Szerző: Koi Tamás

2013. február 13. 09:28

Az Intel is megváltaná a tévézést

A korábbi pletykákat megerősítve az Intel a héten hivatalosan is elismerte, hogy teljesen saját lábakon álló tévés platformmal jelenik meg rövidesen a televíziós szolgáltatások piacán. A vállalat ezzel sokadikként csatlakozik azokhoz a multikhoz, melyeknek eltökélt szándékuk az évtizedek óta változatlan tévézési élmény megreformálása.

Lapértesülések szerint önálló tévés platformot fejleszt az Intel, saját szoftverrel és saját hardverrel (set-top box), mellyel egy egyelőre nem nyilvános márkanéven még idén piacra lépne a chipgyártó. A vállalat ezzel lényegében a Google, az Apple és a Microsoft nyomdokaiban járva csatlakozik azoknak a multiknak a köréhez, melyek más területekről benyomulva igyekeznek megreformálni a tévés tartalomszolgáltatást.

Intel inside

A vállalatnál a projekt előkészítése hosszú hónapok óta tart az Intel Media nevű divízió égisze alatt, melynek vezetője, Erik Huggers most először osztotta meg a születő szolgáltatással kapcsolatos publikus részleteket a nyilvánossággal. Az Intel tévés szolgáltatása a modern IP-alapú megoldásokhoz hasonlóan élő és on-demand műsorokat egyaránt kínál majd, a set-top boxoknak ugyanakkor minden eddiginél jobban használható kezelőfelületük lesz - ígéri a vállalat.

Huggers a Wall Street Journalnak nyilatkozva elmondta, a szolgáltatás nem csak ezen a ponton rendelkezik egyedi megkülönböztető jegyekkel. A beltéri egységen - aminek a lelke természetesen egy Intel chip -, illetve ahhoz kapcsolódóan egy kamera és egy mikrofon is el lesz helyezve, ami többek közt lehetővé teszi, hogy a rendszer arcfelismerés alapján érzékelje, ki nézi a tévét és ez alapján egyedi tartalomkínálatot képes összeállítani a néző számára. A kamera segítségével az Intel megoldása akár családtagok, ismerősök közti videokonferenciák lebonyolítására is alkalmas lehet.

Bár a technológiai megvalósítás aligha okozhat problémát a vállalatnak, a tévés tartalomszolgáltatás évtizedek óta bebetonozott viszonyait még a világ legnagyobb chipgyártójának sem lesz könnyű megváltoztatnia. A hardver és a szoftver fejlesztésénél sokkal keményebb diónak bizonyulhat a megegyezés a nagy tartalomtulajdonosokkal, vagyis a stúdiókkal és tévétársaságokkal, melyek nélkül a szolgáltatás éppúgy egy üres technológiai demó lehet csupán, mint a Google TV. Az Intel Media vezetője az amerikai lapnak adott interjúban közölte, cége már tárgyal a tartalomtulajdonosokkal a részletekről, konkrét stúdiókat vagy jogtulajdonosokat ugyanakkor nem nevezett meg.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az Intel emellett komoly versenyre is számíthat az új generációs tévés megoldások éppen kibontakozó piacán, ráadásul csupa olyan versenytársakból áll a mezőny, melyek más területeken partnerei a cégnek. Az Apple és a Microsoft régóta dédelgeti a tévépiaci szerepvállalást, piaci jóslatok és pletykák szerint csak idő kérdése, hogy a két cég letegyen valamilyen átütő megoldást az asztalra.

Valami készül

Az Apple kapcsán a megreformált TV-s megoldás megjelenése régóta a küszöbön áll, míg a Microsoft egyes pletykák szerint az új Xbox termékcsaládban bevezet egy kifejezetten (tévés) médiafogyasztásra kihegyezett set-top boxot. Utóbbi megjelenésére szinte biztosan lehet számítani még az idén.

A chipgyártó számára ugyanakkor nem is teljesen ismeretlen a tévés szegmens, már ami a hardvert illeti. Az Intel integrált lapkakészlete hajtja például meg a Liberty Global (UPC) tavaly óta elérhető új generációs beltéri egységét, a Horizon-t, mely éppen a korábbiaktól gyökeresen különböző, intuitív kezelőfelülettel és a lineáris tévézés mellé kínált extra funkciókkal igyekszik megkülönböztetni magát. Az Intel emellett számos vezérlőprocesszort gyárt tévés háttérhálózatokhoz (backend) és műsorelosztó-rendszerekhez.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról