáltatást, akkor még kizárólag ADSL-alapokon, majd később EuroDOCSIS 3.0 és optikai infrastruktúrán is elérhetővé tette a szolgáltatást, mely a Microsoft tévés platformjára, a MediaRoomra épül.

Ideális pilot

A cég később a műholdas szolgáltatását is kiegészítette interaktív funkciókkal, az Interaktív Sat TV néven futó termék - akárcsak az első IPTV-megoldások - részben Németországból átvett modellek alapján működnek a csoporton belül. Thomas Staneker, a központ vezetője a cégcsoport bejelentése kapcsán elmondta, a magyarországi leánycég elsősorban azért bizonyult ideális jelöltnek a központ koordinálására, mivel a cég technológiai (infrastruktúra) adottságai kiemelkedők a többi leányvállalathoz képest, így Magyarországon mind műholdas, mind kábel- mind réz érpárra alapuló technológiákkal elérhető tévészolgáltatás.

Az együttműködés a technológia fejlesztések mellett tartalomszolgáltatói oldalról is komoly előnyökkel járhat a régió kis szolgáltatói számára, melyek többnyire ugyanazokkal a problémákkal küzdenek. A szaturált piacon a filmkiadók és a csatornatuljadonosok elsőként a legnagyobb elérést kínáló szolgáltatókkal kötnek szerződéseket, egy ilyen központ létrehozása a későbbiekben lehetőséget teremthet a kis országoknak arra, hogy a nagyobb piacokhoz hasonló feltételekkel jussanak hozzá tévés és egyéb (pl. videós) tartalmakhoz. Staneker hozzátette, a központ egyik legfőbb célja emellett, hogy a szolgáltató kitettségét műszaki oldalon is csökkentse a beszállítók irányába.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!