Szerző: Bodnár Ádám

2013. augusztus 14. 14:25

Szűkül a hely az Android mellett a piacon

Szépen lassan az összes versenytársát megfojtja az Android az okostelefon-piacon, ez lehetne a következtetése a Gartner által közzétett friss adatoknak, amelyek az idei második negyedévről készültek.

A Google platformja nem csak hogy a legnagyobb részesedéssel bír világszerte, már majdnem 80 százalékkal, hanem a növekedése is a legnagyobbak között van: csak a Windows Phone 81 százalékos bővülése előzi meg az Androidét, amely éves összevetésben 80 százalékot nőtt.

Mindent lesöpör az Android

Semmi jele annak, hogy a versenytársak meg tudnák állítani a platform térhódítását. A Gartner adatai szerint a tavaszi negyedévben világszerte 178 millió androidos telefont adtak el, 80 százalékkal többet mint egy évvel korábban. Az operációs rendszer részesedése 79 százaléka növekedett ezzel, míg a piac átlagos bővülési üteme 46 százalék volt ugyanebben az időben. Az Android hódítása egyaránt köszönhető volt az olcsóbb készülékeknek, valamint a tavasszal megjelent új generációs csúcsmodelleknek (pl. Samsung Galaxy S4).

Okostelefon-platformok eladásai a Gartner szerint (millió darab)

A legnagyobb növekedést a Windows Phone mutatta fel a második negyedéveben, éves szinten 81 százalékos, azonban erre az operációs rendszerre 7,5 millió eladott telefont épült a Gartner szerint, ami csupán 3,3 százalékos piaci részesedés megszerzésére volt elegendő. Ahogy korábban is írtuk, a Windows és a BlackBerry versenyfutása a harmadik legnagyobb piaci szereplő megtisztelő címéért mindenképpen dicséretes, azonban az Android (és kisebb részben az iOS) mellett egy harmadik szereplőnek egyre kevesebb hely jut, miközben egy rendszer felfuttatásához, az ökoszisztéma beindításához és életben tartásához szükséges költségek ugyanolyan magasak (vagy épp magasabbak) mint a nagy platformok esetén.

BlackBerry: így már nem megy

A BlackBerry a hét elején gyakorlatilag beismerte, jelenlegi formában nem tudja, vagy legalábbis nem kívánja folytatni ezt a küzdelmet - a cég közölte, tanácsadó testületet fogad fel, amely megvizsgálja a cég jövőjével kapcsolatos összes lehetőséget, beleértve a szövetségeket, egyes üzletek leválasztását vagy a teljes cégeladást. A második negyedévben 6,2 millió BlackBerry fogyott, egyelőre úgy tűnik, az új platform nem tudta a várt, lendületesen növekedő pályára állítani a gyártót, amely így be kellett érje 2,7 százalékos részesedéssel. A BB10-re épülő készüléke széles körű elérhetősége és az androidos alkalmazások futtathatósága ellenére a BlackBerryk eladásai 22 százalékkal csökkentek a Gartner szerint.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Gartner adataiból, illetve az azokból kirajzolt grafikonból jól látszik az iOS problémája is: az Apple rendszere csak akkor képes 20 százalék körülire vagy fölé növelni piaci részesedését az okostelefonok terén, ha éppen van új iPhone. Az ősszel megjelent iPhone 5 a karácsonyi negyedévben 20 százalék fölé tudta lökni az iOS részesedését, ez az első negyedévre 18 százalékra csökkent, most pedig 14,2 százalékra bukott alá, a jelenlegi, harmadik negyedévben pedig még ennél is lejjebb süllyedhet - hacsak az Apple nem kezdi meg rögtön a pletykált szeptember 10-i dátum után az új modell globális terjesztését.

Okostelefon-platformok piaci részesedése a Gartner szerint (%)

Az Apple-t ezzel együtt sem fenyegeti az eljelentéktelendés veszélye, a fejlesztők nem fognak elfordulni a platformtól, mivel az Egyesült Államokban a szolgáltatói dotációknak köszönhetően igen magas az iPhone piaci részesedése, így a szoftverellátottság még akkor is folyamatosan biztosítottnak látszik, ha a világ más részén alig vesznek iPhone-t. Ez persze csak az amerikai piac számára releváns szoftvereket és szolgáltatásokat jelenti, könnyen lehet, hogy egyes térségekben a fejlesztők le fognak állni az iOS támogatásával vagy a másodvonalbeli platformként tekintenek rá, mert az Android részesedése olyan magas lesz.

Egyre kisebb a kicsik esélye

A piacon továbbra is jelen van a Symbian és a Bada, azonban ezek a platformok már csak jelképes eladásokat produkálnak, a Gartner szerint a két platformra épülő készülékek száma összesen nem érte el az 1,5 millió darabot a második negyedévben, ami 1 százaléknál is kisebb részesedést jelent. A piacon jelenleg hat helyett négy operációs rendszert érdemes már csak számon tartani, az Android, az iOS, a Windows Phone és a BlackBerry adja az eladások 99,14 százalékát, ami intő jel az olyan új kezdeményezések számára mint a Firefox OS, a Sailfish OS vagy éppen az Ubuntu.

Pár éve még azt tippeltük, a fokozatosan bővülő, mára milliárdos évi nagyságrendre hízó okostelefon-piac megfelelően nagy lesz ahhoz, hogy több, párhuzamos, hasonló nagyságú szoftverplatformot is eltartson, ez a feltevés azonban bukni látszik: a PC-khez hasonlóan itt is egy rendszer veszi át az uralmat, az Android, a hűséges ügyfélbázis valószínűleg az idők végezetéig eltartja az Apple-t, a többieknek viszont csak morzsák jutnak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról