Szerző: Gálffy Csaba

2013. augusztus 5. 13:12

Tovább nő a Windows 7 népszerűsége

A Windows 8 viszonylag lassú rajtja mellett csendben tovább nő a Windows 7 részesedése - itthon is, világszerte is. Az XP fokozatosan csúszik vissza, az alternatív rendszerek szabad szemmel alig láthatóak.

Továbbra is emelkedik itthon a Windows 7 részesedése a Ranking.hu mérései szerint. Július hónap folyamán a Microsoft előző generációs operációs rendszere a vizsgált rendszerek 47,37 százalékán futott, szemben a júniusi 47,33 százalékkal. A rendszer növekedési lendülete azért kifulladni látszik, várhatóan most júliusban éri el a maximumot, a heti bontás szerint a hónap második felében már hajszálnyi visszaesést is mutatott, így minden bizonnyal nem lesz meg a Windows XP által elért elképesztő, 90 százalék fölötti részesedés.

Lassan olvadnak régiek

A Windows 8 esetében kitörő sikerről továbbra sem érdemes beszélni, a körülményeket figyelembe véve azonban a 2,87-ről 3,08-ra növelt részesedés nem rossz. Körülmények alatt itt azt értjük, hogy elérhető árú érintőkijelzős eszközök hiányában, visszaeső vásárlások mellett nagyon nehéz a telepített bázison érdemi előrelépést mutatni - nem is nagyon sikerül az októberi rajt óta.

Asztali rendszerek részesedései - rankings.hu

A Rankings.hu mérése szerint a Windows Vista részesedése beállt, 2,2 százalék körül ragadt. Feltételezhetően ezek azok a számítógépek, amelyek már nem is fognak operációs rendszert váltani, tulajdonosaik majd csak a PC leselejtezésével és új beszerzésével jutnak új Windowshoz. A Vista részesedését jól kontextusba helyezi, hogy gyakorlatilag megfelel a Linux (1,08 százalék) és az összes OS X verzió (1,26 százalék) együttes részesedésének, ez egyúttal be is mutatja a nem-redmondi rendszerek hazai relevanciáját a kliensoldalon.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Windows XP gyakorlatilag lelőhetetlen, a mért számítógépek 35,87 százaléka futtatta ezt a rendszert, a rendszer részesedésvesztésének üteme ráadásul mintha csökkent volt az elmúlt időszakban, most egy hónap alatt csak 0,71 százalékpontot esett vissza (május-június között 1,19 pont volt a zsugorodás).

Tarol az Android

A rankings.hu a részesedések felmérésénél beszámítja a mobil operációs rendszereket is, így az Android, az iOS, valamint a Windows Phone és a Symbian is szerepel a listán. A Google-féle rendszer látványosan növekszik, lassan meghaladja a 6 százalékos részesedést (jelenleg 5,7%), ezzel szemben az Apple iOS eszközök webes használata igen visszafogottan emelkedik, júliusban 2,57 százalékot tett ki, a Symbian és a Windows Phone 0,25-0,30 százalék között tanyázik.

Nőtt az XP is

Elképesztő módon a Netmarketshare mérése szerint az elmúlt hónapban a Windows XP részesedése 0,02 százalékponttal emelkedett és jelenleg 37,19 százalékot tesz ki. A kilenc hónap múlva megszűnő támogatottságú rendszer népszerűségének növekedését elsősorban a nyári szezonalitás magyarázhatja, ilyenkor a szabadságolások miatt az aktív (és böngészésre is használt) számítógépek között átmenetileg lecsökken a modernebb rendszert használó gépek aránya. A Microsoft számára aggasztó lehet azonban, hogy a Windows XP részesedése még mindig ilyen elképesztően magas, az április 8-cal lejáró kiterjesztett terméktámogatás vége után ugyanis biztonsági frissítéseket sem kap a net-felhasználók több, mint negyede.

A széles körben elfogadott mutatókat produkáló Netmarketshare szerint a Windows 7 részesedése is nőtt, 44,37 százalékról 44,49 százalékra. A redmondiak legfiatalabb rendszere, a Windows 8 ugyanakkor egyelőre világszerte is csak 5,4 százalékon áll, az elmúlt hónapban 0,3 százalékponttal tudta növelni részesedését. A növekedés gyakorlatilag megfelel a Vista visszaesésének, amely 0,38 százalékpontos zsugorodást tett ki. Az alternatív operációs rendszerek világszinten sem állnak jól, a Linux 1,25 százalékon áll, az OS X különböző verziói együttvéve érnek el 7,2 százalékot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról