Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Felemás siker a Tesco Mobile-nál

Koi Tamás, 2013. március 01. 09:56
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Ma ünnepli első születésnapját a Tesco Mobile, az ország első, klasszikus értelemben vett virtuális mobilszolgáltatója. A szolgáltató fennállása óta 70 ezer új ügyfelet gyűjtött, amit a cég ugyan sikernek értékel, de a magyar mobilpiac erőviszonyaira (és áraira) ez egyáltalán nem volt hatással.

Sikeresnek, várakozáson felülinek tekinti működésének első évét a Tesco Mobile, a Vodafone Magyarország és a TESCO Globál Áruházak Zrt. vegyesvállalata. A cég éppen egy éve, 2012. március elsején indított virtuális mobilszolgáltatást az országban, klasszikus MVNO-modellel, vagyis nem egy meglévő operátor termékeit árulja saját márkanéven, hanem saját maga köt szerződést ügyfeleivel. A feltöltőkártyás mobilszolgáltatást a Tesco áruházak értékesítik, melyek eddig 70 ezres aktív felhasználói bázist építettek fel a szolgáltatásnak.

A cég által kiadott sajtóközlemény szerint az egy év alatt csatlakozott 70 ezer ügyfél az alapvetően csökkenő piacon mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban kiemelkedő sikernek számít. A vállalat a kezdetektől fogva a Tesco jelentős törzsvásárlói bázisát tekintette elsődleges célcsoportjának, a tarifákat pedig úgy építette fel, hogy rendszeres feltöltésre sarkallja az előfizetőket. Az első hazai MVNO végül egy év alatt a klubkártyás ügyfelek mintegy 5 százalékát érte el.

A vállalat az egyéves születésnapon újabb akciókkal próbál több vásárlót szerezni, így márciusban és áprilisban az ügyfelek percenként egy forintért beszélhetnek egymással hálózaton belül, ha megrendelik a "Hálón belül" opciót. A hálózaton belüli ingyenes, vagy kedvezményes beszélgetés a kisebb virtuális mobilszolgáltatók komoly fegyverténye lehet egyébként a nagyokkal szemben az ügyfélszerzés kezdeti fázisaiban: a szlovák Tesco Mobile érdekeltség például mindenféle plusz kiegészítő havi díj nélkül kínál rendkívül kedvezményes hálózaton belüli beszélgetést ügyfeleinek.

A Tesco Mobile mellett a Lidl saját márkás mobilszolgáltatása, a blue mobile is komoly sikerekről számolt be a márka egyéves születésnapján február elején - bár a vállalat nem tett közzé előfizetői számot. A blue mobile lényegében egy átmárkázott T-Mobile ajánlat, ettől függetlenül egységes, 33 forintos percdíjával a legkedvezőbb feltöltőkártyás csomagnak számít a piacon. A Lidl által február elején kiadott sajtóközlemény szerint a blue mobile sikeresen hozzájárult az elmúlt egy évben a verseny élénküléséhez a mobiltávközlési piacon.

Bár a hipermarketlánc és a diszkontlánc által értékesített mobilszolgáltatások eddigi szereplését mindkét érintett cég sikerként könyveli el, valójában sem a Tesco Mobile, sem a blue mobile nem kavart nagy vihart a magyar mobilpiacon az elmúlt egy évben. A teljes piaci penetráció egy év alatt közel egy százalékot csökkent, a három nagy szereplő részesedése azonban nem változott számottevően, a virtuális cégek új tarifái pedig gyakorlatilag semmiféle árletörő hatást nem gyakoroltak az elmúlt egy évben a felöltőkártyás tarifák mezőnyében.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.