:

Szerző: Koi Tamás

2013. május 22. 15:12

Új kereskedelmi szövetség a gépek közti kommunikációért

Több, az iparágban érintett cég részvételével új kereskedelmi szövetség alakult a gépek közti kommunikáció, vagy M2M-kommunikáció népszerűsítésére. Az International M2M Council célja, hogy meggyőző hatástanulmányokkal bírjon rá minél több potenciális partnert az új területben rejlő lehetőségek kiaknázására.

Az ezen a héten zajló Las Vegas-i CTIA Wireless konferenciára időzítve új kereskedelmi szövetség alakult a gépek közti, vagyis az M2M kommunikáció népszerűsítésére. A számos iparági szereplőt tömörítő International M2M Council (IMC) célja, hogy a vertikális piacok számára megmutassa az M2M technológiában rejlő, eddig többnyire kiaknázatlan lehetőségeket. A területben rejlő üzleti lehetőség óriási, becslések szerint egy évtizeden belül tízmilliárdos nagyságrendben lesznek jelen olyan eszközök az életünkben, melyek valamilyen módon interneten kommunikálnak egymással.

Az IMC alapítótagjai közt egyebek mellett befolyásos távközlési szolgáltatók, szoftverfejlesztők, komponensgyártók- és integrátorok sorakoznak, az alapító elnökség tagjai közt ott ülnek a Deutsche Telekom, a Digi International, a Kore Telematics, az Oracle, valamint az ORBCOMM felsővezetői. A szervezet célja nem az újabb technológiák vagy szabványok megalkotása, hanem kifejezetten a népszerűsítés és az oktatás/képzés: az IMC több vertikális iparágban, így például az autógyártásban, egészségügyben vagy éppen az energiaszektorban érdekelt vállalatok számára kívánja megmutatni, hogy az M2M segítségével hogyan csökkenthetik költségeiket, tehetnek szert újabb bevételekre.


Az egyik legkézenfekvőbb terület az M2M kommunikációban a flottakövetés

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A most megalakult kereskedelmi szervezet mellett különböző iparági szabványalkotó tömörülések is megpróbálják meglovagolni a most kibontakozó, óriási felfutás előtt álló területet. Az OASIS (Organization for the Advancement of Structured Information Standards) például nem egészen egy hónapja közölte, hogy az M2M-kommunikáció gyors és költséghatékony elterjesztéséhez nyílt iparági szabványok szükségesek - a testület szerint erre a feladatra jelenleg a legalkalmasabb az MQ Telemetry (MQTT) protokoll lehet. A rendszer fejlesztő munkacsoportban az IBM mellett a Cisco, a Red Hat és a Tibco mérnökei is részt vesznek, az OASIS szerint immár azzal a céllal, hogy a kommunikációs protokollt minél több eszköz minél kiterjedtebben használhassa.

A tét meglehetősen nagy, a gépek közti kommunikáció fellendülése több, egymástól független iparági előrejelzés szerint is - részben az egységesítési törekvéseknek köszönhetően - a következő évek egyik meghatározó trendje lehet. A GSM Association korábbi prognózisa szerint 2020-ra nagyjából 15 milliárd gép fog kommunikálni egymással az interneten keresztül, ez pedig óriási üzleti lehetőséget rejt magában az iparági szereplők számára. A Ciscónál úgy látják, hogy az M2M megoldások piaca 14 billió dolláros forgalmat érhet el erre az időszakra.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.