Újabb fronton szorongatja az EU az önző Google-t
A keresőóriás két ügyben sem felel meg a digitális piacokról szóló jogszabály (DMA) előírásainak, így a versenytársak számára a jelenleginél előnyösebb helyzetet teremtő módosításokat kell végrehajtania a Keresőben és Play Áruházban.
Az Európai Bizottság első alkalommal szabott ki pénzbírságot a Google anyavállalatára a digitális piacokat szabályzó rendelet (DMA) alapján, így először eredményezett pénzügyi szankciót a 2024-ben életbe lépett szabályozás. Ez persze nem az első jelentős uniós csapás a Google ellen, mivel az elmúlt másfél évtizedben a végrehajtó szerv több versenyjogi eljárásban is elmarasztalta a vállalatot, a bírságok együttes összege már meghaladja a 10 milliárd eurót.
Az újabb 890 millió eurós büntetés (ami a vállalat globális árbevételének mindössze 0,25 százalékát jelenti) a Google Kereső és a Google Play Áruházzal kapcsolatos kapuőri szereppel való visszaélések miatt repül, mivel két ügyben is eljár a hatóság.
Az első, 460 millió eurós bírságot eredményező eljárás szerint a vállalat a keresőben indokolatlan előnyt biztosított saját szolgáltatásainak (mint a Shopping, vagy a szállás- és utazási ajánlatok), miközben a rivális összehasonlító oldalak ajánlásai kevésbé látható helyen jelentek meg. Ez a gyakorlat sérti a DMA azon előírását, amely megköveteli a kapuőr platformoktól a saját és a versenytárs szolgáltatások egyenlő kezelését.

Az AI ára Fizetnek a befektetők, fizetnek a felhasználók, és nagy árat fizet az IT munkaerőpiac is. Vékony jégen járunk. Itt a 85. kraftie adás.
A másik problémás terepnek a Google Play Áruház bizonyult, a bizottság kötelezően előírta a Google számára, hogy tegye lehetővé a Google Play Áruházon keresztül alkalmazásokat terjesztő fejlesztőknek, hogy „ajánlatokat népszerűsítsenek és szerződéseket kössenek a felhasználókkal nemcsak a Google Play alkalmazásáruházon belül, hanem azon kívül is".
A keresőóriás vitatja a megállapításokat, így várhatóan jogi útra tereli az ügyet. A vállalat szerint a DMA jelenlegi értelmezése a felhasználói élményt és biztonságot negatívan befolyásoló változtatások végrehajtására kötelezné, de már számos módosítást tesztel folyamatos egyeztetés mellett a megfelelés érdekében.
Brüsszel szerint a konstruktív együttműködés lehetőséget ad arra, hogy a Google elkerülje az újabb pénzbüntetéseket, amennyiben hajlandó teljesíteni a DMA követelményeit, ugyanakkor nem zárja ki, hogy szükség esetén további szankciókkal éljen.
A Google a friss büntetéssel lekörözi az Alibaba pár napja kapott rekordbírságát is, mivel 340 millió euróval többet kell fizetnie annál az összegnél, amit a kínai e-kereskedelmi platformnak kell kicsengetnie.