Szerző: Gálffy Csaba

2013. január 7. 12:21

Bemutatkozott az NVIDIA Tegra 4

Igen erős termékekkel, de még erősebb vízióval nyitott az NVIDIA a CES első napján. A saját kézikonzol egyszerre üzen hadat a Sony-nak és a Microsoftnak, miközben a Windows és Android ökoszisztémát is hasznosítani próbálja.

Hatalmas durranással indította az NVIDIA a Las Vegasban ma kezdődő Consumer Electronics Show-t. A grafikus processzorairól híres gyártó bemutatta negyedik generációs, okostelefonokba és tabletekbe szánt lapkáját, a Tegra 4-et, a mellé használható modemmel együtt. Az igazi meglepetést nem is ez, hanem az új processzorra épülő új kézikonzol, amely egyszerre üzen hadat a Microsoftnak és a Sonynak.

Tegra 4

Az utolsók között az NVIDIA is elhagyta végre az ütemesen elavuló Cortex-A9-et és már az ARM legújabb fejlesztésére, a Cortex-A15 magokra épített új lapkát. A Tegra 4 megtartotta az előző generációból megismert 4+1 magos elrendezést, alapesetben tehát itt is az ötödik, alacsony fogyasztásra optimalizált processzormag működik, a többiek csak akkor kelnek életre, ha a rendszernek szüksége van a nagyobb teljesítményre. A processzor a TSMC 28 nanométeres HPL technológiájával készül, amely a bérgyártó nagy teljesítmény mellett alacsony szivárgási áramra optimalizált eljárása.

A lapkára integrált GPU-ról az NVIDIA nem sokat árult el, annyit tudni, hogy 72 futószalagot tartalmaz és továbbra sem használ egyesített pixel-vertex shadereket, hanem külön dedikált egységek dolgoznak benne. Ez némileg megnöveli a GPU méretét azonos teljesítmény mellett, de a specializált végrehajtóegységek fogyasztása némileg alacsonyabb mint az univerzális társaiké. A megközelítés hátránya ugyanakkor, hogy valószínűleg nem támogatja az általános célú programozhatóságot (OpenCL, CUDA).

A Tegra 4 a képfeldolgozás terén is villant, az NVIDIA ugyanis hardveres HDR-motort is szerelt a lapkára, ami megnöveli az ilyen eszközökkel készített fotók dinamikatartományát. A Computational Photography Engine névre keresztelt részegység bekapcsolása esetén az eszköz minden alkalommal automatikusan két fotót csinál, alacsony illetve magas expozícióval, majd ezekből boronál össze egyetlen képet. Az NVIDIA szerint egy-egy ilyen kép elkészítése mindössze két tizedmásodpercbe kerül, vagyis akár folyamatosan, élőképként is képes ilyent megjeleníteni a keresőben - összehasonlításképp az iPhone 5 HDR-módja mintegy 1,5-2 másodpercig dolgozik egy  fotó előállításán.

Saját 4G rádiós lapka

Az új mobilchip mellett (legalább akkora dobásként) az NVIDIA bejelentette a hozzá párosítható, i500 névre keresztelt vadonatúj rádiós lapkát is. A baseband chip az Icera felvásárlásának első kézzel fogható hozadéka az NVIDIA számára, segítségével immár a Tegrák sem maradnak LTE-kompatibilitás nélkül. Az i500 is teljes mértékben Icera-technológiát használ, vagyis egészében szoftveres modem, amelyben nyolc specializált, de programozható processzormag végzi a munkáját. A megközelítés előnye, hogy egyszerű átprogramozással szinte bármilyen mobil rádiós szabványt ismer a lapka, miközben mérete jóval kisebb lehet mind a sok fix funkciós egységet tartalmazó hagyományos lapkák. A szoftveres rádió egyébként a jövő egyik nagy ígérete, már a Qualcomm és más gyártók is kezdik beépíteni egyes lapkáikba - tisztán ilyen modemet azonban csak az NVIDIA kínál.

Az i500 első körben LTE UE Category 3 adatátviteli sebességet támogat, ez 100 megabites le- és 50 megabites feltöltési sebességnek felel meg. Az NVIDIA szerint hamarosan frissebb szoftver is elérhető lesz a lapkához, amely már Category 4-es, 150/50 Mbps sebességek támogatására is képessé teszi az i500-at. Arról egyelőre nincs információ, hogy milyen csíkszélességű gyártástechnológián készül a rádiós lapka. Az előzetes tervek szerint azonban még az idén kijön az NVIDIA első olyan mobilprocesszora is, amely már integráltan tartalmazza a rádiós egységet - ezzel pedig már bőven a Qualcomm központi kompetenciáit tapossa a zöld gyártó.

Saját kézikonzol

Az NVIDIA az iparági források szerint egyik következő generációs konzol beszállítói jogát sem nyerte el, így fogta magát és saját konzollal lepte meg a piacot. A Project Shield kódnéven futó eszköz a kézi konzolok között indul, gyakorlatilag egy nagyméretű kontroller, amelyből kihajtható egy öthüvelykes érintőkijelző. Az eszköz formájában leginkább a PlayStation kontrollerére emlékeztet, mind a gombok elhelyezése és száma, mind az eszköz formája a Sony világára hasonlít.

A Project Shield a Tegra 4-re épül, operációs rendszerként pedig teljesen "gyári" Androidot futtat - az NVIDIA nem érezte szükségesnek saját felület kifejlesztését. A Shield összesen 38 Wh akkumulátoros kapacitással rendelkezik, ez a gyártó szerint mintegy 5-10 órás játékidőt engedélyez, de videolejátszásra akár 24 órán keresztül is képes az eszköz. A kijelző felbontása 720p (1280x720), a technológiáról (OLED, LCD, IPS vagy TN) egyelőre nem árult el semmit a cég. A konzolon helyet kapott HDMI-, microUSB- és audioport is, illetve támogatja a Miramax vezetéknélküli videós átviteli szabványt. A konzol HDMI-n keresztül képes 4K felbontású videó továbbítására is, játékokat azonban csak 720p-ben és 1080p-ben renderel.

A konzol tehát a Google kvázi-szabvánnyá emelkedő operációs rendszerét futtatja - ezt a ziccert a Sony a PlayStation Vitával bizony elmulasztotta kihasználni. Az NVIDIA ettől függetlenül nem mond le a játékterjesztői feladatról, a TegraZone nagynevű játékai a dedikált NVIDIA alkalmazáson, az egyelőre szintén Shield névre keresztelt appon keresztül érhetőek el.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A vállalat nem feledkezett meg a tévére kötött, nagy teljesítményű konzolok felé küldött fricskáról sem. A zöldek víziója szerint a másik szobában álló, NVIDIA GPU-val rendelkező PC képes lesz ezt a funkciót ellátni - ebben a rendszerben a Shield kontrollerként küldi az inputot a PC-nek, amely futtatja magát a játékot, a videojelet pedig hálózaton adja tovább a tévének. A működéshez csupán egy alkalmazást kell letölteni a számítógépre, a GeForce Experience fogja tartalmazni ezt a funkciót is. A bemutató utáni sajtótájékoztatón az NVIDIA képviselője elmondta, hogy a játékok terjesztésben nem vesz részt a cég, ebben a hagyományos csatornák jobbak - a rendszer mindenesetre működik majd Steam Big Picture-rel, illetve sima dobozos játékokkal is.

A konzollal az NVIDIA a Microsoft elébe vágott, a redmondiak továbbra is adósak saját kézi konzoljukkal illetve egy olyan konvergált rendszerrel, amellyel összeköthető a tévé, a PC és a kézikonzol, illetve az okostelefon. A tátongó piaci résre rámozdult már a Steam is, most pedig az NVIDIA jelentett be komplex szoftver-hardverplatformot.

(képek: Anandtech)

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról