Szerző: Bodnár Ádám

2013. május 2. 09:23

Több mint fele annyi tablet fogy már, mint PC

Az IDC friss adatai szerint az év első három hónapjában 49,2 millió tablet fogyott, vagyis a piac volumen alapján jócskán meghaladta a 76-77 milliós PC-piac felét. Az Apple gyorsan veszti részesedését, hamar nyakára érhet itt is a Samsung.

Az IDC szerint 2013 első negyedévében világszerte 142 százalékkal nőtt a tabletpiac, az eladott darabszám 49,2 milliót tett ki. Az eladásokat ma már nem a 10 hüvelykes, hanem a 7-8 hüvelykes modellek húzzák, állítja az elemzőcég. A bővülés ütemét jól jellemzi, hogy idén három hónap alatt több tablet fogyott mint a tavalyi első félév során, és egyelőre a növekedés üteme nem látszik megtörni.

Beindultak a kis tabletek

A tabletek az iPad 2010-es megszületése óta villámgyorsan nyernek teret, elsősorban a lakásokban, de már a vállalatoknál is. A készülékek egy új szintre emelték a mobilitást, kisebbek, könnyebbek és hosszabb ideig bírják egy töltéssel mint a notebookok, érintőkijelzőre tervezett operációs rendszerük és alkalmazásaik pedig kényelmesen kezelhetőek akár olyanok számára is, akiknek nincs PC-s tapasztalata. A tabletek népszerűségéhez emellett hozzájárul, hogy olcsóbbak a PC-knél, ráadásul gyorsan fejlődnek képességek terén, miközben az áruk is csökken.Mivel az eszközök részben képesek kiváltani a PC-k feladatait (pl. levelezés, böngészés, zene, videó, játékok), egyre többen vásárolnak tableteket notebookok helyett második PC-nek. Míg a PC-eladások stagnálnak, a tabletek forgalma dinamikusan növekszik, amennyiben a trendek nem változnak, az év végére több tablet fogyhat világszerte mint PC.

A kategória új lendületet kapott a 7-8 hüvelykes méretosztály megjelenésével. Noha ilyen méretű tabletek már korábban is léteztek, a Nexus 7 tavalyi megjelenésére, majd az iPad minire volt szükség ahhoz, hogy ez a kategória berobbanjon. A 7-8 hüvelykes tabletek sikerét mi sem jelzi jobban annál, hogy a pletykák szerint a Microsoft is készít kisebb verziót a Surface-ből.

Gyorsan jön fel az Apple-re a Samsung

A gyártók versenyében az Apple állt az élen az első negyedévben, a kaliforniai cég részesedése azonban gyorsan olvad. Egy éve az iPad részesedése még 58 százalék volt az IDC szerint, mára ez 39 százalékra olvadt, hiába jelent meg időközben három új modell is a piacon (iPad 3, iPad 4, iPad mini). A vállalat az IDC által előrejelzettnél némileg több, 19,5 millió iPadet adott el az első negyedévben,ami 65 százalékos éves növekedést jelent - ez messze kisebb mint a piaci átlag.

A második helyen a Samsung áll, a koreai vállalat a Galaxy Note és Tab termékekkel igyekszik szinte minden létező igényt lefedni, a kínálatban vannak 7, 8, 9 és 10 hüvelykes modellek, Wi-Fivel vagy 3G/4G-vezérlővel, tollal és anélkül. A "szőnyegbombázásnak" köszönhetően a cég irtózatos sebességgel növeli tabletpiaci befolyását, a tavalyi 11 százalékos részesedése idén 17,8 százalékra emelkedett. A Samsung 282 százalékkal több tabletet értékesített mint egy éve - nem kell nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy kijelentsük, az okostelefonok után rövidesen ebben a kategóriában is első lehet a koreai cég.

A képzeletbeli bronzérmet az ASUS nyakába lehet akasztani, de a vállalat sikerét elsősorban a Google-ASUS kooperációban készülő Nexus 7-nek köszönheti. Az IDC szerint az ASUS a tavalyi 600 ezer után most 2,7 millió tabletet adott el, ami 5,5 százalékos részesedés megszerzésére volt elég. A cég azonban a Nexus-függőség miatt akár el is vesztheti előkelő piaci pozícióját, ha a Google a következő generációs "saját" tablet gyártására más partnert választ - a májusi I/O konferencián valószínűleg kiderül majd, kivel állapodott meg.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A negyedik helyet az Amazon szerezte meg, amely szép teljesítmény, figyelembe véve, hogy a Kindle Fire tabletek csak kevés piacon férhetők hozzá. Az IDC szerint a cég 1,8 millió tabletet adott el három hónap alatt, amivel 3,7 százalékos részesedést szerzett. Az ötödik legnagyobb tabletgyártó a Microsoft lett, a Surface RT és Surface Pro összesen 900 ezer példányban fogyott az első negyedévben.

A vállalattól sokan várnak egy kisebb, 7-8 hüvelykes tabletet, azonban az IDC szerint ez önmagában nem lesz elég ahhoz, hogy a Microsoftot az eladási listák elejére katapultálja. "Világos, hogy a piac a 7-8 hüvelykes eszközök irányába mozog, de a Microsoft legnagyobb problémáit a fogyasztói üzenet és az olcsóbb versenytársak jelentik. Amennyiben a cég legyőzi ezeket a kihívásokat és megérkeznek a várt méretű képernyős modellek, csak akkor szerezhet a Microsoft újabb lendületet" - értékelte a cég helyzetét Ryan Reith, az IDC elemzője.

Mindenkit lenyomott az Android

Az okostelefonok után a tabletek piacán is folytatja diadalmenetét az Android. A Google által létrehozott operációs rendszer az első negyedévben már 56 százalékos részesedéssel rendelkezett a tabletek piacán. Az iOS és az Android egyébként gyakorlatilag helyet cseréltek ebben a rangsorban, tavaly ilyenkor az iOS 58 százalékos részesedéssel vezetett a 39 százalékos Android előtt, míg idén az 56 százalékos Android előzi a 39 százalékon álló iOS-t. Az Android nem csak a nagyobb részesedést tudhatja magáénak, hanem a gyorsabb növekedést is - egy év alatt az eladott androidos tabletek száma három és félszeresére nőtt az IDC szerint.

A harmadik legnagyobb tabletes platform a Windows, részesedése azonban mindössze 3,3 százalék, ami 1,6 millió eladott készüléket jelent. A Windows RT a maga 200 ezres darabszámával pedig nem jellemezhető másképp, mint csúfos bukásként. Az IDC számai alapján tehát a 900 ezer eladott Surface nagyja a teljes Windows 8-at futtató Pro verzió volt, az RT változatra senki sem kíváncsi.

 

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról