Szerzők: Bodnár Ádám, Gálffy Csaba

2013. május 6. 09:18

Mobilitás és SaaS: az IT kihívásai 2013-ban

Újra konferenciát szervez a HWSW, idén mobileszközök és szoftverszolgáltatások integrációja a téma.

Egyik idei választott témánk sem számít már igazán újdonságnak - a koncepciók már sok-sok éves múltra tekintenek vissza. Széleskörű elterjedést azonban mindmáig sem a mobil eszközök, sem a szoftverszolgáltatások nem értek el a vállalatokon belül. Ez azonban gyors ütemben változóban van, mindkét területen lendületes a növekedés.

Mobilitás a vállalatban

Valós igény a munkavállalók részéről, hogy saját eszközeiket a vállalati infrastruktúrán, céges adatokkal használják - amikor már a legfelső vezetés is hozzá akar férni adataihoz okostelefonján vagy tabletjén, akkor kényszerhelyzetbe kerül az IT. A vállalati mobilitás nem mai találmány, mobil munkaerőt foglalkoztató cégeknél már sok éve van ennek hagyománya. Eddig azonban jellemzően célgépek, specializált eszközök nyertek hozzáférést a cég rendszeréhez, kontrollált, tervezett módon. A konzumer eszközök beengedése ennél jóval nagyobb kihívást jelent, de mára már ez is kezelhető probléma lehet.

Az első kör a névjegyzék-naptár-email “szentháromság”, alapesetben ezeknek a szinkronizációjávall kezdődik a konzumer eszközök beengedése. De érdemes tovább is gondolni, ha már ott vannak az eszközök a dolgozók kezében és kiépültek a biztonságos hozzáférés feltételei, akkor további hasznosítás is elképzelhető, üzleti alkalmazásokon keresztül. Ezek bevezetése azonban nem csak egy apptelepítésből áll, valódi integrációra van szükség a meglevő rendszerekkel, ami sokkal bonyolultabb és hosszabb folyamat.

A HWSW által szervezett App!System konferencia egyik témája a vállalati mobilitás lesz. Ahogy a tavalyi App!Cloud eseményen, idén is az volt a fő célunk, hogy a látogatók a terület hazai szakértőitől hétköznapi tapasztalatok tükrében informálódhassanak a legfontosabb kérdésekről. Kísérletet teszünk arra, hogy előadóink segítségével  strukturáljuk a problémákat, reményeink szerint az eseményen részt vevő látogatók az elhangzottak alapján jó kérdéseket tudnak feltenni egy projekt előtt a mobilos értéklánc szereplőinek, és informált döntést tudnak hozni.

Ahogy legutóbb is, most is gondot fordítottunk arra, hogy felkért előadóinkat kiemeljük kissé az őket foglalkoztató vállalat keretei közül, hogy ne konkrét termékekről és szolgáltatásokról legyen szó, hanem valóban személyes tapasztalataik kerüljenek előtérbe.

Szoftverszolgáltatások kora?

Nincs miért kertelni: a SaaS (software as a service, szoftverszolgáltatás) a céges IT részleges kiszervezését jelenti. Ha a használt szoftvert csak szolgáltatásként vesszük igénybe, a gépek máshol zümmögnek, az üzemeltetést más végzi. Ennek jól megfogható költségcsökkentés lehet az eredménye egyéb potenciális előnyök mellett, ezzel kell versenyre kelnie a házon belül foglalkoztatott IT-nek.

A meccs mára késhegyre menővé mérgesedett, a SaaS-értékesítők rendszeresen az informatikán átnyúlva a felsőbb vezetésnek adják el a szolgáltatásokat. Ez nyilván a legrosszabb forgatókönyv, a kívül született döntést úgyis az informatikának kell , beleszólása azonban a döntési folyamatba így nem lesz, saját érdekeit nem érvényesítheti, szakmai szempontjai figyelmen kívül maradnak. A konferencián számba vesszük a szoftverszolgáltatások előnyeit és hátrányait, és azt, hogy a házon belül foglalkoztatott informatika hogyan húzhat hasznot az új modellből. A változást felvállalva, annak elébe szaladva ugyanis meg tudja szabni a változás útját, miközben saját értékét is igazolhatja a cég vezetése felé.

A konferencia másik oldalról a szoftverszolgáltatások bevezetésének gyakorlati oldalát vizsgálja: milyen kérdésekre kell választ keresni a szerződéskötés előtt, hogyan kell megtervezni, majd végrehajtani egy ilyen folyamatot. Ehhez olyan szervezetek segítségét kértük, amelyek már túl vannak egy-egy ilyen átálláson és őszintén be tudnak számolni tapasztalataikról.

A HWSW App!system konferencia 2013. május 23-án lesz a MOM Kulturális Központban, Budapesten. Az esemény részletes programja itt érhető el, már jelentkezni is lehet

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról