Szerző: Gálffy Csaba

2012. július 27. 13:18

Kitilthatják a Motorola termékeit Németországból

Ha a Microsoft lép, a Motorola termékei, tabletek és okostelefonok egyaránt elérhetetlenné válnak a német piacon. A Google/Motorola kiegyezhet?

A mannheimi bíróság a Microsoft álláspontját fogadta el a Motorola/Google ellen folyó szabadalmi perben, és úgy döntött, az amerikai gyártó androidos eszközei megsértik a Microsoft FAT fájlrendszerre vonatkozó szabadalmát. A bíróság döntése értelmében a Microsoft előtt különböző lehetőségek állnak a helyzet orvoslására: kártérítést követelhet, importtilalmat kérhet az érintett termékekre, illetve kivonathatja azokat a kiskereskedelmi forgalomból.

Az Európában 2001-ben bejegyzett szabadalom a hosszú és rövid fájlnevek által használt közös névtérre vonatkozik, a bíróság szerint az Motorola készülékei a FAT fájlrendszer használatával megsértik ezt a szabadalmat. A döntés természetesen megkerülhető, ebben az esetben azonban a Motorola telefonjai a kiegészítő belső tároló tartalmát nem tudják USB-s háttértárként elérhetővé tenni, csupán az úgynevezett médiaeszközként (MTP kapcsolattal) vagy kameraként (PTP kapcsolattal) - ilyenkor a host operációs rendszernek nem kell ismernie a kliens fájlrendszerét. A Samsung Galaxy Nexus például feltételezhetően ezért nem nyújt USB MSC (mass-storage device) módot a felhasználónak, miközben HTC One X tudja ezt a funkciót - a szabadalomháború tehát valódi funkciók elvesztését jelenti a végfelhasználó szintjén is.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A nagyobb androidos gyártók között csak a Google/Motorola állt ellen a Microsoft licencelési ajánlatának. A Samsung, a HTC, és számtalan kisebb-nagyobb gyártó kiegyezett a redmondi óriással, így androidos készülékei után jogdíjat fizet. Az iparági pletykák szerint egyébként a Motorola felvásárlása előtt éppen kiegyezni készült a Microsofttal, többek között ezt akadályozta meg a Google váratlan beavatkozása és a hirtelen felvásárlás.

Kiegyeznek?

Ez az ítélet természetesen nem több egy újabb apró epizódnál az Android ellen folyó szabadalmi háborúban, ezt a csatát pedig a Google/Motorola elvesztette. Ahogy azonban a perek fokozatosan lefolynak, egyre sűrűbben fognak ítéletet hozni az egyes bíróságok, a több felmentés mellett pedig most már elég sűrűn születnek olyan ítéletek is, amelyek a felhasználókat érintik és az egyes termékeket valóban eltüntetik a piacról vagy funkciókat kell módosítani miattuk. A Galaxy Nexus néhány napos eltűnés után visszatért, a HTC telefonjain módosította a szoftvert, így azok is elérhetőek maradtak az amerikai vásárlók számára. Az Apple iCloud azonban hosszabb időre leállt Németországban a Motorola követelésére, a Galaxy Tab 10.1-re pedig több piacon is importtilalom vonatkozik - szerencsére ez már kifutó modell, így érdemben nem befolyásolja az eladásokat.

Egyre közelebb lehet azonban a pillanat, amikor a gyártók már érzékeny veszteségeket okoznak egymásnak - ez lehet az a pont, amikor a vesztes fél hajlandó lesz peren kívüli egyezséget kötni a termékek piacon tartása érdekében. Kérdéses, hogy mi lesz a mannheimi bírósági ítélet sorsa, egy felsőbb bíróság érvényteleníti-e, vagy végleg érvényben marad, a Microsoft pedig él az ítéletben foglalt jogaival és valóban leszedeti a polcokról a termékeket. Ez utóbbi esetben választania kell a Google/Motorolának, hogy kitart-e a licencelés elutasítása mellett, vagy a többi androidos gyártóhoz hasonlóan fejet hajt a Microsoft előtt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról